2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Míg 2013-ban az állam 1,4 millió lejes támogatást nyújtott a Caritas által bonyolított, családsegítő és szükségben levő gyerekeket, fiatalokat támogató programokra, idén ez az összeg egytizedére, 120.000 lejre csökkent.  

Fotó: Caritas


Míg 2013-ban az állam 1,4 millió lejes támogatást nyújtott a Caritas által bonyolított, családsegítő és szükségben levő gyerekeket, fiatalokat támogató programokra, idén ez az összeg egytizedére, 120.000 lejre csökkent. Az állami támogatás ilyen mértékű megvonásának következményeiről, a programok folytatásának lehetőségéről, valamint a szociális és munkaügyi minisztériumhoz címzett panaszlevél tartalmáról tegnap számolt be az ágazatért felelős igazgató, Ludescher László, továbbá Mezei Borbála, a korai nevelő- és fejlesztési programok, valamint Récsei Szilárd, a családsegítő szolgálat felelőse a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban.

 

1500 ellátott sorsát teszik kétségessé

2013-ig a kért támogatási összegeket megkapta a Caritas, ez biztos forrás volt, lehetett tervezni, építkezni, szociális szolgáltatásokat fenntartani, fejleszteni. A tavaly megváltozott a helyzet, minden indoklás nélkül több pályamunkát elutasítottak. Míg 2013-ban valamennyi ágazatra 3,5 millió lejt utaltak ki, idén ez az összeg 2,28 millió lejre csökkent. A kieső támogatás súlyosan érint egyes programokat. Míg az otthoni beteggondozó szolgálat, az idősotthonok, az idősek nappali foglalkoztató központjainak egy része, a fogyatékkal élőknek szóló szolgáltatások bizonyos százalékban támogatásban részesülnek, addig a családi típusú gyermekotthonok, a korai nevelő- és fejlesztőközpontok, a családsegítő szolgálat, a hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat felkaroló programok támogatását az állam elutasította.

 

300.000 eurós támogatás esett ki

– Az állami támogatás idén közel 300.000 euró kiesést jelent, ezt a minisztériumi döntést elsősorban a gyermekeknek és fiataloknak szánt programjaink sínylik meg, de az évek során felépített rendszer működése és 75 munkatársunk munkája is megkérdőjeleződik ezáltal. Ezek a szociális szolgáltatások több lábon állnak, fenntartásukban fontos szerepük van az önkormányzatoknak, az ellátottak jövedelmük függvényében járulnak hozzá a szolgáltatások költségeihez, magánszemélyek, külföldi partnerek támogatnak, viszont az állami szubvenció 25-55 százalékát teszi ki a költségeknek. Tehát az állami támogatás egy nagyon fontos pillére a szolgáltatásoknak. Ha ez kiesik, akkor a további szereplőre akkora terhet ró, hogy kétségessé válik ezeknek a szolgáltatásoknak a folytatása. Öt megyében folyó programjainkat érinti ez a megvonás: Maros, Hargita, Kovászna, Fehér és Hunyad megyéről van szó, ahol nappali foglalkoztatóink, gyermekotthonaink, fogyatékosokat ellátó központjaink működnek – mondta Ludescher László ágazati igazgató.

 

Óriási igény van a korai fejlesztési programokra

A korai nevelő- és fejlesztési programok a kisgyerekek fejlesztését szolgálják. Mezei Borbála programfelelős elmondta, hogy ezeket 2005-ben indították, azóta két megye szintjén nőtte ki magát, jelenleg 12 településen közel 710 család számára biztosítanak korai nevelést és fejlesztést. 2009–2013 között volt állami támogatásban részük, 265 család számára igényelték a támogatást, olyanoknak, amelyek szociális problémákkal küszködnek, koraszülött gyermekes családoknak, egyszülős családoknak, leányanyák foglalkoztatására, nehezen integrálódó gyermekek számára. A szubvenciót már tavaly megvonták, de lépéseket tettek, hogy a programokat tovább működtessék, hogy amit felépítettek az elmúlt tíz évben, megmaradjon, hiszen óriási az igény ezekre. A helyi önkormányzatok néhol segítenek, ahol megtehették, ott nagyobb mértékben támogatták a programokat. Egy másik lehetőségük újabb pályázati lehetőségek felkutatása volt – mondta a programfelelős.

 

Nem prioritás a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok felkarolása

– ezzel indokolta a pályázatok elutasítását a szociális és munkaügyi minisztérium, Rovana Plumb miniszter. A pályázatok kedvezőtlen elbírálása miatt 150 civil szervezet fogott össze, és levelet intéztek a miniszter asszonyhoz. A részletes levélben felvázolják a kifejtett munka, a szolgáltatások fontosságát. A Caritas azt reméli, hogy ennek nyomán jobb belátásra bírják a döntéshozókat.

Mivel a programokat nem szeretnék beszüntetni, más, főként külföldi forrásokat próbálnak mozgósítani. Kétségbeesett támogatáskeresés következik, mert nem hagyhatják összeomolni azokat a rendszereket, amelyeket felépítettek. Emberek, ellátottak, élettörténetek, munkatársak, szakmai tudás, infrastruktúra van benne, ennek megmentése prioritás – fogalmazott az ágazati igazgató.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató