Marosvásárhely – a szabad királyi város

(Folytatás május 20-i lapszámunkból)

 

A város–nemes viszony, megadott és mégis korlátozott jogok

A kiváltságlevél ötödik pontja a város és a városban lakó nemesek viszonyát hivatott szabályozni. Előírja, hogy a városban lakó nemesek személyükre nézve megtarthatják nemességüket, de a város szabadalmaival szembe nem szegülhetnek, a városban található házaikat, annak területén lévő földjeiket a város hatósága alá tartoznak vetni, és kötelesek annak terheit hordozni. Mégis, a határozott és másként nem értelmezhető szabályozást rövid idő múlva maga a fejedelem felülírja.

A szabad királyi városi kiváltságlevél megszerzése után a város feljogosítva érzi magát kiszélesedett önkormányzati hatáskörének érvényesítésére. Legfontosabb ténykedése az ott élő vagy ott házzal rendelkező nemességnek a városi jogrend alá vetése. A kiváltságlevél szó szerinti alkalmazásának érvényesítésével adófizetésre és a közterhek viselésére próbálja kényszeríteni őket. A nemesség azonban ellenáll. Angyalos János ítélőmester, aki a kiváltságlevelet az országgyűlésen bemutatta, és Köpeczi Mihály marosvásárhelyi nemes a városi nemesek nevében a fejedelemhez fordul a városi elöljárók „túlkapásai” miatt. Folyamodványukban hivatkoznak kiváltságaik elsőbbségére, valamint arra, hogy a város új privilégiuma csak a „kerített város” területére érvényes, mégis a tanács az egész városra erőszakkal alkalmazni akarja. Erre a jogi kifogásra a kiváltságlevélnek a „kolcsos” városi rangra emelése, valamint a várra vonatkozó rendelkezések tág megfogalmazása adott lehetőséget. Hiszen abban az szerepel, hogy Marosvásárhelyt a „szabad kolcsos és királyi városok” sorába emeli, és védelmi falakat a város „területén vagy körében” építhet. Ezen kitételek alapján, a nemesség értelmezése szerint, a szabad királyi jog csak a várfalakkal körülvett területre vonatkozik (amelynek kapuján bejutni „csak kolccsal” lehet), ami nem az egész város körül húzódik, hanem a város területének egy kisebb részén. Így, gyakorlatilag a közteher viselésére ők nem kötelezhetők, hiszen a város a váron kívülre esett.

A fejedelem a nemesség pártját fogja, és az 1616. augusztus 15-i levelében, arra hivatkozva, hogy a nemesek kiváltságai régebbiek a városéinál, kimondja: „[…] mely privilegiomjok szerént magok és azon várossi házok, és abban lévő s leendő minden emberek minden adótól, cirkálástól, dolgozástól, szállótartástól és, egy szóval, minden városközi való terehviseléstől egészen és tellyességgel immunisok és akármiféle kereskedésre szabadosok […]”47. Majd megszabja a kiváltság szóban forgó pontja alkalmazásának területi határait. A módosítások értelmében a kiváltság a város „kerített” részére, vagyis a vár területére érvényes.

A konfliktus elsimítása végett a fejedelem a város elöljáróit magához hívatja, és kötelezi őket az újabb rendelkezés elfogadására. Az előtte megkötött egyezség szerint a nemesek a várbeli házaik után évente háromforintos adót fizetnek a városnak, és részt vesznek a vár körüli munkálatokban. Így a kiváltságlevél maradéktalan alkalmazása csak a vár területére korlátozódott. A váron kívüli részeken – az ún. hóstátban – a nemesek házaik után adómentesek, és bírósági vonalon, a városi lakosok elleni peres ügyeiken kívül a szék fennhatósága alatt maradtak.

A város–nemes szembenállásnak mély gyökerei vannak. Vásárhelyen, a 16. század második felétől élnek nemesi kiváltságokat élvező személyek, akik igyekeznek elkerülni a közteherviselést, jóllehet városi lakosok, határát is használják. Egy részük nemességet szerzett helyi lakos (pl. a Köpecziek), más részük a városban házat és telket vásárló, máshonnan származó személy. A városi tanács a városban élő, illetve ott lakóházzal rendelkező nemesekkel akkor kerül komoly ellentétbe, amikor megadózza őket. Ilyen alkalmakkor a nemesek kiváltságaikra hivatkozva megtagadják nemcsak az adófizetést, hanem a különböző városi szolgáltatások teljesítését is.

A városi nemességre vonatkozó első levéltári adatok a 16. század közepéről valók. Köpeczi Tamás, aki 1538-ban a város bírája, később pedig az erdélyi tizedek bérlője volt, 1554-ben házat épít Marosvásárhelyen, amelyet megnemesíttet. 1557-ben Mekcsey László ítélőmester fejedelmi engedéllyel vesz házat a városban, de a város panaszára 1566-ban ugyancsak a fejedelem arra kötelezi, hogy a háza utáni városi kötelezettségeket teljesítse.48 1579-ben Báthori Kristóf megnemesíti Zékelyvásárhelyi Bálintot és testvéreit, Istvánt, Pétert, Dánielt és Jánost, házukra vonatkozóan is.49 Ők később Vásárhelyi néven bukkannak fel az okleveleken. 1586-ban a város a nemességet kapott Köpecziekkel, Jánossal és Tamással perel, mivel nem ismeri el anyjuk nemességét, és házát megadózza. 

1581. augusztus 3-án kiadott rendeletében Báthory Zsigmond a városi nemesek panaszára szabályozza a nemesek városi kötelezettségeit, valamint a kocsmajogot.50 Utasítja őket, hogy a polgároktól szerzett házaik után viseljék a város közterheit.

A nemes–polgár viszonyba a későbbiekben Mihály vajda is beavatkozik, és 1599-ben kötelezi a megnemesített polgárokat, hogy a név szerint felsoroltak kivételével viseljék a közterheket.51 Basta generális 1603-ban a nemeseknek megparancsolja, hogy vegyenek részt a felégetett templom és iskola újjáépítésében.52 

Más városokhoz hasonlóan, Marosvásárhely is szigorú szabályokhoz köti a betelepedéseket. Megokolásként a tanács azzal érvel, hogy a város romlásának oka – az idegen népek miatt elszenvedett pusztítások mellett – az, hogy egyesek „nem értvén az közönséges városi vagy polgári társasággal egyet”, megvetették azt, és kiváltak közülük. (Vagyis nemességet szereztek és megtagadták a polgári kötelezettségek teljesítését.) Ezért megtiltják a polgári házaknak nemesi kézre juttatását. Borsos Tamás egyik bírósága idején, 1607-ben olyan törvényt hoznak, hogy: „mától fogva ennek utána in perpetuum (mindörökké) semminemű nyavalyájában, szükségekben és akármi fogyatkozásában vásárhelyi ember sem városi nemesnek, sem kívül valónak ith az városon, Vásárhelyen lévő örökségét semmi úton el ne merészelje kötni, se el ne köthesse.”53 A nemesek városi ember házát csak abban az esetben vehetik meg, ha kötelezik magukat a ház és telek polgári jellegének a megtartására, illetve meg nem nemesítésére. Ilyen feltételek között vesz polgári házat a városban 1594. március 2-án Bálvány Márton kutyfalvi prédikátor, 1597. április 14-én tordai Nagy Tamás és mások.54 

A városban élő nemesek városi javainak a megnemesítése és a polgári hatóság alóli kivonása ellen sok esetben a város tehetetlen. Hiszen a város jogait áthágó fejedelmi akarattal szemben tehetetlenek. Fejedelmi utasítás révén válik megnemesítetté Csáktornyai Máté háza 1594. május 17-én, Barabás Péteré 1595. február 6-án, a Veres Péteré 1595. április 17-én, Végh Borbáláé 1597. április 14-én, vagy Bodó Istváné 1600. március 15-én.55

A városban élő, illetve ott házzal rendelkező nemesek kivonják a helyi önkormányzat hatósága alól házaik mellett a telkeiken élő szolgáló személyzetet is, peres ügyeiket pedig Marosszék színe elé viszik. Ilyen vonatkozásban nem hoz lényeges változást az 1616. évi szabad királyi városi rangot biztosító kiváltságlevél sem, mivel az csak az időközben felépült vár területére lesz teljes érvényű. 

 

Adózás és egyéb kötelezettségek

A kiváltságlevél hatodik pontja a közteherviselési kötelezettségek terén hozott engedményekre vonatkozik, hiszen kimondja, hogy a bortized kivételével mentesíti Marosvásárhelyt minden egyéb termény- és kisállat utáni tizedszolgáltatás alól. Ha e téren is visszatekintünk a korábbi időszakra, megállapíthatjuk, hogy nem egy újabb adománnyal állunk szemben, hanem egy már korábban is létező megerősítéssel.

Pénzbeli adót Marosvásárhely, a többi székelyföldi mezővároshoz hasonlóan, a 16. század közepétől kezd fizetni. Előbb csak egy bizonyos adónemet, a török szultánnak fizetendő portai adót kénytelenek kiegyenlíteni. Később az kiterjed más területekre is. Az adókötelezettségeket Izabella királyné 1557–1558. évi kiváltságlevelei szabályozzák. Ezekben, a török szultánnak fizetendő adó kivételével, mentesít több székelyföldi mezővárost (Székelyudvarhelyt, Székelykeresztúrt, Csíkszeredát, Székelyvásárhelyt és Nyárádszeredát) valamennyi szokásos és rendkívüli adó, díj és kamara haszna fizetése alól. 

Ez a kedvezményes állapot nem sokáig tart. Pár év múlva Szászsebes, majd Várad várának erődítése érdekében kivetett rendkívüli adóra kötelezik Marosvásárhelyt is.56 1593-tól pedig Vásárhely a portai adó mellett, a nagyobb erdélyi városokhoz hasonlóan, a hadsereg fenntartására egy összegben kivetett adót is kénytelen fizetni (1593-ban 500 forintot, 1594-ben 100-at stb.). 

1595-től, egy sor más erdélyi városhoz hasonlóan, az adózás szempontjából lényeges kedvezményben részesül, taxás hellyé válik. Ily módon saját közegei által szedheti be a városra kirótt adót, kizárva az idegen adószedők túlkapásait, és egyúttal az országgyűlési képviselete is biztosított lesz. 

A 17. században az adókivetés kapuszám szerint történt, értve egy kapun általában tíz családot. Marosvásárhely adókulcsa ebben az időben 31 kapu volt (amikor ezt megállapították, akkor a városban 310 adófizető család lakott). Egy-egy kapura 20-25-30 forintnyi adó esett, az országos kivetés nagysága szerint. Így 1627-ben, a 20-forintos adóba 651 forintot, 1632-ben, egy másikba 620 forintot kellett beszolgáltasson.57

A pénzben fizetett adó mellett szokásban volt a termények és kisállatok utáni tizedadás is. A tizedfizetés terhétől a fennebb említett 1557-es kiváltságlevél alapján mentesült a város. A természetben fizetett adó alóli mentesség alapjául szolgált az a Báthory Zsigmondtól kapott kiváltságlevél, amely új adományként a város közönségének átengedte minden királyi haszonvétel jogát, a kocsma- és mészárszéktartást, halászatot, bolti bérszedést, vámszedést, vásártartást és egyebeket illetően, de a bortermés utáni kötelezettség megmaradt.58

A bordézsmát rendszeresen fizette a város, csak kivételes esetekben sikerült mentesítést kapnia. Ilyen kivételes eset volt a Rákóczi Zsigmond kormányzó 1606 áprilisában tett engedménye, amikor a várat építő polgárok helyzetének könnyítése érdekében elengedte a város akkori bordézsmáját.59 Részleges engedménynek tekinthetjük Báthory Zsigmondnak azt az 1592-ben hozott döntését, amellyel mentesíti a város elöljáróit a bordézsma kötelezettsége alól. De 1614-ben, uralkodásának kezdetén Bethlen Gábor már igényt tart nemcsak a bor-, hanem a gabonadézsmára is, és utasítja a várost azoknak Szamosújvárra szállítására.60 Az 1616. évi kiváltságlevél csak megerősíti a korábbi viszonyokat.

(Folytatjuk)

 

47 Magyar Országos Levéltár, Bp., F 17. Cista comitatum, Marosszék, 167.

48 Mvhely város lt, Acta Politica 15/1557, 18A/1566.

49 Uo. Acta Politica 28/1579.

50 Uo. Kiváltságlevelek 20/1581.

51 Uo. Acta Politica 79a/1599.

52 Sebestyén Mihály: I. m. 52. 

53 Pál-Antal S. 2006. 57.

54 Mvhely lt, Acta Politica, 47/1594, 63/1597. sz.

55Uo. Acta Politica 48/1594, 50/1595, 52/1595, 56/1597, 81/1600. sz.

56 SzOkl. II. 216-223, III. 39-46.

57 Sebestyén Mihály: I. m. 85.

58 Pál-Antal Sándor: Marosvásárhely története. I. A kezdetektől 1848-ig. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2009.47.

59 Sebestyén Mihály: I. m. 53.

60 Uo. 58.