2019. november 21., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy alpolgármestere maradt Marosvásárhelynek

A marosvásárhelyi tanács csütörtöki ülésén 17 közgyűlési képviselő döntött úgy, hogy meneszti tisztségéből Makkai Gergely RMDSZ-es alpolgármestert. A határozattervezet kezdeményezője az RMDSZ volt. A testület a költségvetés-kiegészítést is megszavazta, a képviselők azonban csupán a kormánytól kapott 24 millió lej és az uniós pályázatokhoz szükséges összegek felhasználásáról döntöttek. 

A közműszolgáltatók részvényesi gyűlése után a tanácsosi testület elsőként a Makkai Gergely alpolgármester leváltására vonatkozó határozattervezetet vitatta meg. Az RMDSZ alpolgármestere még a képviselők előtt szót kért. Szégyenteljes pillanatnak nevezte azt, amikor az RMDSZ-frakció egyik gyűléséről kizárták, arra hivatkozva, hogy az ő ügyét tárgyalják, így érintettként nem lehet jelen. Kijelentette, irodájában várja meg a szavazás eredményét, de mielőtt még kivonult volna a tanácsteremből, utalt arra, hogy a leváltására vonatkozó tervezetet aláíró tanácsoskollégáinak állítólag meg kell mutatniuk szavazócéduláikat a frakció vagy az RMDSZ egy képviselőjének. „Milyen titkos szavazás ez?!” – tette fel a kérdést. Majd támadásba lendült Csiki Zsolt volt frakcióvezető ellen, akit személyeskedő hangnemben azzal vádolt meg, hogy a képviselőtársa igazgatása alatt álló sportiskola 99.499 lejjel károsította meg a költségvetést, és az összeg behajtását elrendelték. Csiki Zsolttól szerinte „antiszociális” megnyilvánulásai miatt vonták meg a frakcióvezetőséget, mióta tanácsos, nem tett le tevékenységi beszámolót, ő volt a legtöbbet kiküldetésben, anélkül, hogy beszámolt volna ezekről stb. Majd Bakos Levente ülésvezető következett, akiről Makkai Gergely azt állította, hogy olvasatlanul írta alá a leváltására irányuló tervezetet. Végül a tervezetet alá nem író tanácsosokhoz szólt, majd a Bibliára téve a kezét esküdött meg, hogy nem követett el semmilyen állam ellen irányuló bűncselekményt. 

Csiki Zsolt sajnálatát fejezte ki Makkai Gergely személyeskedése miatt, közölte, alpolgármesterként azt várták el tőle, hogy a szociális problémákat, a közszállítással, köztisztasággal kapcsolatos ügyeket oldja meg. Radu Bălaş képviselő szerint nem Makkai Gergelyről mint magánemberről van szó, hanem mint alpolgármesterről. „Makkai Gergely régóta le kellett volna mondjon, hisz ő is tudja, hogy nem sok támogatója maradt. Makkai Gergely egy közigazgatási ügyből személyes ügyet csinált” – nyilatkozta a POL képviselője. Todoran Radu szerint felelőtlen és következetlen gesztus az alpolgármester leváltása, hiszen Koreába nemcsak Makkai Gergely utazott el, hanem Bakos Levente is. „Ez az RMDSZ belső harca, emiatt mi, a Liberális Párt képviselői nem veszünk részt a szavazáson” – tette hozzá. 

A titkos szavazás eredménye: a 20 szavazatból 3 érvénytelen volt, 17-en pedig – egyöntetűen – Makkai Gergely leváltására szavaztak. A volt alpolgármester – tanácsosi minőségében – a tanácsülés további részében sem tért vissza a terembe.

A múlt heti bojkott után ezúttal „átment” a költségvetés kiigazítására vonatkozó tervezet, ám a korábbi változathoz képest más formában. A testület Csiki Zsolt módosító indítványát szavazta meg, eszerint csak a kormánytól kiutalt 24 millió lej felhasználásáról döntöttek, valamint az európai uniós pályázatokhoz szükséges összegekről, összesen 141 millió lejről. Mivel a tanácsteremben levő igazgatók, képviselők elég hevesen vitatkoztak és újabb kiegészítéseket kértek, arra hivatkozva, hogy nincs elég pénz az utak javítására, a helyi rendőrség működésére, sőt esetenként még az áram- és internet-szolgáltatást is fel kell függesszék; kellene pénz a tömbházak hőszigetelésére, hiszen a szerződéseket a szaktárcával megkötötték, a képviselők úgy döntöttek, jövő csütörtökön újabb tanácsülésen elemzik a költségvetés-kiegészítés lehetőségét, ezúttal saját bevételekből kell átcsoportosítaniuk.

A testület Vajda György RMDSZ-képviselő javaslatára elhalasztotta az Állomás téri telek városrendezési tervéről szóló tervezet tárgyalását. A képviselő hangsúlyozta, szakértő véleményére van szükség ahhoz, hogy érdembeli döntést hozhasson a tanács. Az Állomás téri lakókat képviselő Anca Szedlacsek a tanács döntése értelmében felszólalhatott. Elmondta, 370 személy írt alá petíciót az oda tervezett tömbház ellen. Az okok közt felsorolta a telek jogi helyzetének tisztázatlanságát, a zöldövezetek csökkentését tiltó jogszabályt (itt máris kivágtak 12 fát), a közvitához szükséges dokumentáció hiányosságait, és végül azt kérdezte: indokolt-e egy ilyen beruházás? A tervezetről egy következő ülésen dönt a testület. A képviselők azt a tervezetet is megszavazták, amelynek értelmében Marosvásárhely területén 18 sajtókiadványokat árusító kioszk működhet, ezekből hármat a főtéren a polgármesteri hivatal működtetne, a fennmaradó 15 használatba vételére licitet írnak ki. 

Fotó: Antalfi Imola