2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyarság egyik legnagyobb ünnepéről Marosugrán is megemlékeztünk.  


A magyarság egyik legnagyobb ünnepéről Marosugrán is megemlékeztünk. Trombitás Károly lelkész igehirdetése után, amit nagyszámú gyülekezet hallgatott meg, egy 15 lelkes fiatalból álló csoport ünnepi műsort adott elő. Első részében bemutattuk a forradalom kitörését és a budapesti eseményeket, majd Demeter Rebeka felolvasta, mi történt a forradalom alatt Erdélyben. Hegedűn közreműködött Puskás Levente. Ezt követően az RMDSZ képviselői koszorút helyeztek el Petőfi Sándor mellszobránál. Itt Máté Brigitta elszavalta a Nemzeti dalt, majd közösen elénekeltük nemzeti imánkat, a Himnuszt.

Ezután a csoporttal elmentünk Magyarózdra, ahol a református templomban, Császár Béla igehirdetése után a magyarózdi vegyes kórus előadását hallgattuk meg, majd a magyarózdi hívek előtt is bemutattuk műsorunkat, amelyet nagy szeretettel fogadtak. Ezt követően szeretetvendégségen vettünk részt, ahol az RMDSZ marosugrai szervezetének ajándékát, egy kokárda alakú tortát is elfogyasztottunk.

Azért, hogy a hasznost összekapcsoljuk a kellemessel, meglátogattuk Horváth István költőnk szülőházát és a Radák-kastélyt. Csoportunk Magyarózdról már estére érkezett haza, kellemes emlékekkel.

Előadásunkat március 22-én, vasárnap a marosugrai katolikus templomban mutatjuk be.

Szente János

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató