Milyen előnyöket biztosított a szabad királyi városi rang, és élt-e azokkal a város? Ez olyan elgondolkoztató kérdés, amire nehéz egyöntetű igennel vagy nemmel válaszolni.
(Folytatás május 27-i lapszámunkból)
A szabad királyi város útján
Milyen előnyöket biztosított a szabad királyi városi rang, és élt-e azokkal a város? Ez olyan elgondolkoztató kérdés, amire nehéz egyöntetű igennel vagy nemmel válaszolni. Mert ismerjük ugyan a város további történetét, fejlődésének útját, de nem tudjuk és nem is volna ildomos egy történész részéről felvázolni egy képzeletbeli, végig nem járt múltat. Ezért arra a feltevésre, hogy milyen maradt volna a város kiváltságos helyzete nélkül, nem próbálunk válaszolni.
Tény, hogy a szabad királyi városi rang által biztosított előnyöket Marosvásárhely a későbbiek során fokozatosan kamatoztatta. A kiváltság megszerzésekor kisváros volt, mind gazdasági, mind népességi szempontból a fejedelemség leggyengébb szabad királyi városi láncszeme. Messze elmaradt az „igazi városoktól”, Brassótól, Nagyszebentől vagy Kolozsvártól, amelyek már 200-300 évvel korábbtól élvezték ezt a rangot, és a 17. század elején már nagy városoknak számítottak.61 A következő két évszázad folyamán komoly lépéseket sikerült tennie a felzárkózás útján.
Gazdasági téren fejlődését egyre erőteljesebb kézműiparának, azon belül a céhes iparnak és virágzó kereskedelmének köszönhette, miáltal megszilárdította regionális központi szerepét.
A gazdasági fellendülés a népesség fokozatos gyarapodását eredményezte. Hiszen a 18. század végére népességi szempontból a történelmi Erdély 4-5. helyét elfoglaló városa lett, anélkül, hogy a rangosabb városokat utolérhette volna. A lakosság gyarapodását nemcsak a természetes szaporulat biztosította, hanem a betelepülések is. A fejlődő gazdasági tevékenység újabb és újabb munkaerőt igényelt, mindenekelőtt szakképzett kézműveseket, akik ténylegesen gyarapították a városi polgárok számát. (Bizonyság erre az újpolgár-névsorok.) De vonzotta a város az egyéb munkát végzőket is, a szakképzetlen napszámosokat és szolgákat, akik itt megélhetéshez jutottak. És mindezt könnyebbé tette a város széles önkormányzattal rendelkező törvényhatósági jellege.
A szabad királyi város jellegét illetően Marosvásárhely elöljáróságának első intézkedései a „kerített város” jogviszonyainak a szabályozására irányultak. Egy 1617. október 3-i határozattal törölték azt az 1604-es végzést, amelynek értelmében a vár területén magánszemélynek földtulajdona nem lehetett, mert az teljes egészében a városé.62 Ezután a ház és helye az illető építtető tulajdona lett, és adásvétel vagy csere tárgyát képezhette. Többévi kísérletezés után, mikor a vár területe már teljesen benépesült, egy 1634. október 20-án elfogadott szabályzattal átfogóan rendezték a várfalakon belüli viszonyokat.63 A váron kívüli részek adózás tekintetében a régi állapotban maradtak, ahol a nemesek adómentességet élveztek, és ezt a városrészt „immár csak hóstátnak” tekintették, de a váron belüli rész „kolcsos városi” jogállását megszilárdították.
A vár területét felosztották, és szabályozták az öröklési rendet (a leányok kiházasítását és az árvák örökösödési jogát illetően). Megszabták, hogy mindenkinek csak egy háza lehet. Ha valakinek sikerül, pl. adósság fejében, még egy polgári házat szerezni, azt a tanács elveheti, és másnak adhatja. Ellenben az örökséget megtarthatja, de köteles mindkét háza után adózni, és a vár fenntartásához is ahhoz mérten hozzájárulni. Attól, aki a házadót nem fizette, és a felgyűlt tartozás elérte a ház értékének felét, a házat a város elvehette, kifizetve az értékkülönbözetet.
Házat a várban csak városlakók szerezhettek, azt is a tanács beleegyezésével. Nemesnek ott csak „reversalis”-sal (írott kötelezvény) lehetett háza. Azt is kimondták, hogy ha valaki a „civilis ordóval (polgári rend) egyet nem kezdene érteni” és magának nemességet vagy a városi kötelezettségek alóli mentességet szerez vagy akar szerezni, az ilyentől a várbeli házát, házhelyét, örökségét a tanács elveszi, őt pedig a várból eltávolítja.64
1633-ban a vár mögötti mező felosztását és eladásának módját szabályozzák (ölét két forintért), azzal a feltétellel, hogy arra a tulajdonosok egy év leforgása alatt házat építsenek, és ne használják majorkertnek.65
A város fejlődésével az önkormányzati szervek átszervezése is szükségessé vált. Erre azonban fél évszázadot kellett várni. A városi közigazgatást a 17. század második feléig a választott tanács végezte. Minden fontosabb kérdésben a tanács döntött, legyen az igazgatási vagy törvénykezési. A tanács a bíróval és az esküdt polgárokkal együtt 24 tagú volt, a jegyzővel együtt 25.66 A tanácsosok közül választották az elöljárókat: a bírót, akit rendszerint főbírónak hívtak, a hat esküdt polgárt és a nótáriust. Megbízatásuk egy évre szólt, és hivataluk elfoglalásakor hűségesküt tettek (ezért hívták őket esküdt polgároknak). A tisztújítást minden év végén, karácsony körül végezték, amikor az elöljárók hivatalukat letették, de újraválaszthatók voltak. Minden tisztújításkor arra ügyeltek, hogy az elöljárók közé két-három fiatalt is válasszanak, akik idősebb és tapasztaltabb társaiktól idejében elsajátíthassák az elöljárói tudnivalókat.
Az átszervezés akkor történt, amikor a hatalmával mindinkább visszaélő elöljáróság és a városi polgárok (cívisek) között megromlott viszonyt fejedelmi beavatkozással rendezték. 1672. december 13-án egy fejedelmi bizottság tizenhét pontban összegzi a városvezetés átszervezésével kapcsolatos megállapodásokat.67 A héttagú elöljárók testületét tanáccsá (magistratus) alakítják. A 24 tagú tanács helyébe, a nagy városok mintájára, létrehozzák a centumvirátust, amely azonban a lakosság számának függvényében (mivel akkor a várost 400 család lakta) csak 40 főből állt. Emiatt ezt az intézményt nem is centumvirátusnak (száz férfi testülete), hanem negyven főből álló negyven férfi közönségének (lat. quadraginta viratus), vagy egyszerűbben az esküdt közönségnek hívták. Az esküdt közönség a tanácsot kisegítő és az elöljáró utánpótlását biztosító intézmény lett. A soraiból választották a tanácsosokat, a bírót pedig a tanácsosok közül, a tanács és az esküdt közönség közös gyűlésén. A tanács és a testület közötti kapcsolatot a szószóló (lat. orator) tartotta. Fontosabb ügyekben a tanács és a testület együttesen döntött. Új tisztségként, a bűnügyek kivizsgálására létrehozták a város directora hivatalát.
Az 1710-es években, egy évszázaddal azután, hogy szabad királyi várossá vált, Marosvásárhely elvesztette a várat, azt a területet, amelyre a nemesség közbenjárá-sára adózási ügyben a város joghatóságát leszűkítették mindjárt a kiváltság elnyerése után. A várba befészkelődött osztrák császári katonaság fokozatosan kiszorította onnan a lakosságot, házaikat lerombolta. Csak a református nagytemplom mentesült a katonai megszállás és kisajátítás alól.
Egyéb vonatkozásban változatlanul élvezte és hasznosította városunk szabad királyi jogállását 1872-ig, amikor Magyarország közigazgatási átszervezése alkalmával joghatóságát az új közigazgatási törvény szerint átértékelték, és címe kibővült. Ettől kezdve a „törvényhatósági jogú szabad királyi” város, rövidítve „tjv. sz. kir.” város nevet viselte.
61 Megemlítjük, hogy Kolozsvár 1316-ban, Nagyszeben 1326-ban, Segesvár pedig 1367-ben lett szabad királyi város.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató