2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyar női kosárlabda-válogatott nagy csatában 68:63-ra kikapott a hollandoktól szombaton Amszterdamban az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában.

Az amszterdami buborék első meccsén, csütörtökön Hollandia 84:64-es vereséget szenvedett a szlovákoktól. A koronavírusos Határ Bernadettet és Studer Ágnest nélkülöző magyaroknak akadt elszámolnivalójuk a házigazdákkal, mivel tavaly novemberben 66:56-ra kikaptak tőlük, ugyancsak Amszterdamban. A „duplázás” oka az volt, hogy a nemzetközi szövetség a hollandoknak ítélte oda a buborékos tornarendezés jogát, így a Szekszárdra tervezett selejtező helyett ismét a nyugati kikötővárosban csapott össze a két gárda.

A találkozó előtt kiderült, hogy Zele Dorina és Cziczás László másodedzőnek is pozitív a koronavírustesztje, így ők sem lehettek ott a csarnokban. A válogatott két újoncot avatott Aho Nina és Kiss Angelika személyében, akik ráadásul rögtön a kezdő ötösben debütáltak.

A hazaiak remekül védekezve 12-2-vel kezdtek, az első öt és fél percben magyar részről csak a csapatkapitány Raksányi Krisztina talált a gyűrűbe. A magassági fölényben lévő holland csapat a nyitónegyedben 13 ponttal is vezetett, főként a spanyol Salamancánál légióskodó Emese Hof révén. A folytatásban nem sikerült tíz ponton belülre kerülni, ráadásul az ellenfél kétszer annyi lepattanót szedett, és 11-27-nél Székely Norbert ismét időt kért. Ennek ellenére alig születtek magyar kosarak, 

13-33-nál pedig már-már elúszni látszott a meccs. A nagyszünetben Dubei Debóra kosaraival már csak 23-35 volt az állás.

A térfélcsere után a vendégek 5-0-val nyitottak, így a túloldalon Hakim Salem kapitány időt is kért, de 30-35-nél már „lőtávolon belül” volt a rivális. Hamarosan viszont ismét 12 ponttal elhúztak a hollandok, majd Török Ágnes második triplája hozta vissza a reményeket.

A 45-51-ről induló zárószakaszban négy pontra csökkent a különbség, majd Dubei büntetőjével minimális lett a hátrány (53-54), a csereemberek pontjait számítva ekkor 28-5-re vezettek a magyarok. Barnai Judit büntetőivel nemsokára már az eredményjelzőn is a vendégek álltak jobban, akik a 35. percben – „mínusz húszról” felállva – a meccs során először kerültek előnybe (55-54). Az ellenfél két triplával vágott vissza, majd az izgalmas hajrából néhány kihagyott magyar helyzet miatt a házi-gazdák jöttek ki jobban.

Székely Norbert az M4 Sport csatornának elmondta, az utolsó pillanatban is változtatni kellett a kereten. „Ne feledjük, hogy ennek a meccsnek Magyarországon kellett volna lennie. Az elején a védekezésünk nem jól működött, az ellenfél kevés személyi hibát gyűjtött. A nagyszünet után jobban védekeztünk, erőteljesebbek voltunk, és jobban lepattanóztunk – összegzett a kapitány, hozzátéve, csalódottak, mert mindent megtett a csapat. – Ezzel együtt hiszek abban, hogy ez nem a vég kezdete, hanem a kezdet vége.”

A selejtezők egy februári buborékban fejeződnek be – a magyarok a szlovákokkal csapnak majd össze –, a kilenc csoportból a győztesek és az öt legjobb második jut ki a jövő júniusi Európa-bajnokságra, amelynek a spanyolországi Valencia és a franciaországi Strasbourg ad otthont. A két házi-gazda válogatott automatikusan résztvevője az Eb-nek.


Eredményjelző

Női kosárlabda Eb-selejtező, H csoport, 3. forduló: Magyarország – Hollandia 63:68 (9-19, 14-16, 22-16, 18-17)

A magyar pontszerzők: Dubei 16, Goree 16, Raksányi 13, Török 12, Barnai 4, Aho 2.

A H csoport állása: 1. Hollandia 5 pont, 2. Magyarország 4, 3. Szlovákia 3.

Fotó: Hunbasket

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató