A kiváltságlevél felhatalmazza a várost arra is, hogy címerét aranyba, ezüstbe, rézbe vagy ércbe vésve pecsétként használja kiadványai hitelesítéséhez.
Marosvásárhely pecsétlenyomata egy 1689. évi oklevélen
(Folytatás május 13-i lapszámunkból)
A kiváltságlevél felhatalmazza a várost arra is, hogy címerét aranyba, ezüstbe, rézbe vagy ércbe vésve pecsétként használja kiadványai hitelesítéséhez. Akárcsak a címeré, a pecséthasználat kezdeteinek a kérdése is magyarázatra szorul. A város legrégebbi pecsétjéről 1540-ből van tudomásunk. Lenyomata Nyerges Sebestyén főbírónak a besztercei tanácshoz intézett, 1540. február 3-án keltezett levelén volt, de annak ismeretlen körülmények között nyoma veszett a levéllel együtt. A következő, ma is meglévő, a fennebb említett 1564-ből való.
A régi pecsét egy 28 mm átmérőjű, szélén párhuzamosan körbefutó vonal között a következő körirattal: ARMA TRIVM GERERVM SICVLORVM. A pecsétmezőn szimmetrikus tárcsapajzsban a fennebb ismertetett címer látható. Körirata alapján nem tűnik a város pecsétjének, mégis megtalálható a tanács által kiadott, több 1616 előtti iraton is. A címer és a körirat alapján ez eredetileg a székely rendi nemzet régi pecsétje volt, de amelyet a város a 16. században és a 17. század elején rendszeresen használt, és az 1620-ban készült új pecsét mintájául szolgált. Hogy mikor került az egykori Székelyvásárhely elöljáróihoz, adathiány miatt nem sikerült tisztáznunk, de feltehetően már 1540 előtt a városnál volt.
Megjegyezzük, hogy az akkori gyakorlatnak megfelelően, a címeres pecsétet nem használták bármilyen irat hitelesítésére, hanem csak a jogi vonatkozású ügyleteket rögzítő oklevelekhez. Ilyen volt annak az egyezségnek a hitelesítése 1576-ban, amely a Göcsi Máté református lelkész és a városban megtűrt begina szerzetes nővérek egyezségét rögzíti, amelynek értelmében Nyújtódy Borbála és Járai Margit nővérek eladják kolostorukat a prédikátornak azzal a kikötéssel, hogy életük végéig abban lakhassanak.25 Egy másik lenyomat azon az 1608. évi oklevélen van, amellyel a város a szűcs céh statútumát jóváhagyja.26
Maga a pecsétnyomó az 1700-as évek közepén valószínűleg még megvolt. Ezt láthatta és írta róla Timon Sámuel szerzetes 1754-ben, hogy az egy „Arma Trium Generum Siculorum” köriratú pecsét, amelynek belsejében egy páncélos kéz szívet átdöfő kardot tart, és már 1500 körül létezett.27 A pecsétnyomó időközben eltűnt, de jelképei a fennmaradt lenyomatok alapján tanulmányozhatók. (A lenyomaton látható jelképek kivitelezése alapján véleményünk szerint is az a 16. század elején készültnek tekinthető.) Tehát valóban élt e város a neki adományozott jelvényekkel, legalábbis a pecséttel azelőtt is. De a medvefej új elemként került a város címerébe.
A város új pecsétnyomójára az 1616-os kiváltságlevélben leírt címer került, amelyen az átdöfött szív mellett a medvefej is megtalálható. A pecsétnyomó máig fennmaradt. Jelenleg a Maros Megyei Nemzeti Levéltár pecsétnyomó-gyűjteményében található.28 Készítésének évét és a készíttető városi főbíró nevét a tiparium fémrészének oldalába vésték. Tartalma: „NAGI ZABO MIHALI A[NNO] D[OMINI] 1620”. (A szövegben lévő „NA” és a „HA” betűk ligatúrák.) Alakja kerek, átmérője 21 mm, ezüstötvözetből készült, fanyéllel. A pecsétmezőn a város címere látható, hat nyolcágú csillag és a csillagok között hullámvonalas kartusba foglalt ovális címerpajzson, éspedig: egy válltól levágott páncélozott kar, kezében fölemelt, medvefejet és szívet átdöfött kétélű kard. Körirata kívül poncolt, kis körökbe helyezett gyöngyszemek alkotta kör, belül ugyancsak poncolt pálcikák között húzódó, nyílhegy alakú jelekből álló (babérkoszorút jelképező) kör között: SIGILLVM CIVITATIS MAROS VÁSÁRHELY 1616.
1620-szal kezdődően a Bethlen-féle kiváltságlevélben leírt címeres pecsétnyomót használja a város változatlanul évszázadokon keresztül. Még 1848-ban is ezzel hitelesítik a kiállított iratok és az elküldött levelek jó részét. Igaz, ekkor már több pecsétnyomót is használt a tanács.
Várépítés, várvédelem
A kiváltságlevél egyik lényeges eleme a város védelmét szolgáló intézkedések foganatosítására való felhatalmazás. Már a kiváltságlevél bevezetője is kiemelte, szükséges és hasznos intézkedésnek minősült, hogy Erdély pusztítása idején ők „a város déli szegletében, karókból, töltésekből városi modorú nagyságúra emelt erősséget építettek”. A harmadik pontban foglaltak értelmében, a város – biztonsága érdekében – engedélyt kap a kezdetleges védműnek erős várrá alakítására, elláthatja azt „fa- és kőfalakkal, sáncokkal, töltésekkel, bástyákkal, tornyokkal, kapukkal” és védelemre szolgáló eszközökkel: „puskaporos malommal, házakkal, kisebb-nagyobb ágyukkal s más hadi eszközökkel”.
A város védelmét szolgáló létesítmények építése – a gyakori háborúskodásokkal tarkított változó politikai viszonyok között – a 16–17. században széles körben elterjedt Erdélyben. A várak, templomerődök, palánkok elszaporodása a török veszéllyel magyarázható, amelyet csak fokozott a tizenöt éves háború Erdélyre való átterjedése (1594-1605 között).
A marosvásárhelyi vár építésének előzményei a 15. századra nyúlnak vissza, amikor a ferences kolostort körülveszik védőfalakkal. A 15. század utolsó negyedében, valószínűleg királyi engedéllyel emelt erőd bástyái kőből készültek. A 16. század végén a kastélynak hívott kolostor már erősen megrongálódott állapotban volt, és az akkori harcok előtt sem sok védelmet biztosíthatott az ide húzódóknak. A 16-17. század fordulóján állapota tovább romlott, hiszen a ferencesek 1556-ban történt elűzése után a város, illetve a kastélyt birtokba vevő református egyház nem foglalkozott a karbantartásával. Erre a tényre is utal Borsos Tamás emlékirataiban, amikor az 1601. évi eseményeknél azt írja, hogy: „Ekkor semmilyen kastélya-vára nem lévén Vásárhelynek, az város népének az jowa mind széllel imide-amoda elbúdostunk vala. Ekkor is én voltam az bíró, és Báthory Zsigmondhoz bementem vala Brassóba, hogy bizonyost meglássam, ha él-e és ott vagyon-e.”29
A város megvédésének a kérdését, a várépítés módját Borsos Tamás és elöljáró társai már 1602-ben brassói tartózkodásuk idején meghányták-vetették. Tanulmányozták az ottani védőfalakat, és a tapasztaltak arra ösztönözték őket, hogy az építkezést minél hamarabb megkezdjék. „Emlékeztem vala valamit arról, hogy Brassóba mentünk volt a második felverés után – írja Nagy Szabó Ferenc a krónikájában –, és ott laktunkban szemlélvén az bástyákat az három fő ember, ki mindenik bíróságot viselt vala hazánkban, Borsos Tamás, Nagy Szabó János és Nagy Szabó Mihály, egykor tanácskozának azon, hogy bárcsak olyan bástyát építhetnének Vásárhelyt egyet, mint ott a kerek bástyáknak egyike, mégis nem búdosnék az ember másuá idegen nép közé."30
A vár építését már 1602-ben elkezdték, és előbb helyreállították a régi kastélyt. Az építkezések megkezdéséről Nagy Szabó Ferenc révén értesülünk. „Hozzája fogának azért a klastromhoz, és az égett fát és földet kitisztították, és fát hordának az erdőről annak megépíttésére a nagy Istennek szent segítsége által 1602-k esztendőben Kisasszony-nap (vagyis szeptember 8.) tájat.”31 Az építkezésekről a szemtanú azt is leírja, hogy a kezdeti lelkesedés a veszély elmúlásával lelankadt, de ha vontatottan is, 1603-ban tovább folytatódott. A kastély bástyáinak és falainak helyreállítása után a kibővítésekhez fogtak. 1604-ben építettek egy új bástyát is.32 Az 1603–1604-ben megújult kastély valójában csak portyázó csapatok elől nyújtott védelmet.
A várépítéshez szükséges engedélyt az országgyűléstől – amint már említettük – nem sikerül megszerezniük. Ezután két évet kellett várniuk, amíg az új fejedelem, Bocskai István elé járulhattak. Kérésüket Borsos Tamás személyesen vitte a Kassán tartózkodó fejedelemhez, aki jóváhagyta azt. Ugyanakkor felszólította őket, hogy az országgyűléstől, a „communis ordótól” is szerezzenek levelet, addig pedig az ő levelére hivatkozhatnak.33 A vár építésének, illetve megtartásának engedélyezése az egymást követő rendkívüli események miatt lekerült az országgyűlés napirendjéről. Végleges jóváhagyását Bethlen Gábor 1616. évi kiváltságlevele biztosította.
Az egykori feljegyzések, ábrázolások, illetve a régészeti ásatások arra utalnak, hogy a felújított erőd a régiekkel együtt hat bástyával rendelkezett. Az új bástyák ideiglenes jelleggel épültek, és csak ideig-óráig nyújthattak védelmet. Helyreállításuk után megőrizte védelmi szerepét a régi Kapubástya, a Lakatosok bástyája, a Kisbástya és az egykori ferences kolostor erődített kápolnája. Ugyanekkor befalazták a Vártemplom szentélyének az ablakait is. Így a klastrom is része lett az ideiglenes erődnek.
A létszámban megnövekedett város lakosságát befogadó nagyméretű, hatékonyabb védelmet biztosító erőd építése lényegében 1611-ben kezdődött. Előbb kijelölték a várfalak helyét, és palánkot építettek cserefából, amit földdel feltöltöttek. 1612-től kezdve, a Kapubástyától kiindulva építették a falakat, 1613-ban elkezdték korszerűsíteni a vár nyugati oldalát. Ugyancsak 1613-ban befejezték a Kapubástyát, majd a keleti részeket palánkkal és bástyával látták el. Az első években felhúzott ideiglenes építményeket – bástyákat, palánkokat – az új falak befejezése után lebontották. Az új Kapubástya karbantartását és használatát a tanácsosok megbízásából „az Szabó uraimnak attak essöben”, akik mindjárt egy kemencét is építettek bele.
1616-ban a vár már állt, habár az építkezések befejezéséhez még sok elvégzendő munka maradt. A város felőli oldalon az 1620-as években kijavították a Kapubástya, a Kisbástya és a délnyugati Sarokbástya között húzódó palánkot; újjáépítették a Sarokbástyát, amelyhez a szentkirályi pálos kolostor köveit használták fel. Innen származnak a bástya külső falaiba beépített gótikus gyámkövek. Ezt a bástyát a vargacéhre bízták.
(Folytatjuk)
25 Mv-hely város lt, Acta Politica 25/1575. sz. Ettől a klastromtól származik a Klastrom (ma Mihai Viteazu) utca, ahol a kis kolostor állt.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
