Mangalicatenyésztés a gazda szemszögéből

Március elején, Petre Daea mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter jelenlétében egy Szeben megyei községben rajtolt az a kormányprogram, amelynek célja a hazai sertéshús fogyasztásának népszerűsítése. Január 10-én a kormány a program támogatására 4 millió eurót különített el, az idén 4,8 millió lejt szánnak rá az állami költségvetésből. A szaktárca máris sikerként könyveli el a kezdeményezést. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az érintettek miként látják a mangalica és a báznai sertésfajta tenyésztésének helyzetét  

Az iszlói 41 éves Lutsch Sándor  2004-től foglalkozik állattenyésztéssel. 2004 és 2011 között több mint 20 szarvasmarhát tartott, majd amikor gondok akadtak a tej átvételével, kifizetésével, eladta az állományt. 2009-ben vásároltak hat mangalica sertést, ma az állomány meghaladja a 100 egyedet. „A mangalica azért különleges, mert húsának szinte minden része szépen át van szőve zsírszövetekkel. Ez egy zsírsertés fajta, vágási súlyát a hagyományos sertésnél jóval később, kb. másfél-két év alatt éri el. A mangalica húsát, zsírját a tartáskörülmények és a takarmányozás teszi jobb minőségűvé. Kóstoltam már olyan mangalicát is, amelyet különböző tápszerekkel etettek, a hús íze, minősége és állaga össze sem hasonlítható azokéval, amelyek a mi farmunkról származnak. Nálunk a mangalicák gabonát kapnak, többhektáros bekerített területen szabadon szaladgálnak, legelésznek, a sárban hemperegnek” – mondja a gazda. 

Önerőből szaporították fel az állományt. A sertéseket elsősorban ismerősöknek, barátoknak, majd a szélesedő ügyfélkörnek értékesítették. Amikor a nagy fehér fajta kilogrammja 6–7 lej volt, mangalicáért élősúlyban 12–14 lejt is fizettek. Jól ment az üzlet, azonban az utóbbi időben csökkent az állomány, mert egyre olcsóbban tudja értékesíteni az állatot. Ennek ellenére nem állt be a kormány által meghirdetett programba. „Ameddig el tudom adni magánszemélynek a malacot 400 lejért, miért ajánljam fel 250 lejért az államnak?” – teszi fel a kérdést, majd nagyon határozottan hozzáfűzi: nem fog működni a program. 

Szerinte ugyanis olyan nagy az igény a malacok iránt, hogy annak egyelőre lehetetlen eleget tenni. A mangalica fajta nem olyan szapora, mint a nagy fehér, legtöbb öt malacot ellenek, így nem lehet „utol-érni a programot”. Mindemellett alacsony az átvételi ár, hiszen jóval drágábban lehet eladni a hús kilóját, mint amennyit a kormány ígért a vágóhidaknak, forgalmazóknak. A másik hátulütő, hogy a malacokat biztosító gazdának az anya- és az apaállatokat be kell jegyeztetni az országos fajtanyilvántartóba, és ezt csak egyesületen keresztül teheti meg, ami pluszköltséggel jár. Ezenkívül Erdélyben mindössze két ilyen társulás létezik. A Lutsch-farmról kéthavonta egy ismert hentesáru-forgalmazó cég öt-hat állatot vesz át 9 lejért kilogrammonként. A magánszemélyek még mindig 12 lejt fizetnek érte. Ahhoz, hogy tisztességesen megéljen, bikaborjakat tart, és másfél év után értékesíti őket. Csak így éri meg foglalkozni mangalicatenyésztéssel – mondja. 

Természetesen a gazda véleménye nem általánosítható...