2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mégsem fertőzött a kibédi személy

 Szerdán este hazaengedték a kórházból azt a két kibédi és makfalvi személyt, akiket múlt héten csütörtökön szállítottak el Marosvásárhelyre koronavírus- fertőzés gyanújával. Amint arról lapunk keddi számában beszámoltunk, a kibédi illető tesztje pozitív lett, ezt nyilvánossá is tette a község polgármestere. A hír hallatán megbolydult a falu, sokan megijedtek, értesüléseink szerint volt olyan, aki kórházba készült, mert az előző napokban az üzletben a fertőzésgyanús személy után vásárolt. Több teszt elvégzése után mind a kibédi, mind a makfalvi személyt gyógyultnak nyilvánították, és hazaengedték. Mindketten ugyanabba az egészségügyi intézménybe jártak dialízisre, és ugyanaz az autó szállította őket rendszeresen.
 Az egymásnak ellentmondó eredményeket mindenki értetlenül fogadta, de most mindkét személy hivatalosan is egészséges, így a településen megnyugodhatnak a kedélyek, hiszen tömeges tesztelés hiányában senkit sem tartanak nyilván fertőzöttként.
 Dósa Sándor polgármester nem kívánta értelmezni a helyzetet, csupán annyit tett hozzá: május 7-én a közegészségügyi igazgatóság a pozitív eredményt közölte vele, s mivel a faluban mindenféle álhír keringett, jobbnak látta a hivatalos közlést nyilvánossá tenni. „Akkor, abban a helyzetben annak megfelelő intézkedéseket kellett hozni, ha pedig a helyzet megváltozik, akkor ennek megfelelően intézkedünk” – mondta az elöljáró.
 A koronavírus-fertőzés hírére Korond önkormányzata hétfőn értesítette a kibédi községházát, hogy meghatározatlan időre nem fogadják e falu lakóit a heti zöldségpiacon. Kérdésünkre Dósa Sándor kifejtette: az új fejlemények tükrében megtette a kellő lépéseket, hogy a tiltást feloldják, egyeztetett a korondi polgármesterrel. A székelyudvarhelyi piacon sem fogadták a kibédi árusokat a héten, bár erről hivatalos értesítést nem küldtek, de az elöljáró érdeklődésére azt mondták, nem kimondottan kibédiek, hanem a más megyékbelieknek szólt a korlátozás. A kibédi polgármester felvette a kapcsolatot a környező, piacokkal rendelkező önkormányzatokkal, hogy megoldódjon a gond, és a falubeli gazdák továbbra is forgalmazhassák azokon a településeken is terményeiket, palántáikat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató