2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Id. Veress László segesvári főgyógyszerésznek az erdélyi magyarság körében végzett több évtizedes közösségi szolgálata, valamint a helyi gyógyszerészet tárgyi emlékeinek megőrzése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta. A kitüntetést Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán adták át. 





A Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán elhangzott laudációt adjuk közre. Veress László 1943-ban született a Maros megyei Nyárádszentannán. Felsőfokú tanulmányait a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végezte. 1967-től a Máramaros megyei Magyarláposra kapott kihelyezést. Rövid ideig az itteni örmény–német Voith-féle patikában dolgozott, majd Kápolnokmonostoron és Kapnikbányán helyettesített. Ezt követően kinevezték a láposi kórházi gyógyszertár élére, amelyet 12 éven át vezetett. 1968-ban megnősült, feleségül vette a fogtechnikus végzettségű Topán Márta Ibolyát, akitől két fia született, ifj. Veress László és Veress Zsombor. 1975-ben főgyógyszerészi címet nyert. Családjával 1980-ban költözött Segesvárra. Az 1980-as évek második felében az egészségügyben végzett munkáját állami szakmai elismeréssel jutalmazták.

A rendszerváltást követően a megyében elsők között nyitott magángyógyszertárat, 1991-ben. Rubin néven bejegyzett patikája ma az Állomás utcában működik. Id. Veress László az országban először kezdte el a kapszulák gyógyszertári készítését, patikája ma több mint hetven saját előállítású készítménnyel, termékkel büszkélkedhet. 2019-ben a receptúrában végzett tevékenységéért a Romániai Gyógyszerészkollégium éves gáláján kiválósági díjjal tüntették ki. 

Szakmája, hivatása művelésén túl id. Veress László 1984 óta töltött be különböző tisztségeket a Küküllői Református Egyházmegyében és az Erdélyi Református Egyházkerületben. Előbbiben tanácsos, főjegyző, 2012–2018 között főgondnok, utóbbiban igazgatótanácsi tag volt, de tagja volt a Romániai Református Egyház Zsinatának is. 

1989 utolsó napjaiban részt vett a segesvári RMDSZ helyi szervezetének a létrehozásában, majd választmányában, amelynek tagja napjainkban is. Hosszú időn keresztül Segesvár területi szervezetének küldöttje volt Maros megyében. 2000–2004 között önkormányzati tanácsos volt Segesváron, az RMDSZ színeiben. A Maros megyei magyarságért vállalt közösségi szolgálatának elismeréséül 2017-ben Könyv és Gyertya díjat vehetett át.

Péter H. Mária marosvásárhelyi gyógyszerész, nyugalmazott egyetemi adjunktus ösztönzésére látott neki a segesvári gyógyszerészet-történet kutatásának. Régi patikai tárgyi emlékek tudatos gyűjtőjeként otthonában több ezer tételt számláló, elsősorban 20. századi, jórészt erdélyi tárgyat őriz, melyek hamarosan a főtéri Rosenthal-házban kialakítandó magánmúzeumban lesznek megtekinthetők. 2020-ban napvilágot látott a Segesvári Történelmi Múzeum gondozásában Materia medica című kétnyelvű kötete, az Óratoronyban berendezett gyógyszertári gyűjtemény állványedényeinek katalógusa. Kiadás előtt áll Segesvár gyógyszerészet-történeti emlékeiről írott monográfiája. Cikkeit a Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaságnál, illetve a marosvásárhelyi Népújság című napilapban közölte. Itt jelentek meg úti beszámolói is.

Id. Veress László gyógyszerész számára nagyon sokat jelent ez a kitüntetés, lapunk megkeresésére az elismeréssel járó érzéseiről, a család összetartásáról beszélt.

– Az igazság az, hogy nagyon jólesett a kitüntetés, nehéz szavakba önteni az érzést. Amikor értesítettek a konzulátustól, hogy rám gondoltak, és megkapom a kitüntetést, nagyon megtisztelőnek éreztem, felemelő volt. Ez a díj önbizalmat ad nekem, ami igazából nem mindig volt meg bennem. Próbáltam ezt eltussolni, mások előtt eltitkolni. Amikor augusztus 20-án láttam a televízióban a magyarországi kitüntetetteket, úgy éreztem, „kicsi fiú” vagyok mellettük. Viszont olyan életkorban jött az elismerés – 78 éves vagyok –, hogy megkoronázza az egész tevékenységemet. Gyógyszerészként – mint minden gyógyszerész – a feladatomat láttam el, azt, amire tanítottak. Tettem a dolgomat, és nem vártam el különösebb kitüntetéseket.

A családban is nagy volt az öröm. Amikor átvettem a kitüntetést, az egész család „kivonult”. Ott voltak a gyermekeim családjukkal, a hat unokámmal együtt. A helyiségbe, ahol a ceremónia zajlott, nem mehetett be csak a kitüntetett és még két személy. A két személy a két fiam lett volna, a feleségem azt mondta, lemond a fiúk javára, de aztán sikerült őt is bekönyörögni. A család többi tagja később érkezett. Amikor kijöttünk a konzulátusról, jöttek az unokák, a menyeim, s ahogy közeledtek a konzulátus felé, a szemem könnybe lábadt. Nagyon jólesett, hogy mindnyájan megtiszteltek. Amúgy is olyan szépek voltak a kis szőkeségek, ahogyan a csíkszeredai főtéren sétálgattak. Jó érzés volt! – fogalmazott id. Veress László főgyógyszerész, a Magyar Arany Érdemkereszt friss birtokosa. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató