Makfalvi Farkaslaki Mátyás rovásszövege

Első látszatra furcsának tűnhet, hogy két -i melléknévképzős falunévvel (Makfalva, Farkaslaka) indítjuk írásunkat. Itt a két név elsősorban személynevet jelent, mégpedig családnevet. Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára. XIV–XVII. század (Bp. 1993) 1566-tól közöl Farkaslaki, 1638-tól pedig Makfalvi személyneveket. 

Rovásírás-kutatóink számon tartják azokat a rovásírásos sorokat, amelyeket Dankanits Ádám közölt 1970-ben (NyIRK. 1970/2. sz.). Az emlék 1624-ből való, a szöveg tartalmazza szerzőjének a nevét is. A mellékelt fénymásolaton (1. ábra) látható: a rovásjegyes „beírás” három sorból áll, olvasata jobbról balra történik. Íme a magunk feloldása: EZ TŰKE / FARKASLAKI MÁTYÁSÉ EZ AZ / KÖNYÖ HA KI ELLOPIJA FELAKASZÁK (így!). A tűke szó tőkét (= értéket), a könyö pedig könyvet jelent. A LA és IJ két összevont betű, azaz ligatúrák a Farkaslaki és ellopija szavakban. 

A három rovássor után latin szöveg van, egyik mondata magyarul így hangzik: „Az enyém, Makfalvi Farkaslaki Mátyásé ez a könyv”. A rovásszöveg harmadik sorában olvasható az ELLOPIJA szó, értelmezése körül nem alakult ki konszenzus. A legtöbben I vagy J betűnek nyilvánították. Szerintem ez a vagylagosság megkérdőjelezhető. A második ábránkban az összevont jelet felbontottam összetevőire (lásd a második ábrát).

Van-e írott történeti adatunk erre a nyelvi jelenségre? A Makfalva két régi rovásemléke (Marosvásárhely, 2015) kiadványomban, a 20. oldalon példákat közöltem, de elmulasztottam értelmezésüket. Forrásul Szabó Ká-roly: Székely Oklevéltár (1520 – 1571). Kolozsvártt (így!), 1876 kötetet használtam. A 369. oklevél földcseréről szól, kelt Bözöd- Újfaluban 1568. december 21-én. A legelső mondat így kezdődik: „Mij farkaslaki pal, beoezeodi Imre kowach es Sijmonfij János…” A nyelvi jelenséget (IJ) lásd a mij és Sijmonfij szavakban. Arra is találtunk történeti adatot, hogy a lop szónak volt lopi alakváltozata. 1573: „te Lopy Bwzat (= búzát), Lopy lictariumot, lopy zalonnat, lopy fonalat” (Szabó T. Attila: SZT. VII. kötet. Budapest-Bukarest. 1203. old.). Tehát nem tollhiba a rovásszöveg ellopija szavában az IJ ligatúra. 

A székelyudvarhelyi Lustra folyóiratban Mihály János tanulmányt közölt Mégsem makfalvi a makfalvi rovásemlék? címmel (II. évf. 2015. 21-24. old.), amelyben utalt eme sorok írójának egyes vitacikkeire. Vitáztam pedig Ferenczi Gézával, aki a rovásszövegbeli Farkaslaki családnevet csak nemesi előnévnek tekintette, és ez szerinte „egyáltalán nem igazolja Makfalván való élését”. Most Mihály Jánosnak külön is köszönöm, hogy friss adatokkal továbbvitte a kutatást. Utalok néhány megállapítására. 

1. A „peres iratból megtudjuk, hogy Farkaslaki Mátyás nagyapja, néhai nemes Farkaslaki Mihály már Marosszékben, Makfalván lakott. Az utóbbi fia volt Mátyás édesapja, Farkaslakj András”, akinek neve „szerepel a makfalvi lófők között.”

2. Farkaslaki Mátyás 1641-ben „45 éves. Ennek ismeretében kiszámíthatjuk, hogy 1596 körül látta meg a napvilágot Makfalván”. Makfalva tehát a szülőfaluja volt. 

3. Mihály János megemlíti, hogy Mátyás később „Keresztúr fiúszék jegyzője” lett, az okiratokban többször a L(ite)rati, Literatus, Deák minősítésekkel illették. Tehát tanult ember volt, a jegyzőség jogi ismereteket is föltételez. Ezeket még Makfalván szerezte, ifjú tanulóként, valamelyik kollégiumban (erre még visszatérek a 7. pontnál). 

4. Mátyás 1622 körül Kobátfalván be-házasodik az ottani nemes Antalfi családba... „jól nősült, de hogy mikor, az nem derül ki a rendelkezésünkre álló forrásokból. Kapcsolata viszont az Antalfi családdal házassága előtt is szoros lehetett”. Magam ilyen adalékhoz jutottam: a Básta által elrendelt 1602-es összeírásban – a makfalviak között – Antalfj Mihalj neve is szerepel, tehát Antalfi családok a Kis-Küküllő mentén is éltek (Székely Oklevéltár. Új sorozat. IV. Kolozsvár, 1998. 259. old. A továbbiakban Sz. Okl. ú. s.). 

5. Farkaslaki Mátyás Kobátfalvára való elkerülése után Makfalván tovább is éltek Farkaslaki családok. Az 1635-i összeírásban szerepel Farkaslaki András és két fia, Mihály és György, ez utóbbi ekkor 14 éves volt (Sz. Okl. ú. s. V. 1999. 361. old.). 

6. A szerző megemlíti: Farkaslaki Mátyás „hol szerezte »rovásírásos tudományát«, nem tudjuk.” Utal arra, hogy kortársa volt Bonyhai Moga Mihálynak, aki az 1620-as évek végén Kobátfalva szomszédságában, Siménfalván lakott, és „több székely betűs följegyzést is írt”. Nos, magam összevetettem Farkaslaki rovásszövegét a Bonyhai följegyzéseivel, de közöttük nem fedeztem föl szoros, lényeges kapcsolatot. Makfalva környékén is voltak rovásírást ismerő közösségek: Erdőszentgyörgyön, Berekeresztúron, Kibéden, sőt Makfalván is feliratos emlékek maradtak ránk. 

7. Szólunk Farkaslaki Mátyás műveltségének megalapozásáról: makfalviként hol járhatott iskolába, hol végezhette kollégiumi tanulmányait? Az elemi iskola osztályait minden bizonnyal szülőfalujában, Makfalván végezte. 2010-ben jelent meg Marosvásárhelyen Péterfi György – Péterfi Levente A makfalvi oktatás története. 1610-2010 című monográfiája, a 130. oldalon ez olvasható: „1610-ben vagy az 1600-as évek elején próbálkozhattak Makfalván is az iskolaszervezéssel”. Az 1596 körül Makfalván született Farkaslaki az 1603–1604-es tanévvel kezdődően járhatott iskolába. Beleforgattam Sipos Gábor Marosszéki népoktatás a XV. századtól 1848-ig tanulmányába (In. Művelődéstörténeti tanulmányok. Bukarest, 1980), amelyben megtalálható a Marosszéki tanítók a XVI. századtól 1848-ig összeállítás (121-135. old.). Helységnevenként közli az első tanítók megjelenését. Íme három tőszomszédos falu adatai: Atosfalva 1766, Kibéd 1643, Makfalva 1643. Magam korábbi adatokra találtam, figyelembe véve a literati, literatus, deák minősítéseket. A fenti települések esetében ezt találtam: Atosfalva: Mihalj Deak (1602), Kibéd: Andreas Literatus (1603), Makfalva: Gergelj deak (1614). (Sz. Okl. ú. s. IV. Kolozsvár, 1998). 

Farkaslaki Mátyás – mivel nemesi családból származott – minden bizonnyal további iskolákat végzett. Idézek Sipos Gábor már említett írásából: „A marosvásárhelyi, enyedi és kolozsvári kollégiumok, ahol Marosszék jövendő rektorai tanultak, egyforma alapműveltséget közvetítettek minden diákjuknak, legfeljebb a felkészítés szintjében lehetett egyéni eltérés” (114. old.). 

Nos, Makfalvához a legközelebbi kollégium az 1557-ben indult marosvásárhelyi intézet volt. Átforgattam Tonk Sándor: A marosvásárhelyi református kollégium diáksága 1653–1848 című magisztrális munkáját (Szeged, 1994). A szerző megjegyzi: „Nagy veszteséget jelent, hogy a marosvásárhelyi 1557-ben megalapított partikuláris iskola első évszázadából nem maradt fenn egyetlen diáknévjegyzék sem” (X. old.). Csak 1653-tól kezdve maradtak ránk nyilvántartások. Érdekes: a beírt tanulókat nem az eredeti családnevükön szerepeltetik, hanem „a helynévből alkotott családneveket rendszerint az illető diák szülő- vagy lakhelyének a nevéből képezték” (XIII. old.). Tehát: Farkaslaki Mátyás nem Farkaslakiként szerepelhetett, hanem Makfalvi Mátyásként. Tonk összeállítása az 1653-as évvel kezdődik. Idézek három nevet: Paulus Kibedi, Michael Makfalvi, Georgius Makfalvi. Néhány adatot közlök még annak bizonyságaképpen, hogy milyen széles területről kerültek össze a diákok: Franciscus Torjai (1654), Stephanus Balavásári (1654), Nicolaus Zabolai (1662), Johannes Kovasznai (1681), Georgius Fogarasi (1681), Andreas Zagoni (1692), Paulus Enyedi (1693), Balthasar Thordai (1705).

Nagyon lényeges dolgot említek még: Makfalvi Farkaslaki Mátyás a kollégiumban (is) szembesülhetett a székely (magyar) rovásírással. Ugyanis: 1598-ban Telegdi (Thelegdi) János rovásírásos tankönyvet állított össze, ez valószínűleg meg is jelent volt. Magam a Rovásíró Telegdi János életrajzához írásomban (in. A rovásírás vonzásában. Korond, 1998. 66-67. old.) a következőt hangsúlyoztam: „Telegdit szoros baráti szálak fűzték a műfordító, jogtudós és történész Baranyai Czimor Jánoshoz, aki szintén Wittenbergben tanult… majd pedig 1593-tól a marosvásárhelyi Református Kollégium rektora volt 1601-ben bekövetkezett haláláig. Telegdi neki mutatta meg rovásírás-kéziratát, aki rögtön latin nyelvű előszót írt a kis munkához 1598. március 5-én. Írását így indítja: „Midőn nekem a mi nap a scytha ábéczét átnyújtottad és megkérdezted, méltónak tartanám-e, hogy közzétedd, nemcsak ez ügyben kifejtett tiszteletre méltó törekvésedet dicsértem, hanem azon munkálkodtam, hogy mihamar közrebocsásd, és segítségedre is voltam ebben”. (Sebestyén Gyula fordítása). Telegdi munkája óriási hatással volt a kutatásra. A Református Kollégium későbbi hallgatói is – minden bizonnyal – ismerték az akkori értelmiségiek törekvéseit. 

Makfalvi Farkaslaki Mátyás tehát alapos rovásírástudás birtokában nősült be 1622 körül a kobátfalvi Antalfi családba. Rovásszövegét két év múlva, 1624-ben rögzítette új munkahelyén, ahová viszont nem analfabétaként érkezett. Magam kétkedve olvastam el Mihály Jánosnak a következő megállapítását: a „székely betűkkel írt nyelvemlék keletkezési helye nem Makfalva, hanem nagy valószínűséggel Kobátfalva.” Ezt olvasva mosolyogva kérdeztem önmagamtól: „Akkor a szöveg kobátfalvi emlékké minősül-e? Ha a mi Mátyásunk Párizsba nősült volna be, most kéziratos rovássorai párizsiak lennének-e?”. Lám, milyen sok összetevője van a dolognak. 

És végül az emlék elnevezéséről: a már említett, 2015-ben megjelent könyvemben így fogalmaztam: „A kéziratos emlékanyag többsége viszont a szerzőjének nevét hordozza: Miskolczi Csulyák István betűsora, Kájoni János két alfabetuma. Van ilyen egyszerű elnevezés is: Magyar ábécé 1680-ból, A marosvásárhelyi kézirat kilenc székely ábécéje stb.”. Az elnevezések tehát szinte önmaguktól adódnak, de valamiképpen hordozniuk kell, ott, ahol lehet – eredetük lényegét (21. old.). Ezeknek a figyelembevételével kristályosítottam ki a jelen írás címét: Makfalvi Farkaslaki Mátyás rovásszövege.