A megfélemlítés nem lehet része a gyermekek életének
2015-05-20 13:58:23
- Bodolai Gyöngyi
Az iskolai megfélemlítésről tartott áprilisban konferenciát a budapesti Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, s a témáról egy kiadvány is született A megfélemlítés. Iskolai és cyber-megfélemlítés elleni kisokos címmel.
Az iskolai megfélemlítésről tartott áprilisban konferenciát a budapesti Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, s a témáról egy kiadvány is született A megfélemlítés. Iskolai és cyber-megfélemlítés elleni kisokos címmel. Erről számolt be, és a könyvet is az érdeklődők rendelkezésére bocsátotta Bodonovich Jenő nemrég leköszönt média- és hírközlési biztos a Romániai Magyar Újságírók Egyesületének múlt heti csíkszeredai tanácskozásán.
A megfélemlítés közismert és égető társadalmi jelenség, ami igen gyakori az oktatási szférában, ennek ellenére nem ismerik el valós és komoly problémának – olvasható dr. Huber Károly könyvében, amely a megfélemlítés formáiról, a megfélemlítő és megfélemlített személyiségéről, az elektronikus úton történő, úgynevezett cyber-megfélemlítésről, a diákoknak, pedagógusoknak, szülőknek, intézményvezetőknek szóló tanácsokról és a megfélemlítés elleni programról szól.
Örülnünk kell a kezdeményezésnek, s hasznos lenne, ha romániai viszonylatban is felkarolnák az ötletet. Ezt a jelenséget, amely az általános iskolába járó gyermekeket érinti, de jelen van a középiskolákban is, sajnos nem a fontosságának megfelelően kezelik. Tanári pályafutásom alatt is találkoztam a gyermeki kegyetlenséggel, a gyenge, a kicsit más, a sorból testi vagy lelki tulajdonságai miatt kilógó osztálytárs üldözésével, amelyet kigondolói lehet, hogy csak egy jó tréfának szánnak, de a szóbeli lelki terror a kiközösített gyermek csekély önbizalmának az elvesztéséhez, lelki megsemmisüléséhez, sőt sarkított esetekben önkárosító magatartáshoz vezethet.
A folytonosan kicsúfolt, zaklatott gyermek egy idő után lelkileg összeomlik, s testi tünetekkel reagál az ellene folyó hadjáratra. Reggelente nem teszi magát, hanem valóban fáj a feje és a hasa is, amikor iskolába kell mennie. A könyvben közölt iskolai felmérés adatai szerint a gyermekek egynegyede vallotta be, hogy egyik vagy másik oldalon részt vett a megfélemlítésben. Aminek maradandó hatásai lehetnek a célszemélyen kívül azokra is, akik tudnak róla, de semmit nem tesznek ellene, s a megfélemlítőkre úgyszintén, akik ezt a gyakorlatot a későbbiekben tovább vihetik otthonukba, kapcsolataikba, munkahelyükre.
A fizikai megfélemlítés könnyebben észrevehető, mivel a lökdösésnek, rúgásnak, karmolásnak, harapásnak, csípésnek, ütésnek, fojtogatásnak, a személyi tárgyak rongálásának, az értékkárosításnak látható nyoma maradhat. A szóbeli megfélemlítés viszont sokszor rejtetten zajlik, mint például a csúfolódás, sértegetés, félelemben, rettegésben tartás, megalázás, gúnyolódás, cikizés, pletykálkodás, hazugságok terjesztése, rossz hír keltése, a személy bámulása, kinevetése és sorolhatnánk tovább a könyvben levő példák alapján. A cyber formák közé tartozik a telefonos, a Facebookon, a számítógépes levélben küldött üzenet és a lejárató képek is. Amint Bodonovich Jenő elmondta, megtörtént, hogy az illemhelyen fotózta le csóré hátsóval társait egy diák, majd a képet feltette a közösségi oldalra, ami az emberi méltóság elleni sértést jelent, s ezt jó volna tudni minden diáknak.
A megfélemlítést kiagyalók általában öntörvényű, uralkodásra hajlamos személyek, akik megsértődtek, esetleg irigyek egyik-másik társukra, s kisebbrendűségi érzésük, szorongásuk leküzdését, önértékelésük javítását szolgálja a mások megalázása. A megfélemlítettekre általában az alacsony önértékelés és önbizalom, szorongás, kapcsolatépítési nehézségek, étkezési zavarok jellemzők.
A gyermekek egy része szégyelli, ami vele történik, nem meri sem szüleinek, sem tanárainak bevallani, s általában sok fájdalmas tapasztalaton esnek át, amíg elhatározzák, hogy beszélni fognak. Mivel ez nem mindig jár sikerrel, megtörténik, hogy a megfélemlített kerül kellemetlen helyzetbe, ezért a legtöbben a hallgatást választják.
Senki nem érdemli meg azt, hogy rosszul bánjanak vele, soha senkinek nincs joga, hogy megfélemlítéssel befolyásolja azt, hogy osztálytársa kivel barátkozzék és kivel ne, s a kialakult helyzetről szólni kell a felnőtteknek, ami nem jelent árulkodást, csupán egy lépést a megoldás felé. Mivel a megfélemlítő az érzelmeket veszi célba, a megfélemlítettnek úgy kellene tennie, mintha nem fájna, hogy ne okozzon a másik félnek sikerélményt, ami gyakran nem sikerül.
Ha a szülő a gyermekéért felelős pedagógussal és az iskola vezetőségével nem tudja elismertetni a megfélemlítést mint valós problémát, megalapozott tényállás esetén feljelentést tehet a hatóságoknál.
A könyv igyekszik eloszlatni olyan tévhiteket is, miszerint a megfélemlítés része a gyermekek életének, ami téves. Nem lehet része az iskolai életnek, s feltárása nem jelent árulkodást. A tanító, tanár soha ne higgye azt, hogy a megfélemlítés távol áll tőle és tanítványaitól, mivel bármikor, bárkivel előfordulhat. Nem szabad a bajban levő gyermeket sem visszahúzódásra, sem visszavágásra biztatni, mert a helyzet valóban eldurvulhat. Valótlanság azt állítani, hogy fölösleges beavatkozni, mert a probléma idővel magától is megoldódik. A gyermekekkel való őszinte beszélgetés a megfélemlítésről segíti annak megelőzését, felismerését és eredményes megszüntetését. Meg kell értetni velük, hogy a megfélemlítésben való részvétel az aranyszabály, miszerint úgy kezelj másokat, ahogy elvárod, hogy mások kezeljenek téged, megsértése.
A könyvben megtalálható a megfélemlítés ellen írt program, amit sikerrel vezetnek be, terjesztenek a magyarországi iskolákban.
