Barangolónk utolsó állomásaként – a teljesség igénye nélkül – a megyeszékhely, Marosvásárhely néhány turisztikai vonz-erővel bíró érdekességére hívjuk fel a figyelmet.
Barangolónk utolsó állomásaként – a teljesség igénye nélkül – a megyeszékhely, Marosvásárhely néhány turisztikai vonz-erővel bíró érdekességére hívjuk fel a figyelmet. Csupán jelezni kívánjuk ezeket, hiszen több könyv jelent meg a várostörténetről, a látnivalókról. Arra szeretnénk ezzel ösztönözni a marosvásárhelyieket (és nem csak), hogy sétáljanak a városban, térjenek be a várba, a Kultúrpalotába, vagy menjenek fel a Városháza tornyába, ugyanakkor nézzenek be a régi épületek kapualjaiba, töltsenek el kellemes időt nemcsak a Somostetőn, az állatkertben, hanem a város körüli erdőkben – ahol egy kis szerencsével akár őzzel, vaddisznóval vagy legújabban medvével is találkozhatunk –, a Víkendtelep mellett pedig keressék fel a Maros-part zegzugos öbleit a város alatti és fölötti szakaszon, próbáljanak meg az itt lakók „idegenként” szemlélődni, mert meglátják, hogy a település még számos meglepetést tartogat mindannyiunknak. Mert egy város élő organizmus, ami nemcsak múltjában, hanem jelenében is vonzó lehet lakóinak és az ide látogatóknak egyaránt. Mindenképpen ajánljuk Balás Árpád Zsebre szabott Marosvásárhely című, 2015-ben a Mentor Könyvkiadónál megjelent útikalauzát, amit érdemes magunkkal vinni városi barangolásunkkor.
Várostörténeti adatok
Kevésbé ismert, hogy a város múltja a csiszolt kőkorig nyúlik vissza. E korból származó leletek, különböző eszközök nem is akárhol, hanem a jelenlegi főtéren a Művész mozi környékén kerültek elő. A múlt század eleji régészeti kutatásokkor a régi szülészet melletti park környékén is találtak őskori nyomokat. A várból a neolitikumból és a bronzkorból is előkerültek tárgyak. A Kövesdombon találtak dák leleteket is. Mindez igazolja, hogy a várost és környékét az őskortól folyamatosan lakták. 2015-ben a Nagyernye és Jedd közötti terelőút építését megelőzően a Maros Megyei Múzeum munkatársai régészeti leletmentést végeztek. A Tófalva és Agárd közötti út mellett egy római kori falura bukkantak. Az i. sz. 2–3. századból származó településen eddig mintegy 2000 négyzetméteren hét ház nyomát találták meg. Ugyanolyan tárgyak kerültek elő, mint Maroskeresztúron, ahol az i. sz. 2-3. században római állomáshely volt. A nagyernyei úthoz közel 4. századi népvándorlás kori gót temetőt találtak. E kor emlékeiből Marosszentannán is leltek, ahonnan hun, gepida, szarmata tárgyak kerültek elő. Árpád-kori sírokat Marosszentkirályon, illetve a Vártemplom mellett is találtak. Az első település a jelenlegi várban, illetve a legújabb kutatások szerint a Bolyai téren az egykori Szent Miklós-plébániatemplom körül (a templomkertben temető is volt) alakult ki. Köztudott, hogy először 1291-ben Forum Siculorumként, majd egy 1323-as oklevélben Novum Forum Siculorumként (Új Székely Vásárhely) említik a várost, s így szerepel a 1332-es pápai tizedjegyzékben is. A várban levő kolostor története 1330-ig nyúlik vissza. Az egykori Ferenc-rendi kolostorban az 1400-as évek végétől oktatás is volt, állítólag a mostani gótikus terem helyén. Ez volt a Schola Particula, de a már említett Szent Miklós-templom mellett is működött iskola. Nagy Lajos magyar király 1360 és 1370 között négyszer látogatott a városba. A település 1409 és 1616 között mezővárosi ranggal bírt, majd 1470-től Mátyás királytól pallosjogot is kap. 1323-tól említik az első céhek (íjkészítők) jelenlétét, majd a 15. században sorra jelennek meg azok a céhek is, amelyek aztán bástyákkal hozzájárulnak a vár építéséhez. Az 1482-es szabadalomlevélben a csütörtöki vásár mellett három országos vásártartást is engedélyeznek. Ez az okirat a Mátyás király által 1486-ban kibocsátott hasonló okirat mellett – az utóbbi adómentességet ad a lakóknak – hozzájárul a városfejlődéshez. 1595-ben a város három századdal támogatja Báthory Zsigmond erdélyi fejedelmet hadjáratában. Azelőtt Hunyadi János több ízben jár a városban, és támogatja a mostani Vártemplom építését, amelyet 1556-ban átvesznek a reformátusok és azóta is birtokolják. A várostörténet szomorú epizódja az 1601–1602-es Basta-féle pusztítás. Basta György és Mihály erdélyi vajda hadai majdhogynem lerombolják a várost, felégetik a templomot és a klastromot. Szerencsére a várost – a különböző középkori járványoktól eltekintve – nem éri nagyobb rombolás. Kiemelkedő esemény viszont az 1616. április 29-i, amikor Bethlen Gábor fejedelem szabad királyi várossá lépteti elő a mezővárost. A fejedelem pecsétet, címert adományoz, és ettől kezdve hívják Marosvásárhelynek a települést. Ez a lépés (amelyről 400. évfordulójának tiszteletére többször is írtunk) jelentősen hozzájárult a város gazdasági fejlődéséhez. A 16–17. században 37 országgyűlést tartanak a városban, a legutóbbit 1707-ben, amikor itt iktatják be fejedelmi tisztségébe II. Rákóczi Ferencet. A 18–19. században örmény, görög, bolgár, szerb, román kereskedők telepednek le. 1708-tól Mária Terézia idejében költözik be az osztrák hadsereg a várban. Lebontják a lakóházakat és kiépítik a laktanyát, amelynek épületei ma is állnak. 1718-ban Gyulafehérvárról átköltözik a korábban Sárospatakról elüldözött református iskola, és létrejön a marosvásárhelyi református kollégium. 1754-ből átköltözik Nagyszebenből a Királyi Tábla. Teleki Sámuel 1799–1802 között megépíti és megnyitja a korabeli Magyarország (Habsburg Monarchia) első közkönyvtárát. Ebben az időszakban több főúri palota is épül a városközpontban. A XIX. század elején négy főutca köré épül ki a város, majd terjeszkedni kezd a környékbeli falvak irányába, és folyamatosan bekebelezi azokat (Sásvár, Remeteszeg stb.) Említésre méltó, hogy 1803-ban Bodor Péter ezermester fahidat építtet a Maroson, 1820–1822-ben pedig megépül a főtéri zenélő kút is. Később Bodor Péter Maros-hídját egy erősebb építményre cserélik. Marosvásárhely 1848. március 21-e után kapcsolódik be a forradalmi eseményekbe, Török János református kollégiumi tanár vezetésével a magyar diákokat, míg Avram Iancu és Papiu Ilarian joggyakornokok a románokat lázítják. Bem József 1849. január 13-án szabadítja fel a várost. A lengyel tábornok július végén a Teleki-házba helyezi át hadiszállását, majd Petőfi Sándorral együtt hadseregével innen indul a 31-i segesvári csatába. A szabadságharc leverését követően Kossuth Lajos külföldről szervez a megtorlást végrehajtó, támogató Bach-korszak ellen lázadást, amelyben részt vesznek marosvásárhelyi szervezők is, de árulás miatt lebuknak. A Postaréten végzik ki 1854. március 10-én Török János kollégiumi tanárt, Gálfi Mihály ügyvédet és Horváth Károly földbirtokost. A XIX. század második felében nagyobb fejlődésnek indult a város. 1853-ban megnyílik a városi (Szent György utcai) kórház, 1871-ben bekapcsolják a várost a vasúti hálózatba. 1902-ben teszi le polgármesteri esküjét dr. Bernády György, aki 11 évig polgármester, majd négy évig főispáni tisztséget tölt be. Mint ismeretes, polgármestersége alatt épül fel többek között a Kultúrpalota, a régi városháza (ma megyeháza), a tanoncotthon, közművesítik a várost. Ez a városfejlődési lendület az 1918-as országváltással torpan meg. Az ezt követő 22 éven át, főleg a nacionalista Emil Dandea polgármester vezetése alatt átalakítják a városközpont arculatát, eltűnnek a magyar szobrok, megépül a két főtéri katedrális, szobrot állítanak Avram Iancunak, és a Városháza elé kerül a latinitás emlékműve, a Lupus capitolina is. A két világháború között a történelmi egyházak és a különböző kulturális intézmények (Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság, Erdélyi Helikon stb.) próbálják felvenni a küzdelmet a jogtipró intézkedésekkel szemben. A bécsi döntés után (1940-1944 között) épül a Hangya szövetkezet (jelenleg többek között a Népújság) székháza, a Dózsa György utcában. A második világháborúban a Maros és a Poklos-patak hídját, a gátat és a villanyüzemet rombolják le. A kommunista hatalom intézkedései nyomán 1945-ben Kolozsvárról Marosvásárhelyre költöztetik a Bolyai Tudományegyetem orvostudományi és gyógyszerészeti karát, 1946-ban létrejött a Székely Színház, 1954-ben szintén Kolozsvárról a Zene és Színművészeti Konzervatórium színművészeti szakát költöztetik Marosvásárhelyre. 1952–1968 között (1960-ban az Alkotmányban is elfogadják) szovjet mintára létrejön a Maros Magyar Autonóm Tartomány.
A kommunista korszak erőszakos kollektivizálását és erőltetett iparosítását követően megváltozik az etnikai arány a városban. Számos gyár létrehozásával, majd a város zárttá nyilvánításával nagy számban telepítenek be románokat, illetve kényszeredetten hagyja el a várost több magyar. Ennek ellenére az 1960–1970-es években számos kulturális intézmény alakul, illetve működik (a Székely Népi Együttes, a későbbi a Maros Művészegyüttes), az Állami Nemzeti Színház, a Filharmónia, a Bábszínház, a Marosvásárhelyi Területi Rádió (amelyet 1985-ben beszüntetnek) stb. Az 1989. decemberi forradalomban hatan vesztik életüket, közel százan megsebesülnek. 1990 március 19-20-án etnikai konfliktust robbantanak ki, amely szintén emberáldozatokkal járt. Az ezt követő két évtizedben nagyfokú kivándorlás indul meg, amelyet a nagyipari vállalatok csődbe jutása, a gazdasági instabilitás is ösztönöz, és a 2000-es évek végéig megváltozik magyar és román lakosság aránya. Az utóbbi két évtizedben szoborállításon kívül nem történt jelentősebb, a város történetében bejegyzésre méltó megvalósítás.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató