Malpraxis (II.)

Az előző részben az orvosi személyzet – orvos (medic), a fogorvos (medic dentist), a gyógyszerész (farmacist), az asszisztens (asistent medical) illetve a bábaasszony (moaşă) – polgári felelősségének tárgyalását kezdtük meg orvosi műhiba esetén. Ezeknek a személyeknek egy szubjektív felelősségük van. Ugyanitt el kell mondani, hogy az orvosi személyzet mellett az egészségügyi egységek – kórházak, rendelők – is felelnek az orvosi kezelésben elkövetett műhibákért, de a köznyelvben ezek felelősségét nem a malpraxis kifejezéssel illetik. A későbbiekben erről is fogunk beszélni, hiszen a jelenlegi alulfinanszírozott állami kórházi ellátási rendszerben egy orvosi műhiba a kórháznak felróható okokból is gyakran eredhet, mint például az eszköz-, gyógyszer-, gyógyászati infrastruktúrahiány. Meg kell jegyezni azt is, hogy az egészségügyi egység felelősségére vonatkozó jogszabályok mind az állami, mind a magán egészségügyi egységekre vonatkoznak. Itt objektív felelősségről beszélünk (pl. gyógyszerhiány).

Mint már említettük, az orvos nem vonható felelősségre azért, mert elmaradt a kívánt hatás (pl. a gyó-gyulás), de felelősségre vonható, amennyiben nem járt el szakszerűen, legjobb tudása és a vonatkozó szakmai normák szerint. Tehát nem eredményfelelőssége, hanem eljárásbeli felelőssége van.

A 2006. évi 95. sz. törvény 642. paragrafusa nevesíti azokat a lehetséges vétkességi formákat és tényállásokat, amelyek az orvos polgári felelősségét megalapozhatják. Ennek értelmében műhiba esetén az orvos felel a tévedésből, gondatlanságból, hanyagságból, valamint a nem megfelelő szaktudás miatt elkövetett káros egyéni cselekedetekért, amennyiben azokat az orvosi ellátás során követte el. A műhiba a teljes orvosi ellátás bármelyik szakaszában bekövetkezhet, tehát a profilaktikus/preventív (megelőző), diagnosztizáló/elemző valamint a tulajdonképpeni gyógyító eljárás során is. 

A műhibahelyzet szempontjából a törvény nevesíti azokat az eseteket, amikor az orvos nem teljesít bizonyos törvényes kötelezettségeket. E szerint a csoportosítás szerint négy lehetséges esetről beszélhetünk. Az első az orvosi titoktartás kötelezettségének elmulasztásából származó műhiba, ugyanis az orvosi ellátás egyik alapvető és köztudott követelménye a 2006/95. sz. tv. szerint annak személyes/konfidenciális jellege. Ennek betartására az orvosok kötelesek, a betegek jogai között pedig ezt egyértelműen felsorolja a törvény. A második eset az, amikor a beteg nem adta tudatos, informált és írott beleegyezését a végrehajtott orvosi beavatkozáshoz. Ezzel kapcsolatosan az egészségügyi törvény 649-651. paragrafusai előírják, hogy a kockázattal járó orvosi műveletekről (műveletek alatt prevenciót, diagnózist, kezelést kell érteni), azok potenciális kockázatairól, a gyógyászati alternatívákról, valamint a kezelés nélküli következményekről a beteget fel kell világosítani. Ezzel kapcsolatosan a törvény azt is előírja, hogy ez az informálás a beteg értelmi szintjének megfelelő és érthető szaknyelven kell megtörténjen. Ennek az informálásnak az alapján a beteg írásos beleegyezését kell adja a kérdéses orvosi művelethez. Ennek a felvilágosításnak, illetve az írásos beleegyezésnek a hiánya/megszerzésének elmulasztása malpraxist eredményezhet. Ennél a pontnál kell megemlíteni, hogy a beleegyezését alapesetben csak 18. évét betöltött személy adhatja, kiskorú esetén a törvényes képviselő – szülő/gyám/gondnok – beleegyezése kell. Ez alól két kivétel van: sürgősség esetén, amennyiben a törvényes képviselők nem érhetők el, ha a kiskorú értelmileg felfogta az orvosi aktus lényegét. A másik kivétel a 16. évét betöltött kiskorú esete, amennyiben szexuális természetű betegsége esetén adja beleegyezését. Bizonyos esetekben ítélőképesség nélküli személyeknél a gyámhivatal is jóváhagyhatja az orvosi aktust, de ez kivételes eset, és csak akkor lehetséges, ha a törvényes képviselővel nem lehet felvenni a kapcsolatot. Sürgősség esetén az informálási szabályok tárgytalanná válnak. A harmadik malpraxis tényállás akkor áll fenn, amikor az orvos által előzetesen elfogadott beteg tág értelemben vett kezelését az orvos törvénytelenül visszautasítja, ugyanis az elfogadott beteget az orvos köteles kezelni. Amennyiben a beteg–orvos kapcsolat törvényesen szűnt meg, a kezelés visszautasítható. A kapcsolat megszűnik, amennyiben a beteg meggyógyult, a beteg kezdeményezi a kapcsolat megszüntetését, a beteget más szakorvoshoz küldte át a kezelőorvos vagy amennyiben a beteg fenyegető magatartást tanúsít az orvossal szemben. A harmadik malpraxist megalapozó tényállás akkor valósul meg, amikor az orvos szakképesítését/kompetenciáját meghaladó vagy nem oda tartozó esetekben is orvosi kezelést végez. 

A törvény szerint az orvos nem vonható felelősségre malpraxisért a következő esetekben: amikor sürgősség esete áll fenn és az orvos szakképesítését/kompetenciáját meghaladó vagy nem oda tartozó esetekben is orvosi kezelést végez, mivel nem érhető el megfelelő szakorvos. Ugyanakkor nem felel az orvos műhibáért, amennyiben azt a munkakörülmények okozták, az elégtelen orvosi diagnosztikai és kezelésieszköz-felszerelés, „nozocomialis fertőzés”, amely utólagos, beutalás utáni klinikai felülfertőződést jelent. Akkor sem állapítható meg felelősség, ha a műhiba a kezelés mellékhatása, vagy az az általánosan elfogadott komplikációk és veszélyek közé tartozik, a nem kívánt hatást a gyógyászati anyagok – az orvosi felszerelések és eszközök –, valamint a gyógyszerészeti anyagok (gyógyszerek) rejtett hibái okozták. Végül az orvost nem lehet felelősségre vonni abban az esetben, amikor sürgősség esetén jóhiszeműen avatkozik be, képesítésének megfelelően (amennyiben képesítése ezt nem engedi, nem avatkozhat be, csak ha nincs megfelelő képességű orvos, amint azt fentebb jeleztük). 

A következő részben rátérünk az orvosi ellátóegységek – kórházak – malpraxisfelelősségére, valamint az orvosi műhiba esetén alkalmazandó polgári fakultatív és hagyományos jogi eljárásokra, tárgyalva azok viszonyát a büntetőjogi felelősség-gel is. 

(Folytatjuk)

 

Gogolák H. Csongor ügyvéd

office@gogolak.ro