2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyarellenes hangulat visszaszorítása közös cél

  • 2013-08-25 16:36:05

Amint arról idén júliusban Tusnádfürdőn megállapodtak, folytatódik az egyeztetés a magyar kormány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség között.

Amint arról idén júliusban Tusnádfürdőn megállapodtak, folytatódik az egyeztetés a magyar kormány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség között. Augusztus 23-án, pénteken Kelemen Hunor szövetségi elnök Budapesten, az Országházban találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, a tárgyalások fő témái a román–magyar kapcsolatok és a Romániában fokozódó magyarellenes hangulat kezelése voltak.
A négyszemközti tárgyaláson a két politikus egyetértett abban, hogy senkinek sem érdeke, hogy a román–magyar viszony kiéleződjön.
„A jelenlegi felfokozott magyarellenes hangulatot román belpolitikai okok magyarázzák, ez a jelenség akkor is gondot okozhat, ha egyesek szavazatszerző szándékkal gerjesztik a konfliktust, hiszen ennek nyomán akár a magyarság számára súlyos következményekkel járó jogszabálytervezetek is a román parlament elé kerülhetnek. Ezek a törvénykezdeményezések, amennyiben a parlament elfogadja őket, felmérhetetlen károkat okozhatnak az erdélyi magyar intézményrendszerben, amely az elmúlt 24 évben jelentős mértékben hozzájárult az erdélyi magyar nemzeti közösség megmaradásához” – hangsúlyozta a találkozó után az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor elmondta, Orbán Viktor egyértelművé tette, hogy Magyarország, alaptörvényi kötelezettségének megfelelően, teljes mértékben az erdélyi magyarság mögött áll.
Az RMDSZ elnöke tájékoztatta a magyar miniszterelnököt az erdélyi magyarok törekvéseiről és az előttük álló kihívásokról, így a romániai régióátszervezés tervezett ütemezéséről és az ottani magyarság ezzel kapcsolatos érdekérvényesítési lehetőségeiről is. Ugyanakkor arra kérte a magyar kormányfőt, erősítse a két ország közötti intézményes kapcsolatot, ebben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség aktív szerepet tud vállalni.
A két politikus megállapodott a Fidesz és az RMDSZ közötti kapcsolatok további erősítésében és abban, hogy a jövő évi magyarországi és romániai választások kapcsán további egyeztetéseket folytatnak egymással.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató