A Marosvásárhelyi Református Asszisztensképző Iskola

Hivatalos megnevezése szerint Református Egészségügyi Posztliceális Iskola (Şcoala Postliceală Teologico-Sanitară Reformată), leginkább használt neve: (Marosvásárhelyi) Református Asszisztensképző Iskola, némi túlzással Református Egészségügyi Főiskola. Sokan úgy emlegetik, hogy Bod Péter asszisztensképző, avagy református egészségügyi diakonisszaképző főiskola. Szervezési szempontból a Református Kollégiumhoz tartozik ez az Erdélyi Református Egyházkerület által létrehozott, irányított és támogatott oktatási intézmény. A fentieknek megfelelően posztliceális típusú oktatási forma, nem egyetemhez kötött. Az oktatás színvonala azonban nem marad el attól, hiszen a jelképes óradíjért az oktatást biztosítók többsége a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen tanít, ugyanakkor az egy-egy osztály szakmai és közösségi irányítását felvállaló egészségügyi asszisztensek kitűnő munkát végeznek. Ráadásul a kötelező vallási jellegű tantárgyak, a hallgatók lelki nevelése, a más nővérképzőbe járók által irigylésre méltónak tartott közösségi élet, vagy éppenséggel a házi beteggondozásban való részvétel lehetősége többletet jelent a végzettek számára.

Az iskola úgy határozza meg önmagát, mint az egyedüli kizárólag magyar nyelvű egészségügyi iskola Marosvásárhelyen. Hároméves képzést biztosít nappali tagozaton, a képzés végén a diákok megkapják az általános orvosi asszisztensi oklevelet, amely elismert az országban és külföldön is. Fennállásának huszonöt éve alatt több mint hétszázan kaptak diplomát, többségük református, ám szép számban vannak római katolikus és unitárius végzettek is. A tanulmányok befejeztekor az államvizsgázottaknak lehetőségük van elhelyezkedni mind az állami, mind az egyházi vagy magán egészségügyi-szociális intézményekben, az alapellátásban és a szakellátásában egyaránt. A honlapon olvasható bemutatkozó szöveg kitér az iskolán kívüli közösségi tevékenységek ismertetésére is: egyházi és világi ünnepek megtartása, közösségi rendezvények (gólyabál, karácsonyi ünnepség, farsang), iskolakórusban való részvétel. Olvasható továbbá: „Iskolánk együttműködik a Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal, diákjaink hetente egyszer otthoni betegápolást végeznek, tanulmányaik végén ez irányú tevékenységeikről oklevelet is kapnak. Tanulmányi éveik alatt diákjaink az iskola jellegéből adódó vallásos nevelésben vesznek részt, és ballagásuk alkalmával diakóniai esküt tehetnek le, amiről bizonyságtételi emléklapot kapnak.” 

A Református Asszisztensképző Iskola immár negyedszázados története egyrészt sokkal régebbi időkre, másrészt a ’89-es rendszerváltást követő évekre vezethető vissza. A gyökerekről részletesen Tőkés Ferenc értekezik Az Erdélyi Református Diakonissza Intézet és a Református Kórház című tanulmányában (Református Szemle, 2003, 5: 515-522). Sipos Gábor, az Erdélyi-Múzeum Egyesület elnöke pedig így summázza a két világháború közötti időszakot: „1926-ban hozta létre Makkai Sándor püspök Marosvásárhelyen a Diakonissza Intézetet, ahol fogadalmat tett nővérek kaptak kiképzést betegápolásban, árvagondozásban. Az intézet az 1920-as évek végén Kolozsvárra költözött, és az 1932-ben létesült Református Kórház ápolószemélyzete a diakonisszákból került ki. Ugyancsak ők dolgoztak a szászvárosi és a nagyváradi árvaházban is. Az egyházi alkalmazottak betegellátás végett az erdélyi igazgatótanács egyharmad részben tulajdonosává vált a marosvásárhelyi Szanatórium Rt. által létesített kórháznak, ahol részvényei fejében több ezer napnyi jutányos ellátásban részesülhettek a rászorultak. Kezdetben a diakonisszák is ebben a kórházban dolgoztak. 1931-ben Kolozsvárott sikerült megvásárolni egy alkalmas ingatlant, 1932-ben a hídelvei templom mellett megnyílt a Református Kórház, szintén jutányos betegellátással. A kórház mellett épült fel a korszerű Diakonissza Otthon is.” (A romániai református egyház intézményrendszere a két világháború között, Korunk, 2002. április) Amúgy én magam is jól emlékszem Máthé Borbála diakonissza testvérre, akivel egyetemista koromban Marosvásárhelyen tartottam a kapcsolatot. Mi több, ő a negyvenes évek végén, a diakonisszák tevékenységének a kommunista állam általi beszüntetéséig Szatmárnémetiben élt és dolgozott, ahol lelkész nagyapám – Sárközi Lajos – biztosított számára lakhatást a parókián.

A múlt kötelez – szoktuk emlegetni. A kilencvenes évek kezdetén az Erdélyi Református Egyházkerület frissen megválasztott új vezetőit – D. dr. Csiha Kálmán püspök, Antal Ferenc püspökhelyettes, dr. Kocsis János főgondnok – az egyházuk és népük iránti felelősségtudat indította az iskolaalapítás munkájának a megkezdésére. Az igazgatótanács felvállalta a kezdeményezést, majd az egyházkerület tanügyi előadója, Tőkés Elek fáradhatatlan kormányhivatali „kilincselései” eredményeképpen nemsokára kormányhatározat született református egészségügyi diakonisszaképző iskola létesítésére Kolozsváron és Marosvásárhelyen. 

1992 nyarán az egyházkerület dr. Nagy Attila tüdőgyógyász főorvost kérte fel a marosvásárhelyi iskola megszervezésére. Az intézményalapító kezdeti lépések megtételében Sárpataki János esperes, az iskola lelkész főigazgatója volt segítségére; őt a főigazgatói tisztségben 1998 szeptemberétől László Zoltán lelkipásztor követte. Az adminisztrációs munkát Mezei Ilona főasszisztensnő végezte. További engedélyek beszerzése következett, azzal párhuzamosan pedig a tanári kar beszervezése, az oktatás feltételeinek a biztosítása. A tanítás megkezdésére a tanfelügyelőség ellenszenvéből fakadó gáncsoskodás miatt csak 1992. november 5-én kerülhetett sor, befogadó iskola hiányában a Gecse utcai Kistemplomban. Kivételes módon két párhuzamos osztály indult, összesen 59 hallgatóval. Közben folytak az egyeztetések a hivatalos szervekkel, amelyek néhány hónap múlva a 13-as iskolát adták volna délutáni tanításra, de a felajánlást nem tartotta elfogadhatónak az asszisztensképző iskola vezetése, és visszautasította. Nemsokára Klósz Bálint igazgató jóvoltából a sportiskola tantermeiben sikerült délutánonként megtartani az órákat, majd két év elteltével a Bolyai Farkas Líceum nyújtott otthont teljesen értelemszerűen, ám a tanfelügyelőség ellentmondásos hozzállása mellett. (Akkoriban a felekezeti szakoktatást próbálták megnehezíteni Marosvásárhelyen, újabban a katolikus iskola működését gátolják.) A Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ 2000 novemberében felavatott épületébe a 2000–2001-es iskolai év derekán sikerült beköltözni. Bár úgy tűnt, hogy véglegesen otthonra talál az iskola, a helyzet mégis úgy hozta, hogy 2016-ban újra költözni kellett.

Dr. Nagy Attila intézetalapító igazgató tíz évvel ezelőtt írt beszámolójából hitelesen megismerhető a cél és a kezdetek: „A tanári kar megszervezése a régi kollégiumi hagyományok szerint történt: meghívással. És jöttek lelkesedéssel az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemről, klinikákról a frissen nyugdíjazottak és még aktív tanárok, adjunktusok, tanársegédek, főorvosok és a gyakorlati oktatást vállaló asszisztensek. Fizetés nem volt, de tudta mindenki, hogy milyen nemes feladatot vállal. Célunk ifjaink anyanyelvi oktatása, olyan szinten, hogy tanulmányaik végeztével megbecsült asszisztensekként dolgozhassanak bármely munkahelyen. A vallásos nevelés – diakonisszaképzés – pedig segít kiépíteni azt az igazi humánumot, amely oly nagyon hiányzik sok helyt a betegápolásban. És legyenek, akik közvetítsék a magyar anyanyelvű betegek panaszát az orvosok felé. (...) Fontos megjegyeznünk, hogy fáradozásaink gyümölcseként sikerült megtartanunk felekezeti státusunk mellett az akkreditált állami státusunkat is államvizsgáztatási joggal, és nem sodródtunk a magániskolák közé. (...) Főiskolánk didaktikai eszközökkel való felszereltsége már a Bolyai Líceumban megengedte, hogy a betegágy mellett szükséges beavatkozások jó részét hallgatóinknak megtanítsuk. Sári próbababánk elviselte a manőverek keserveit az intravénás injekciótól az újraélesztésig.”

A Református Asszisztensképző Iskola történetében új fejezetet hozott a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ felépítése, amely nemcsak tantermeket, hanem bentlakást is biztosított. Így az iskola kedvező körülmények között folytathatta a magyar nyelvű asszisztensképzés és a továbbképzés kiteljesítése érdekében vállalt feladatát. Idővel a központ a tudás, a hit, a szeretet és a magyar kultúra otthonává vált, az erdélyi, marosvásárhelyi egyházi szakoktatás és szeretetszolgálat fellegvára lett. A folyamatos sikerek és eredmények mellett azonban a gondok is fennmaradtak, csak a természetük változott meg időről időre. Az iskola fennállására nézve válságos helyzetet teremtett a 2004 tavaszán megjelent 721-es kormányhatározat, amely megszüntette volna a posztliceális oktatási formát, ám a kormányhatározatot később visszavonták. Szintén 2004-ben, az új tanév kezdetén került sor a tanulmányi igazgató váltására, 2004–2008 között dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár töltötte be ezt a feladatot. Sikerült újraszervezni a tanári kart, megfelelni a tanügyminisztérium korábbi elvárásainak, bevezetni az ún. „modulrendszert”, bővíteni az egyházi jellegű oktatást, kidolgozni az iskola belső rendszabályzatát, jobban felszerelni a demonstrációs termet, bővíteni a könyvtár állományát. Fontos megvalósításoknak bizonyult a tanulmányi és szociális ösztöndíjak létrehozása, közösségi és pályaválasztással kapcsolatos programok szervezése, így a Bod Péter Napok lebonyolítása, ami az iskola diákjai és tanárai számára is ünnepi lehetőségeket nyújtott. Az iskolában zajló jó színvonalú szakmai tevékenység eredménye, hogy minden ősszel maximális számú diákot sikerül beiskolázni. Egy-két kivételtől eltekintve mindnyájan diplomához jutottak, miközben a külföldre távozók aránya jóval alacsonyabb a „megszokottnál”. A négy esztendő összegezése a honlapon áttanulmányozható iskolatörténet része: „...sikerült eleget tennünk a megújuló minisztériumi és egyházkerületi elvárásoknak, megtartottuk a színvonalat, kiteljesítettük a helyszín nyújtotta lehetőségeket, és élettel, sajátos arculattal és jelleggel töltöttük fel a diákok szakmai, szociális és közösségi életterét, nyilván a fennálló lehetőségek függvényében”. 

Köszönet érte mindenkinek, aki szívén viselte az iskola sorsát!

2008 óta a Református Asszisztensképző Iskola tanulmányi igazgatója dr. Dénes Loránd egyetemi előadótanár. Az iskola „hivatalos igazgatója” Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója, a titkári teendőket Pál Ildikó látja el. Viszonylag „gondtalan”, a múlt hagyományait folytató és azokat kiterjesztő évek után új kihívás elé kellett nézniük. A Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ épületét ugyanis a magyar kormány támogatásával felújították, a kezdeti tervezési hibákat kiigazították, majd 2015 őszétől az épületben a Gecse Dániel Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium kezdte meg működését. Bár arról volt szó, hogy a Református Kollégium épületében folytatódik az asszisztensképzés, amelyhez adminisztratív szempontból tartozik, 2016 őszétől a Deus Providebit Tanulmányi Ház nyújt otthont neki a római katolikus egyház jóvoltából. 

Bodolai Gyöngyi újságíró, aki évtizedek óta szívén viseli mind a marosvásárhelyi orvosegyetem, mind az asszisztensképző iskola sorsát – köszönet azért, hogy újságíróként végigkövette az iskolaalapítás küzdelmeit, majd a kibontakozás időszakát –, az alábbiaknak adott hangot igen alapos írásában: „Az idők változnak, a szemlélet is változik – mondták beszélgetőpartnereim. Az ő szemszögükből valószínűleg igazuk van, s bár nyíltan nem beszélnek róla, köztudott, hogy az Erdő utcai épület működési hibáin javítani kellett. A szakkollégiumnak nyújtott támogatás ezt is lehetővé teszi, de a református asszisztensképző főiskolát nagy nehézségek árán létrehozó elődök, a működését folyamatosan támogató külföldi partnerek erőfeszítése annyit érdemelt volna, hogy a felújítás nyomán a szakkollégiummal együtt az iskola is abban az épületben működjön tovább, amelyet megálmodtak és megépítettek számára.” (Sem a név, sem az iskola, Népújság, 2016. június 27.)

Végül dr. Dénes Loránd tanulmányi igazgatót idézem: „Iskolánk a változás korában él, elődei követeként új utakat kell keresnie. Működése ugyanaz, az egyetemi oktatásban is tanító tanárok és gyakorló orvosok nagy szeretettel és hozzáértéssel tanítanak továbbra is. Diákban sincs hiány, már a júliusi felvételikor betelnek a helyek, sőt túljelentkezés van. Iskolánk partnerkapcsolatban áll németországi és anyaországi öregotthonokkal, ahová diákjaink folyamatosan gyakorlatra mehetnek. Újonnan felszerelt demonstrációs termet sikerült kigazdálkodni. Amikor az Erdő utcai épületből el kellett jönnünk, nem látott más lehetőséget a Református Kollégium vezetősége, mint a Bolyai épületében délutáni oktatás biztosítását. Ezt nem tartottuk jó megoldásnak, helyette a Deus Providebit Tanulmányi Ház három helyiségében és a Kálvin öregotthon ideiglenesen felállított gyakorlati termében minőségibb oktatást tudunk biztosítani. Miközben reméljük, hogy az egyházkerület által ígért, felújításra váró Sáros utcai ingatlanba még 2018 őszén beköltözhetünk. Köszönjük mindazoknak, akik ebben az időszakban támogattak minket és velünk együtt remélnek.”

Dr. Ábrám Zoltán

Az oldalt szerkeszti: Ötvös József ny. lelkipásztor