2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Január 2-ától, péntektől a megszokott program szerint lehetett korcsolyázni.

Fotó: Vajda György


Mint azt korábban jeleztük, december 31-én rövidített programmal, este 6 óráig üzemelt, az év első napján pedig pedig zárva volt a marosvásárhelyi műjégpálya. Január 2-ától, péntektől a megszokott program szerint lehetett korcsolyázni. Az ünnepek utáni napokban újra szép számban fizettek be a vásárhelyiek a jégtáncra. Mircea Moldovan, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal illetékes osztályvezetője szerint pénteken és szombaton közel ezer korcsolyázni vágyó érkezett a Ligetbe. Vasárnap, a téli szünidő utolsó napján ismét kellemes időtöltésnek bizonyult a korcsolyázás. A módosított ünnepi programot azonban többen nehezményezték. Karácsony szombatján egy édesapa arra panaszkodott, hogy az angyalvárás óráiban korcsolyázni vitte volna kislányát, de este 6 óra után már zárva volt a pálya, tegnap pedig egy olvasónk tette szóvá, hogy huszonéves lánya elsején hajnalban, a szilveszteri buliból hazajövet a baráti társasággal sétált volna egyet a Ligetben, de zárt kapukat találtak. Mircea Moldovan felhívta a figyelmünket, hogy a módosított programot kifüggesztették a hivatal honlapján (www.tirgumures.ro), a Liget bezárását pedig azért látták szükségesnek, mert karácsony első napján meg nem nevezett személyek behatoltak a pályára, és rongálták a jeget.

– Az hiányzott volna, hogy elsején petárdázzanak is a Ligetben! – jegyezte meg Moldovan.

Az elkövetkezőkben a szokásos program szerint lehet korcsolyázni, a másfél órás turnusok délelőtt 10 órától, déli 12-től, 14.30-tól, 16.30-tól, 18.30-tól, 20.30-tól indulnak, 13.30-tól 14.30-ig szünetel a korcsolyázás. Ha az időjárás megengedi, márciusig várják a Ligetbe a téli sportok kedvelőit – tette hozzá a polgármesteri hivatal osztályvezetője.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató