2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megkezdődött az államosított ingatlanokról szóló törvény alkalmazása

  • 2013-07-19 15:17:18

Megkezdődött az államosított ingatlanokra vonatkozó új jogorvoslati törvény alkalmazása, s annak alapján már megszülettek az első kárpótlási határozatok – jelentette be pénteken Victor Ponta miniszterelnök.

Megkezdődött az államosított ingatlanokra vonatkozó új jogorvoslati törvény alkalmazása, s annak alapján már megszülettek az első kárpótlási határozatok – jelentette be pénteken Victor Ponta miniszterelnök.

A kormányfő az ingatlanvagyon-visszaszolgáltatási hatóságnál (ANRP) tett látogatása után közölte, hogy az áprilisban elfogadott jogszabály jelentősen visszaszorította a kárpótlásból hasznot húzó üzérek visszaéléseit, de a jelenség nem szűnt meg.

Példaként egy konkrét esetet ismertetett: egy 40 millió euróra felértékelt, államosított falusi ingatlan még lezáratlan ügyében egy végrehajtónak sikerült – hatodik próbálkozásra – olyan bíróságot találnia, amely elrendelte a 40 millió euró behajtását az ANRP-től. A kormányfő azt mondta, az illető bírót feljelentik a korrupcióellenes ügyészségen, és más esetekben sem nézik tétlenül a kárpótlások körüli törvénytelenségeket. A miniszterelnök bejelentette: a pénzügyminisztérium keresi a módját annak, hogy megadóztassa azokat az üzéreket, akik megvették a visszaigénylési jogot az államosított ingatlanok tulajdonosaitól, majd – korrupt hivatalnokok segítségével – a vételár többszörösére rúgó kárpótlást hajtottak be a román államtól.

Ponta emlékeztetett rá: az új jogszabály alapján csak a tulajdonosok és örökösök kaphatnak teljes kárpótlást; ha a tulajdonjogot üzérek vették meg tőlük, azoknak a megítélt kárpótlási összeg után 85 százalékos nyereségadót kell fizetniük.

A tárcaközi bizottság eddig öt esetben ítélt meg – az új jogszabály értelmében – pénz helyett kárpótlási pontokat a kommunizmus idején államosított ingatlanokért. A pontokat a kárpótolt személy állami tulajdonban lévő ingatlanok vásárlására használhatja fel, vagy megvárhatja, amíg azokat – 2017-től kezdődően, évenként legfeljebb 14 százalékos összeghatárig – az állam visszavásárolja. A kormány azért határozza meg pontokban és nem lejben a kárpótlást, hogy az évek múltán kifizetendő összeg ne jelenjen meg tartozásként az állami költségvetésben.

Ponta kormányfő pénteken közölte: az ANRP-nél 80 ezer, a kommunizmus idején államosított ingatlan kárpótlási dossziéja vár még feldolgozásra.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató