Megújult a 230 éves mezőbergenyei református templom

Sok munkával, áldozattal megújult Mezőbergenye leglátványosabb épülete, a református templom, melyet nagy becsben tart a közösség, az a gyülekezet, mely korlátokat, lehetőségeket túlszárnyalva újra és újra képes volt a megújulásra, az építkezésre, az ősi hagyaték átmentésére a következő nemzedékeknek. Október 7-én 13 órától ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Tóth László főkonzul, egyházi és önkormányzati vezetők, valamint a szomszédos települések lelkészei, svájci és magyarországi vendégek, a kivitelező cégek képviselőinek részvételével a mezőbergenyei reformátusok ünnepi hálaadó istentiszteletre készülnek, melyet a teljesen felújított templomnak szentelnek. A templom történetéről, a munkálatokról és az ünnepségről Domahidi Béla, a gyülekezet mindig fáradhatatlan lelkipásztora számolt be lapunknak. 

 

Hitből fakadó gesztusok

– A mezőbergenyei református templom 1783-88 között épült egy középkori templom helyére és részben annak köveiből. Az előző templom emlékét az 1530-ból származó kis harang őrzi. A templomépítés nem kis áldozatot követelt az akkori vezetők, Incze Márton lelkész és a gyülekezeti tagok részéről. Egy megható adalékot találunk az 1725-től vezetett gondnoki napló 1793. évének bejegyzései között. Palatkai György, aki árvaságra jutván Bergenyébe vetődött, és „némely jó gazdáknál” szolgálatot viselt, felnővén katonaságra szánta magát, a huszárok közé állt, míg 1789-ben a törökkel való háborúban elesett. Vagyonát, 14 magyar forintot, a bergenyei egyházra testálta. Valószínű, a készülő templom befejezésére fordították ezt a hagyatékot. Hisszük, hogy ez a gesztus is, akárcsak a mostaniak, hitből fakadt. A toronyajtó 1792-ben, a szószék koronája 1822-ben, az „újabb” szószék 1827-ben készült el. 1812-ben a templom zsindelyezését már pótolni, a következő évben a templom falait és az orgonát is javítani kellett, a jelenlegi orgona 1847-ben épült. Ha szétnézünk a bergenyei templomban, látjuk, hogy eleink adtak a szépre is, egyszerű, de arányos, finom, jó ízlésre valló ornamentikával ellátott, puritán bútorzattal berendezett „szent otthon” képe tárul elénk.

– A 230 éves templom megérett a teljes felújításra, milyen munkálatokat kellett elvégezni az épületen?

– A templomon 1899-ben, 1927-ben, 1945-ben, 1988-ban voltak nagyobb javítások. 2015-ben az újévi közgyűlésen a gyülekezet elhatározta a templom alapos felújítását. A presbitérium irányításával – szakemberek véleményezésével – tavasszal hozzá is fogtunk a külső javításhoz. A munkálatok egész sorát kellett elvégezni, illetve cégekkel elvégeztetni. El kellett távolítani a templom déli oldalára nehezedő földréteget, le kellett verni a vakolatot – a tornyot is beleértve –, meg kellett javítani a tetőt, a toronysisakot, amit újra kellett lemezelni, villámhárítót és új esővízcsatornát kellett szerelni, újra kellett vakolni az egészet, el kellett vezetni a vizet, és járdát kellett rakni. Mindehhez anyagi forrásokra volt szükség, azonban saját tartalékaink hamar kimerültek. 

– Ez nagy anyagi erőfeszítés volt, honnan érkezett a segítség? 

– A toronysisak felújítását svájci testvéreink vállalták magukra. 2017-ben hét kisebb-nagyobb pályázatot nyertünk, többek között az Erdélyi Református Egyházkerület, a román Vallásügyi Államtitkárság, a Gustav Adolf Werk Alapítvány, a Mezőpaniti Polgármesteri Hivatal, a Maros Megyei Tanács támogatott. Ezekkel a támogatásokkal sikerült 2017 végére a külső munkálatokat nagyrészt befejeznünk.

– De a templom nemcsak kívül, hanem belül is megújult, ez újabb költségeket, újabb munkálatokat jelentett.

– Lendületben voltunk, a beltéri felújításról sem szerettünk volna lemondani. A templombelsőről több tanulmány készült. Kiderült, hogy a fehér mészréteg alatt színes stukkódíszek vannak, hogy a templombútorzat egységes stílust képvisel, hogy az egyik karzat lefestett mellvédje egyszerű, de értékes fakazettákat rejt: érdemes mindezt restauráltatni, akárcsak az orgonát, a szószéket és szószékkoronát. Fel kellett törni a nedvességet tartó betonpadlót. Nyilvánvalóvá vált, hogy meg kell javítani a párját ritkító portikust is. Ezek a tervek azonban messze meghaladták lehetőségeinket. Januárban mégis nekifogtunk – ameddig jutunk, addig érünk alapon. A betonpadlót feltörtük, a földréteget kihordtuk, a belső málló vakolatrészeket levertük. A következő hónapban kaptuk a hírt: az egyházkerületünkhöz beadott pályázatunkra pozitív válasz kaptunk. A rendkívüli ingatlanberuházási program keretében, a Bethlen Gábor Alap révén a magyar kormány szinte teljes egészében finanszírozza ezeket a munkálatokat. 

 

Bergenyei sajátosság a rengeteg közmunka 

– Kik végezték a munkálatokat?

– A szakmunkát a Domino Constructra, bergenyei kötődésű cégre bíztuk. A cég alapembere, Gálfi József Attila munkatársaival együtt előzőleg a templomtetőt ingyen újította fel. Az említett, műemlék épületek felújítására szakosodott cég mellett dolgoztak még: az Imago Picta cég munkatársai, a stukkókat ők tárták fel, de a Makkai S. Veress cég szakemberei restaurálták, Albert József orgonarestaurátor, Fazakas János és Lőrincz Ferenc asztalosmesterek. A belső javítás folyamata nagyon látványos volt, hétről hétre a templom újabb és újabb része nyerte vissza eredeti szépségét. Erről a folyamatról hosszú oldalakon keresztül lehetne írni. A munka jó hangulatban zajlott, január 8-ától – a vasárnapokat leszámítva – szinte mindennap dolgozott valaki – néha tíz-tizenketten – a templomban vagy a környékén. Talán bergenyei sajátosság a rengeteg közmunka, amit jókedvvel vállaltak, végeztek az emberek: gondnok, presbiterek és gyülekezeti tagok! És az asszonyok szinte mindennap meleg ételt főztek a munkásoknak. A tereprendezést, a templom melletti nagy parkoló kialakítását saját munkaerővel oldottuk meg. Csak az idén 420 közmunkanapot számoltunk össze, míg a három és fél év alatt közel ezer a közmunkanapok száma. A gondnok és a presbiterek jó példával jártak elöl. Nem kis teljesítmény! Amiképpen az sem – és ez már a lelkiekről is szól –, hogy komolyabb szóváltás nélkül, nagy egyetértésben, békességben és örömben történt mindez. Legyen áldott ezért az Úr neve! 

Templomunk gyönyörű lett. Persze, tudjuk, nem az épületek a fontosak, de boldogok vagyunk, hogy egy szinte egészében megújult templomban hallgathatjuk az igét, dicsérhetjük az Úr nevét. Bárcsak lélekben, hitünkben, egymáshoz való ragaszkodásunkban is megújulnánk! – fogalmazott Domahidi Béla, a gyülekezet lelkésze. 

 

Ünnepre készen – 400 vendéget várnak 

Október 7-én, vasárnap 13 órától semmi sem lehet fontosabb az együtt ünneplésnél, ami az Isten iránti hála, az egymás iránti tisztelet, a közösség iránti felelősség jele. A hálaadó istentiszteletre 400 személyt várnak, egyházi és önkormányzati vezetőket, svájci és magyarországi vendégeket, a környező falvak lelkészeit és gondnokait, a presbitereket, a gyülekezet tagjait. 

– A templom gyönyörű lett: de akkor lesz élet benne, akkor lesz élő gyülekezet, ha hozzáadjuk szívünket, lelkünket – hangsúlyozta a lelkész.