Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A reformáció előtti Európában gyilkos máglyatüzek gyúltak a másképpen gondolkodók, valamint az Istenhez a szabad lélek létrafokain közeledni kívánók alatt. Ezzel egy időben Erdélyben – pontosabban Tordán 1568. január 13-án – a hit- és lelkiismereti szabadság bölcsőjéből a párbeszéd lélegzetvételével életre kelt a türelem. Életre kelt mindazokban az emberekben, akik, bár nem gondolkodtak egyformán, egyformán tudták szeretni egymást. A tordai országgyűlés vallási határozatára emlékezve a Magyar Unitárius Egyház megalakulását is ünnepeljük. E vallási határozat ugyanakkor „hungarikum” – azaz magyar nemzeti kincsünk. 2024 első napjaiban a fentiekről beszélgettünk a türelem hordozójával, dr. Sándor Szilárd unitárius lelkésszel, pasztorálpszichológussal.
– Tiszteletes úr, egyetért-e azzal, hogy a türelem és a vallásszabadság, a hit és lelkiismereti szabadság nélkül sokkal súlyosabban nehezednek ránk azok a terheink, amelyeket hordozunk?
– A vallásszabadság, a hit és lelkiismereti szabadság, valamint a türelem olyan fogalmak, amelyek rámutatnak a vallásszabadságra mint nemzeti kincsünkre. Ugyanakkor olyan meleg tenyerű irányjelzők is ezek, amelyek tévelygéseinkben nem hagynak magunkra, mert „kézen fognak és hazavezetnek”. Az már tőlünk is függ, hogy élünk-e a vallásszabadságnak, a hit és a lelkiismereti szabadságnak és a türelemnek a lélekvezető segítségével. Hiszen ezek az értékek, ha felfedezzük őket önmagunkban, környezetünkben, elvezetnek oda, ahol a párbeszéd során megvalósulnak a gyógyító emberi találkozások. És igen, a kérdéssel egyetértek, vagyis, ismételve: azzal a hittel mondom el ezeket a szavakat, hogy segítségül lesznek az önmagunkkal való megbékélő szembenézésre, ugyanakkor elviselhetőbbek számunkra azok a terheink, amelyeket hordozunk, és amelyek a türelem és a vallásszabadság, a hit és lelkiismereti szabadság nélkül sokkal súlyosabban nehezednek ránk.
– A történelem ódon levegőjében érlelt türelem sóhajaiból kibontakozó gyakorlatokból ihletődött festmények, szobrok, irodalmi, zenei, valamint más művészeti alkotások simogatják, gyógyítják elcsigázott lelkünket.
– Ezek az üzenetek önmagukban olyan „hidak”, amelyek nemcsak a múltba, de egy élhetőbb jelenbe és egy emberibb, istenibb jövőbe vezetnek. Aki a türelem csendjének békéjében gondozza lelkét, annak a lelke megtisztul, megerősödik, és másokat is megerősít ezáltal.
Így állunk meg a tordai vallásszabadság szobra előtt, a vallásszabadságot megörökítő festmény előtt, így hallgatjuk az erről szóló zeneműveket, olvassuk az irodalmi alkotásokat, amelyek ezt az üzenetet teszik átélhetőbbé, érthetőbbé számunkra.
– Ez a türelem nem a pusztulásról, hanem a megmaradásról, és nem a gyávaságról, hanem pont a bátorságról győz meg.
– Ez a türelem a máglyák farönkjeit kioltotta, és fáklyákat lobbantott lángra eme máglyatüzeknek az oszlopaiból. A gyilkos máglyák tüze a szellem és vallás szabadságának a lámpásaivá, világító fáklyáivá lesznek ott, ahol a szabadságra, a szeretetre teremtett lélek szárnyalhat.
Ezt a vallásszabadságot tehát az a szeretet határozza meg. Egy olyan szeretet döntött emellett, ami felszabadító alázattal borul le az isteni teremtés előtt. Ez a vallásszabadság, ez a türelem, ez a hit és lelkiismereti szabadság az életnek ama tiszteletében és szolgálatában hozta meg a tordai országgyűlésen azt a határozatot, ami törvényben fektette le azt, hogy: „… ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől”, (…), mert a hit Isten ajándéka, mely hallásból lészen, mely hallás Istennek Igéje által vagyon…”
– De van, amikor veszélyes a vallás, és veszélyes a türelem is…
– Igen, „máglyák” – az említettek ellenére sajnos ma is léteznek: mindazon életidegen és életellenes határozatainkban (akár önmagunkra, akár másokra vonatkozzanak ezek), amelyeket tettek követnek, és ahol tudatlanságunk, kicsinyes önző akaratunk, akár alacsonyrendűségünk, lelki nyomorúságunk lángjai égetnek el, perzselnek fel bennünket. Sokszor anélkül, hogy ezt észrevennénk, vagy csak túl későn vesszük észre.
Tehát van, amikor veszélyes a vallás, és veszélyes a türelem is: amikor például hiányzik a belső lelkiismereti szabadságunk hiteles megélésének lehetősége. Amikor lelkiismereti kényszer alatt vagyunk, kiszolgáltatott helyzetben, háborús hatalmak alá vetve.
Máskor pedig mi teremtünk ilyen kényszerhelyzetet, amikor befolyásolunk, manipulálunk valakit, lelkileg kihasználjuk, befolyásoljuk azzal, hogy annak az üdvözítő vallásnak a megélésére kényszerítjük, aminek elkötelezett hívei vagyunk, és másokat nem veszünk figyelembe, azaz emberszámba (ha megvannak erre a különböző, erkölcsileg igen megkérdőjelezhető hatalmi eszközeink, és találunk olyant, aki belemenjen ebbe a játszmába).
Ez esetben a párbeszéd lehetősége megszűnik, mert ekkor a vakhitű misszióról, fanatikus lelki kártékonyságról a mai máglyák lángnyelveivel „beszélünk”, vagy észre sem vesszük – vagy elrejtjük tetteinkkel – egymás arcában az istenit.
Milyen lelki sebeket hordozhat az, aki egy ilyen csapdának az áldozatául esik! De mi lesz majd akkor, ha egyszer felébred a lelkiismerete annak, aki keresztülgázolt sérült lelkeken, anélkül hogy segített volna nekik?! És mi lesz, ha a sérült lélek valami folytán egyszer mégis „felébred”?! „Mert az maga a tűz”, és „ismét pusztíthat e láng” rajtunk?
Hány évszázad szükséges ahhoz, hogy megértsük és megérezzük a türelem jóságát, megtartó tiszteletteljes felelősségét, hogy meglássuk, hogy mellettünk ugyanolyan ember él, mint mi vagyunk?
Hány évszázadig tudjuk még tenyerünkben hordozni a türelem parazsát, hogy ne máglyákat, hanem inkább fáklyákat lobbantson lángra a mindennapi megtartó hitünk lélegzetvétele?
– Tehát: a vallás és a türelem is lehet veszélyes akkor, amikor feladjuk istenarcúságunkat, azt, akik vagyunk születésünktől fogva…
– E lemondás révén máglyatüzek égetik nemcsak arcunkat, de egész emberi mivoltunkat. Akár e tűz martalékává teszik az életünket. Az előbb említett hasonlat szerint ezek a máglyatüzek.
Ilyen és ehhez hasonló máglyatüzekre kerülünk, ha nem tudjuk vagy észre sem vesszük azt, hogy a felebarátunk és önmagunk szeretetét azzal a veszéllyel éljük meg, amikor e szeretetkapcsolat megélésekor elfeledkezünk szeretni önmagunkat, és mindent feláldozunk a felebaráti szeretetünk megélésekor. Ugyanez érvényes akkor is, ha csak önmagunkat szeretjük, és elfeledkezünk a felebaráti szeretetről. Az első esetében valósággal kihívjuk magunk ellen a sorsot, jelképesen szólva mintha azt sugallnánk, hogy mi vagyunk azok, akiket a máglyára kell küldeni – ekkor, ahogy mondani szoktuk, eljátsszuk a mártíromságot, ami, ha hitelesen játszunk, be is következhet könnyen.
Természetesen ezzel a kijelentéssel nem azokra a mártírokra gondolunk, akiket tisztelünk, és akik életüket adták a mi szabadságunkért a történelem folyamán – és e példák között ott van Dávid Ferenc, Márton Áron vagy azon számtalan nemzeti hősünk, akiknek példájából erőt meríthetünk, és akiket tisztelünk, fejet hajtunk emlékük előtt, és akik életéért örökké hálásak vagyunk.
Itt egészen más mártíromságról beszélünk: amikor a „sértődöttség mártírjaiként” nem tudjuk és nem is akarjuk elfogadni azoknak a jóvátételét, akik nekünk ártottak, és akik ezt megbánták őszinte szívvel, és jóvá is szeretnék tenni velünk szemben, de ezt nem engedjük meg nekik.
Vagy fordítva: amikor mi szeretnénk jóvá tenni tévedéseinket, és nincs, akivel ezt megtennünk, mert nem állnak velünk szóba, nem fogadják el közeledésünket, bár igyekszünk jelét adni a megbánásunknak, de ezt nem engedik meg nekünk. E szavak, válaszok – mint a beszélgetésünk elején már utaltam erre – egyfajta kísérletek is arra, hogy miként lehetséges az, hogy pasztorálpszichológiai szempontok alapján értekezzünk mindezekről: a vallás, a határozat, a vallásszabadság, valamint a türelem fogalmairól és ezek gyakorlatáról.
– Veszélyes-e a vallás és a türelem akkor, amikor tartalmakat kínál fel az együttélés keretében?
– A vallás és türelem nem veszélyes, amikor tartalmat kínál az együttélés keretében, az egyházakban olyan hiteles szolgálatot, a lelkekben olyan megtartó bizalmat, hittel teli lelki kincseket ajánl fel, amit a mindennapi életben is tetten érhetünk. A hit és lelkiismereti szabadságnak és a vallásszabadságnak része az önazonosság megőrzése és megerősítése.
A türelem és a vallás nem hanyagolja el, hanem annál inkább használja a lelki egészséget, a lelki rugalmasságot, és segíti szolgálatával. A türelem úgy simul az emberi lélekbe, hogy közben meg is őrzi annak istenarcú formáját, és egyben ápolja és védelmezi is. A türelem friss lélegzethez segít. A hit és lelkiismereti szabadság pedig e megfrissült lélegzet után megszólal és megszólít az érthető emberi szóban és az Istenhez szóló imádságban.
– Ön szerint mikor hasznos és mikor szükséges a türelem és a vallás gyakorlása?
– Akkor hasznos és szükséges a türelem és vallás gyakorlása, amikor ismerjük ezeknek hatását a mi és mások életére, és jól alkalmazzuk ezt mindkettőre. Erről ugyan lehet szépen beszélni és írni, viszont: ha erről nem csak beszélünk vagy írunk, hanem ezek szerint élünk, vagy igyekszünk élni, akkor válik igazán érthetőbbé mindaz, amiről azt gondoljuk, hogy vallás, vallásszabadság, türelem, hit és lelkiismereti szabadság.
– A lelki egészség ápolásához segít hozzá – hitem szerint – a vallásos türelem, amelynek tanulmányozásához és megéléséhez egy élet sem elég…
– Tanulmányaim, éppen ezért, egyelőre nem is szeretném befejezni. Szükségem van nekem is arra a türelemre, ami bennem és körülöttem is életet hoz és hordoz számomra és szeretteim számára. És persze, ugyanakkor a világunkat élhetővé teszi. Ezt a türelmet hordozzák lelkükben mindazok, akikkel találkozom az idősek otthonában, a Vis Vitalis egyesület lelkigondozói önkéntes szolgálatában, valamint vallástanárként az iskolákban és lelkészként a gyülekezeti munkában.
Az már egy másik kérdés, hogy én mennyire veszem észre azt, amikor türelem hordozóival találkozom. Viszont az ilyen türelmet igyekszem hordozni én is találkozásaim alkalmával. Hogy hányan és miként ismerik fel bennem a türelem hordozóját. Bízom abban, hogy felismerhető lesz egyre több helyen és egyre tisztábban az a türelem, ami az élet nemes szolgálatában van.