2024. december 3., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott pénteken a holland csapattal a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában, bravúros pontszerzésével pedig feljött a csoport harmadik helyére.

Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai az egész meccsen alig több mint 25 százalékot birtokolták a labdát, azonban a 32. percben egy szép támadás végén Sallai Roland betalált. A folytatásban még nagyobb nyomás nehezedett a magyar kapura, így a nyáron Eb-elődöntős hollandok a hajrában annak ellenére egyenlítettek Denzel Dumfries fejesével, hogy Dirk van Dijk kiállítása miatt már emberhátrányban futballoztak.

A magyar válogatottat támogató szurkolói csoport, a Carpathian Brigade fennállása 15. születésnapját koreográfiával ünnepelte, amelyet „A lelátó az életem, átsegített már éveken!” felirattal egészített ki.

A találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek a vasárnap elhunyt Johan Neeskensre: a hollandok kétszeres vb-ezüstérmes labdarúgójának emléke előtt vastapssal tisztelgett a Puskás Aréna telt házas közönsége.

Az esélyesebb vendégek az első perctől magukhoz ragadták a kezdeményezést, de a magyarok szervezett és fegyelmezett védekezéssel megakadályozták, hogy ez helyzetekben is megnyilvánuljon.

Noha az első negyedórában a hollandok majdnem 80 százalékban birtokolták a labdát, kapura lövésük mégis csak a magyaroknak volt.

Dibusznak először a 16. percben volt védenivalója, de rögtön utána Marco Rossi tanítványai formás kontrát vezettek, majd két egymást követő szögletből is veszélyeztettek, Sallai lövése a bal kapufán csattant. Ezt követően maradt az Oranje meddő mezőnyfölénye, de lövésig csak elvétve jutott, Dibusznak csupán egyszer kellett a játékba avatkoznia.

A magyarok újra a korábbi években sikerrel alkalmazott taktikával futballoztak, ritkán vezettek támadást, de akkor azt nagyon lendületesen próbálták végigvinni, éppen egy ilyen akció végén a kisebb sérülése ellenére kezdőbe kerülő Sallai volt eredményes: a 32. percben Nagy Zsolt kapott labdát a bal oldalon, majd a 16-os sarkáról hajszálpontosan ívelt az ötös jobb sarkához tökéletes ütemben érkező Sallaihoz, aki egyből a rövid felső sarokba lőtt (1-0).

A védekezés minőségéről mindent elmond, hogy a hollandok az egész első félidőben akcióból nem tudtak ziccert kidolgozni, legnagyobb lehetőségük a Szoboszlai szabálytalan kirúgása miatt a magyar 16-oson belül megítélt közvetett szabadrúgás volt, amelyet Dibusz hárított.

Térfélcserét követően még nyomasztóbbá vált a vendégek fölénye, a játék szinte kizárólag a magyarok térfelén zajlott. Dibusz bravúrral védte De Vrij csúsztatott fejesét. Ebben a periódusban sokkal veszélyesebbek voltak a holland támadások, mint az első játékrészben, a magyarok sok esetben önfeláldozó védekezéssel – becsúszó szerelésekkel és blokkolt lövésekkel – akadályozták meg az egyenlítést, de a félpályán csak elvétve jutottak át, mert a támadásokra ekkor már kevés energia jutott.

A holland együttes próbálkozott rendületlenül, azonban sok esetben, amikor sikerült is tiszta lövőhelyzetet kialakítania, akkor pontatlan volt a befejezés.

A hajrára megfogyatkozott a holland csapat, mert Van Dijket második sárga lappal kiállította a játékvezető, ennek ellenére a vendégeknek végül összejött az egyenlítés: a 83. percben Gakpo bal oldali szabadrúgását követően Dumfries 8 méterről a jobb sarokba fejelt, Dibusz csak beleérni tudott a labdába (1-1).

Ezt követően már Hollandia sem erőltette a támadásokat, tíz emberrel megelégedett az egy ponttal, amely a magyar válogatottnak nagy lépést jelenthet a bennmaradás felé.

A nemzeti együttes – amely Gera Dániel személyében újoncot is avatott – negyven év, sorozatban kilenc vereség után először nem kapott ki Hollandiától.

A magyarok ma Bosznia-Hercegovina vendégei lesznek Zenicában.


A gólszerző Sallai Roland holland játékosok gyűrűjében a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában játszott Magyarország – Hollandia mérkőzésen a Puskás Arénában 2024. október 11-én.
Fotó: MLSZ


Eredményjelző

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 3. forduló: Magyarország – Hollandia 1-1 (1-0).

Budapest, Puskás Aréna, 60 ezer néző, vezette: Lukas Fähndrich (svájci).

Magyarország: Dibusz – Fiola, Orbán, Dárdai M. (46. Botka) – Bolla (89. Gera), Schäfer, Nikitscher, Nagy Zs. – Sallai (65. Csoboth), Szoboszlai – Varga B. (78. Nagy Á.).

Hollandia: Verbruggen – Dumfries, De Vrij (77. Malen), Van Dijk, Van de Ven – Gravenberch, Reijnders, Timber (77. Til) – Simons (81. De Ligt), Zirkzee (77. Brobbey), Gakpo (90. Hato).

Gólszerzők: Sallai (32.), illetve Dumfries (83.).

Piros lap: van Dijk (79.)

Sárga lap: Varga B. (13.), Fiola (77.), illetve van Dijk (76., 79.).

Német győzelem Bosznia-Hercegovinában

A német válogatott 2-1-re nyert pénteken Bosznia-Hercegovinában a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában.

A zenicai mérkőzésen a Nationalelf Deniz Undav duplájával 2-0-ra vezetett a szünetben, majd ugyan Edin Dzeko a 70. percben szépített, a vendégek megszerezték a három pontot.

A németek ma a hollandokat fogadják Münchenben.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató