„Meg kell küzdenem a sikerért”

Tudatosan a sztárvilág felé

Tavaly a magyarországi RTL Klub tévéadón közvetített jubileumi, tizedik X-Faktor döntőse lett a marosvásárhelyi Ferenczi Kamilla, akinek az élő adásban – kis túlzással – az egész város szurkolt. Kevesen tudják, hogy a tehetséges énekes tudatosan készült erre a pályára, és a nagyszínpadon szeretné kamatoztatni mindazt a tapasztalatot, amelyet a vetélkedőn szerzett. A tehetségkutató harmadik helyezettjével egyebek mellett arról beszélgettünk, hogy milyen esélyekkel maradhat továbbra is reflektorfényben. 

– Mindig vannak az életben olyan sorsdöntő pillanatok, amikor életre szólóan irányt válthatunk. Ilyen volt az is, amikor elhatároztad, hogy benevezel a tehetségkutatóra? 

– Kicsi korom óta szerettem volna jelentkezni valamilyen tehetségkutató versenyre. A marosvásárhelyi Művészeti Líceumban képzőművészeti szakra jártam, közben zongoráztam, majd három év után a klasszikus canto (bel canto) osztályba iratkoztam. Tizenegyedik osztályosként Piatra Neamţon részt vettem egy bel canto nemzetközi tantárgyversenyen, ahol második lettem, egy népdalversenyen első helyen végeztem, és voltam egy balladaversenyen is, ahol második lettem. Ezek a díjazások önbizalmat adtak ugyan, de akkor még nem gondoltam arra, hogy valaha eljutok egy tehetségkutató versenyre. Az X-Faktorra való jelentkezés előtti időszakban felléptem a városi gólyabálon, felkészítettem másokat a gólyabálon való szereplésre, felkértek arra is, hogy a Bolyai Farkas Líceumban éneklést tanítsak egy diáknak, ezenkívül felléptem a Vibe fesztiválon. Ennyi volt mindössze az énekesi, előadóművészi tapasztalatom. A középiskolai tanulmányok befejezése után sikeresen felvételiztem a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem zenepedagógia szakára, amelyet egy év után otthagytam. Nem éreztem kötődést a tanári szakmához, mindig a színpadon képzeltem el magam. Munkába álltam. Először egy benzintöltő állomáson, majd élelmiszer-futárszolgálatnál, legutóbb pedig kaszinóban dolgoztam. Amikor meghirdették a jelentkezést a X-Faktorba, azon gondolkodtam, miért csinálok mást, mint amit szeretek. Így felutaztam Budapestre, és jelentkeztem a válogatón. Nem fűztem nagy reményeket hozzá, de amikor továbbjutottam az előválogatón, elhittem, hogy jó úton vagyok, és komolyan vettem a felkészülést. 

– Kértél-e valakitől szakmai tanácsot, segítséget, mielőtt beneveztél volna?

– Nem állt mögöttem senki. Ötéves korom óta tanulok zenélni. A családban senki nem volt zenész. Szép hangja van édesapámnak, de nem fejlesztette. A tehetségem miatt nem tűntem ki különösképpen az iskolában. A líceum után alakítottam ki a saját stílusomat, a hangtechnikát, mivel más könnyűzenét énekelni, mint bel cantót, amire tanítottak. 

– Miután beválogattak, milyen nehézségekbe ütköztél?

– Az volt a szokatlan, hogy a produkciómat azonnal kiértékelték. Ezt meg kellett szoknom. Azt hittem, nehéz lesz az előválogató, utólag viszont az élő adás bizonyult nehezebbnek. Az élő show-ig senki sem készített fel. A tábor első fordulójában egy dalt fél nap alatt kellett megtanulni, színpadra állítani. A továbbjutók maradtak a táborban. Aztán két napra rá ismét fellépés következett a székekért, majd onnan a mentorházba vezetett az út. Gyakoroltam a fellépésre, emellett dolgoztam a kaszinóban. Megtörtént, hogy egész éjjel szolgálatban voltam, miután hazamentem, ismét gyakoroltam, este a pult mögé álltam. Volt, hogy megszakítás nélkül 24 órát dolgoztam. Amikor Budapestre kellett utaznom az újabb meghallgatásra, elcseréltem a kaszinóban a túráimat. A hazajövetelem után pótoltam a munkanapot. Az élő show előtt két héttel mondtam fel az állást. A mentorházban elrontottam az egyik dalt, és akkor megijedtem, hogy nem jutok tovább. Miután bejelentették, hogy mégis mehetek az élő előadásba, azon gondolkodtam, hogy miként fogom végigcsinálni. 

– A zsűri tagjai többször is megjegyezték, hogy tökéletes hangtechnikával énekeltél, de nem tudtál ellazulni, feszélyezett voltál. 

– Ez azért volt így, mert tizenkét év alatt a Művészeti Líceumban, a bel canto órákon arra tanítottak, hogy stabilan két lábon állva, kihúzott háttal és „helyesen” kell énekelni a színpadon. Valóban nem tudtam könnyen megnyílni, de úgy éreztem, ez sokkal érdekesebb volt, mint annak az előadása, aki tudta, hogyan mozogjon, táncoljon a színpadon. Éneklés közben beleéltem magam, teljes odaadással, szenvedélyesen adtam elő a dalt, megküzdöttem azért, hogy az élő adásban maradjak.

– A mentorok valóban mentoráltak?

– Igen, mindenki támogatott, nagyon sokat segített Puskás Peti is. Mindig ott volt a próbákon és bátorított. Közösen döntöttük el, hogy milyen dalt választunk. Attól féltem, hogy előadás közben elfelejtem a dalszöveget. Azzal nyugtatott, hogy   ezzel így volt ő is, és át lehet hidalni ezt a kis bakit. Végül szerencsém volt, mert egyszer sem vétettem. Az élő show-ban volt egy kis rituálénk: mindig megölelt, elszámoltam 11-ig vagy 16-ig – ezek a szerencseszámaim –, majd megnyugodva léptem a színpadra. Érdekes, a mai nap sem emlékszem pontosan vissza, hogy milyenek voltak a színpadi produkcióim. A mentorok mellett az élő előadások alatt az énektanárok segítettek a legtöbbet. Nagyon szigorú programunk volt. Vasárnap szabadok voltunk, hétfőn tartottuk a megbeszélést, a kiértékelőt, kedden nekifogtunk az új dal próbáinak, szerdán és csütörtökön színpadi próbákat tartottunk. Hetente kétszer énekórán vettünk részt, pénteken újabb színpadi próba következett, szombaton pedig az előadás. 

– Sokan megdöbbentek, amikor kiestél a döntőből, hiszen – főleg az itthoniak – arra számítottak, hogy te leszel a nyertes. Közben elég éles kritikákat is kaptál, amit utólag különbözőképpen értelmeztek, magyaráztak az értők és a szurkolók egyaránt. 

– Az elmarasztaló véleményekben volt némi igazság. Mindig elfogadtam a kritikákat, és igyekeztem javítani mindazon, amit felróttak. Mind az elődöntőben, mind a döntőben világhírű előadók ismert dalait énekeltem, amelyeket mindenki ismer, akár tud, akár nem angolul. Könnyű kifogást találni ezeknek az előadásában, mivel van összehasonlítási alap, ellentétben a saját szerzeménnyel, amelyet akkor mutattak be először. Arra is törekednem kellett, hogy ne utánozzam az előadót. Igyekeztem eredetien, egyéni stílusban előadni a dalokat, ami nem könnyű. Így utólag úgy érzem, olyan dalokat énekeltem, amelyekkel tudtam azonosulni, és teljes odaadással, átéléssel adtam elő. Amikor elhangzott, hogy távoznom kell a versenyről, a színpadon „civilizáltan” fogadtam el a döntést. Közvetlenül utána azt nyilatkoztam, hogy számítottam erre, de „számomra és a családomnak én vagyok a győztes”. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy beképzelt vagyok, és emiatt támadtak is. Lehet, hogy más sem viselte volna könnyebben, amikor több mint fél évig benne van az álomvilágban, ami egyszer csak szertefoszlik. Most már azt mondom, hogy elégedett vagyok a harmadik helyezéssel, nem kell elsőnek lenni ahhoz, hogy további sikereim legyenek a színpadon. 

– Hogyan tovább? 

– Remélem, sikerül újabb saját vagy nekem írt dalokat előadnom, és koncertezhetek is. Meg kell küzdenem a sikerért. Jó, hogy ismert lettem, hiszen ez is volt a célom, amikor jelentkeztem. A szociális médiában 103.000 követőm van, ebből mintegy 30.000 az Instagramon és 73.000-en a TikTokon. A saját dalom videoklipjét több mint 300.000-en tekintették meg, és ez mind annak a jele, hogy jó úton vagyok, és megérte részt venni az X-Faktorban.