Marosvásárhely a Vámoshídtól jobbra

Rendkívüli könyvbemutatónak volt házigazdája a Szabadi úti Református Egyházközség advent második vasárnapján. Barta Zoltán történelem-földrajz szakos tanár Egy városrész története – Marosvásárhely a Vámoshídtól jobbra című történelmi hitelességű dokumentumkönyvét ismertették. 

Bárócz Huba református lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, mint hangsúlyozta, az eseményt nem véletlenül időzítették advent második vasárnapjára. A délelőtti ünnepi istentiszteleten a templom fennállásának nyolcvanadik évfordulójára emlékeztek, melyet az egyházközség vegyes karának műsora tett ünnepélyesebbé. 1937. december 12-én, advent második vasárnapján szentelték fel a Szabadi úti református templomot, a korabeli feljegyzések szerint „imát mondott és keresztelt” Vásárhelyi János ft. püspök. 

Az esti órákban bemutatott könyv szerzője külön fejezeteket szentelt az övezetben fellelhető egyházi felekezeteknek. A marosszentkirályi és a vártemplomi irattárakban, illetve a megyeszékhely levéltáraiban végzett tüzetes kutatások nyomán dolgozta fel a református egyházközség történetét is, a bemutató többek között ezért kapcsolódott szervesen a Szabadi úti református templom felszentelésének évfordulójához. A marosvásárhelyi gyülekezetek sorában a Szabadi úti Református Egyházközség a negyedikként alakult meg, az egyházi levéltárak jegyzőkönyvei szerint azonban jóval korábban, a XX. század előtt megkezdődött a térség gyülekezeti önállósodása. A remeteszegi városrész református hívei több évszázadig a marosszentkirályi gyülekezethez tartoztak. A szerző által feltárt legrégebbi adat az 1609. január 27-i egyházmegyei vizsgálat jegyzőkönyve, amelyben az egyház ingóságait és ingatlanjait írják össze. Az 1936. szeptember 12-i presbitériumi gyűlésen fogadták el Kelemen Zsombor okleveles mérnök – a Kós Károly építészeti iskola stílusjegyeit magán viselő – tervét, melyet imaházról templomra és parókiára módosítottak. A Barta Zoltán helytörténész által feltárt dokumentumok szerint a gyülekezet gondozó lelkésze, Mester István így emlékezett a kezdetekre: „…Az egészet úgy kell elképzelni, hogy egy üres mező közepén volt egy templom és a papilakás, és körös-körül egy nagy, ingoványos, tócsás mocsár, amit néhány esztendő alatt parkká alakítottam két kezem munkájával… Nagyon nagy dolog volt, hogy ott, a Szabadi út végén egy új református templom állott papilakással, hozzá kapcsolt szép gyülekezeti teremmel és megindulhatott a rendszeres gyülekezeti munka…”

 

Értékmentés az utókor számára

Méltatásában Nagy Olga magyartanár a könyv értékmentő szerepét emelte ki az utókor számára. A megszokott monográfiáktól mind tartalmában, mind formailag eltérő, az információhalmaz szelektív felhasználása ellenére is nagyobb méretű kiadványt kellett összeállítson a szerző, ezért a dokumentumkönyv és monográfia ötvözeteként jellemezte a nagy volumenű kutatómunka végeredményét. Amint a Dr. Juhász András Gyülekezeti Központban tartott bemutatón elhangzott, Barta Zoltán történelemtanár öt év kemény levéltári kutatómunkájának eredményét sikerült megszerkeszteni és a Garabontzia Kiadó együttműködésével megjelentetni. Az előadás során a templom építéséhez kötődő érdekes adatokat is megismerhettek a jelenlévők. 1926-ban már említik egy templom építésének szükségességét, rá egy évre benyújtják a templomépítési igénylést. 1936-ban svájci lelkészek gyűjtést kezdeményeznek, azt követően írnak ki versenytárgyalást és fogadják el a tervet. A szerző vallomása szerint azért is tartotta fontosnak megörökíteni a múltat, hogy a történelmet előszeretettel meghamisítók munkáját valamelyest megnehezítse. „Az a szándék vezérelt, hogy most, amikor naponta tárulnak fel a történelem fehér foltjai, amelyekről a nyíltság fényénél elég gyakran kiderül, hogy azok néha bizony sötétek is voltak, nem szabad hallgatni, mert hátha akadnak olyanok is, akik nem ismerik a múltat, vagy továbbra is olyannak akarják látni vagy láttatni, mint amilyennek eddig ismerték” – hangzott el. 

A könyvbemutatón a statisztikai adatok rendkívüli szerepét is kiemelték, amelyek igencsak jól tükrözik a demográfiai változásokat a Maros-hídon túli városrészben, a feltárt jelenség pedig akár a megyeszékhelyre is vonatkoztatható. „A háborúban elesettek névsorában megtaláltam azt az anyai nagybátyámat, akit a család évekig várt, de sosem tért haza. Az elhunytak emlékének ilyenszerű továbbéltetésével, a könyvben való megörökítésével azok is élnek, akik meghaltak” – fejtette ki Nagy Olga magyartanárnő. 

 

Szakmai elkötelezettség és gyakorlati haszon

A könyv szerzőjét, Barta Zoltánt kérdezve megtudtuk, hogy ez idáig hat helytörténeti munkája jelent meg, 2000-ben kezdett el foglalkozni tüzetesebben a remeteszegi városrésszel. A szerző szerint a múltba tekintés rendkívül fontos olyan közösségekben, ahol az idők során több nemzetiség került sorsközösségbe. Földrajzi értelemben ehhez a városrészhez tartozik Remeteszeg (Benefalvával és Székelyfalvával együtt), Hídvég, Bese és az Egyesülés negyed. 

A Maros jobb oldalára a székelység beköltözése a XIV. században kezdődött, a XVII. században a földesurak a szabad katonarendű székelységet kiszorították és engedékenyebb, a vármegyékből illetve Moldvából román nemzetiségű jobbágyokat telepítettek helyükbe. Ennek eredményeként alakult meg a Maros-híd melletti Hídvég is. A könyv fejezetei között a megtelepedés körülményei, a remeteszegi városrész helynevei és történeti leírása az őskortól az első írásos feljegyzésekig, Remeteszeg népességmozgalma, a lélekszám alakulása, az egyházközségek és az oktatási intézmények története, Benefalva, Székelyfalva, Hídvég, Remeteszeg, Bese leírása egyaránt megtalálható. A szerző által felhasznált forrásanyagok és adatközlők felsorolása a 370 oldalas könyv A4-es méretű négy teljes oldalát betölti.

A levéltári kutatómunka történelmi jelentősége mellett olyan dokumentumokra is akadt a helytörténész, amelyek gyakorlati haszna felmérhetetlen. A Szabadi úti Református Egyházközségnek a besei templom visszaigénylésében nagy segítséget jelent annak az okiratnak a megtalálása, amely egyértelműen bizonyítja, hogy az 1948-as évi államosítás előtt már létezett és használták az imaházat. Amint Bárócz Huba lelkipásztor kérdésünkre megerősítette, a besei egykori imaház államosításáról nincs írásos dokumentum, a kataszteri hivatalban pedig a templom helyén szántóföld szerepel. A szerző másik felfedezése az Egyesülés negyedi 8-as iskola első írásos említése, amelyről a kutatómunka nyomán derült ki, hogy a többször átépített, felújított iskola helyén százhúsz éve – bérelt helyiségekben ugyan, de – már működött tanintézmény. 

Barta Zoltán a helytörténeti kutatások iránti szenvedélyét szakmai „ártalomként” jellemzi. Elmondása szerint a könyv forrásanyagaként szolgáló dokumentumok 85%-át előtte senki sem vette kézbe, így nem csoda, hogy számtalan meglepő információra bukkant. Több mint tízezer oldalt tanulmányozott, ebből Marosszentkirályon háromezer oldalnál többet. Bevallása szerint nehézségek és esetleges hiányosságok az idegen nyelven írt dokumentumok feltárása hiányában lehetnek, ugyanis nem állt rendelkezésére anyagi forrás azok hiteles lefordíttatásához. Mint jelezte, vannak szegényesebb alpontok is, amelyeket azért nem sikerült kibontakoztatnia, mert esetenként megtagadták tőle az okiratok tanulmányozását. Személyes véleményeket, következtetéseket is megfogalmazott a műben, amellyel egyet lehet érteni vagy sem. 

Hiányérzettel tölti el annak gondolata is, hogy nem sikerült a budapesti, illetve a gyulafehérvári levéltárban is tüzetes kutatómunkát kifejtenie. Így azt sem tartja kizártnak, hogy az általa vélt vagy valós hiányosságok újabb kutatásokra ösztönzik majd.