Alig néhány utcája van, a kopott hátú agyag lerakódású dombok és a Maros között. Csendes, szerény, de nem szegény falu. 180-an lakják, mind magyarok, közülük 130 református.
Alig néhány utcája van, a kopott hátú agyag lerakódású dombok és a Maros között. Csendes, szerény, de nem szegény falu. 180-an lakják, mind magyarok, közülük 130 református. Fiatal lelkész, Csorbai Loránd gondozza az egyházat. Ő mondja: az elszigeteltség haszonnal járt. Eddig nem igazán költöztek be mások. Inkább elmentek. Huszonkilenc ház üres… minden harmadik. Lakóik egy része Marosvásárhelyen él, de sokan külföldön kerestek megélhetőséget. Időnként hazajárnak, ki-ki a lehetősége szerint gondozza az épületeket, ezért nem látni romos házakat. Igaz, hiányzik a középréteg: a 30 és 50 év közöttiek távoztak inkább. Az idősek kihalnak. Tavaly 12 temetés volt, keresztelés egy sem. Gyerekek vannak: nyolc óvodás, a kisiskolások alig tízen, Szentpálra járnak.
A tiszteletes próbálkozik: találkozókat szervez, járt már itt előadáson a marosludasi Hajdina néptáncegyüttes, néha van szeretetvendégség is. Most újítják fel a parókiát. Ha meglesz a híd, várhatóan nagyon sokan hazaköltöznek. A város mindössze alig 20 percnyi távolságra van gépkocsival, közel az ipari park, lesz munkaerő… vonzó lehet a település mások számára. Csorbai Loránd azt szeretné, ha megmaradna az összetartó közösség. A híd egy kis időkapszulát bontana meg. A kérdés az, kinek és milyen áron hoz hasznot a haladás Magyardellőn? Azoktól is függ, akik nem mentek el, akik ragaszkodnak az anyaföldhöz. Remélik, ezután is…
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
