2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A tavaly fogtak hozzá a Dacia Faber cég munkatársai a Kis-Küküllőn átívelő betonhíd építéséhez. Ez a híd rendkívül fontos, mert a Kibéd és Sóvárad között kialakítandó utat köti össze. A híd Dósa Sándor, Kibéd polgármestere szerint már használható, lehet rajta közlekedni.

   Járható az 52 méteres betonhíd
Fotó: Dósa Sándor



A községvezető elmondta, ehhez a munkálathoz tartozik egy két kilométeres út is, amely összeköti Kibédet Sóváraddal. 

Ez az út megkíméli az arra járókat attól, hogy a 13A főutat, a Balavásár – Szováta közötti országutat használják, ami nagyon forgalmas, és meglehetősen veszélyes rajta a közlekedés. Reméli, hogy amennyiben könnyebben elérhetők lesznek a területek, nem maradnak parlagon a földek.

– Hogy állnak jelenleg a munkával?

– Ez az útszakasz majdnem teljesen elkészült, tört kövezett, mindkét oldalán vízelvezető árkok vannak. Tizenegy híd található rajta, amelyeken be lehet menni a munkagéppel, ahová éppen kell. 

Ezek mellett az út két végére, mivel egy patak található itt, még két két méter széles hidat építenek, a munkálatok folyamatban vannak. Partrendezés folyik, a hidak feljáróit építik. 

A beruházás értéke 5.330.539 lej, az országos településfejlesztési program keretében valósul meg. Az önkormányzat önrésze a beruházás 5 százalékát teszi ki.

A határidő 2022 januárja lenne, de a polgármester szerint már az idén befejezik.

Leaszfaltozták a Rétfalva útszakaszt

Egy másik beruházás egy 700 méteres szakasz leaszfaltozása volt a Rétfalva részen. Értéke 500 ezer lej, a helyi költségvetésből állták.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató