A magyar kártya

Nem az a bizonyos jelképes, amelyet oly gyakran kijátszanak mifelénk a politikusok, és nem is a harminckét lapos valóságos kártyacsomag, amellyel olyan vérre menő csatákat tudtak vívni családtagok és barátok, kedves ismerősök vagy éppen alkalmilag összeverődött ismeretlenek, parkban pihenő nyugdíjasok vagy vonaton zötykölődő ingázók, nem, most az igazi magyar kártyáról beszélek.

Vargyas Ildikó a gyergyóalfalvi tárlatnyitón

Nem az a bizonyos jelképes, amelyet oly gyakran kijátszanak mifelénk a politikusok, és nem is a harminckét lapos valóságos kártyacsomag, amellyel olyan vérre menő csatákat tudtak vívni családtagok és barátok, kedves ismerősök vagy éppen alkalmilag összeverődött ismeretlenek, parkban pihenő nyugdíjasok vagy vonaton zötykölődő ingázók, nem, most az igazi magyar kártyáról beszélek. A Gyergyóal-faluban született és magyarországi tanulmányok nyomán képzőművésszé vált Vargyas Ildikó betyárkártyájáról, amely meglehetős népszerűségre tehet szert a közeljövőben. Alkotójával, a fiatal, energikus és kellőképpen céltudatos művésznővel a Vadárvácska alkotótáborban beszélgethettem hosszasabban pár héttel ezelőtt, amikor nemcsak a bucsini művésztelepen készült festményeit ismerhettem meg, arról is sok mindent megtudtam, miért, hogyan készítette el ezt a ténylegesen magyar gyökerű és jellegű játékszert, amelynek a festménymodelljeiből külön kiállítást is láthatott a táborzáró tárlat népes közönsége. Fogytak is aztán becsületesen a Gyergyószentmiklóson tetszetősen kivitelezett kártyacsoma-gok, akkora érdeklődést keltettek, hogy alig győzték árusítani.

Vargyas Ildikó nem kis feladatra vállalkozott, menet közben kellett rádöbbennie, hogy egyre többet kell tanulnia, kutatnia, mélyen be kell ásnia magát abba a világba, amelyből „kártyahőseit” elővarázsolta, ha valóban valósághű, a magyar sajátosságokhoz méltóképpen illeszkedő játékfigurákat és igényesen harmonizáló, eredeti, ízléses díszítőmotívum-együttest akar létrehozni. A művészi felkészülés mellett alapos történelmi, néprajzi, folklórismeretekre is szüksége volt, hosszú hónapok elmélyült dokumentálódó munkája során aztán bele is szeretett a betyárvilágba, amely már a 19. század végén lehanyatlott, de a népdalokban, balladákban, mondákban még hosszú ideig tovább élt. A művésznő joggal remélheti, hogy játékkedvre épülő leleménye is éltetheti valamennyire ezt az egzotikumot is bőven kínáló legendáriumot. Akit még ez a hagyományos társasjáték vonz, és nem a számítógépes játékuniverzum, az biztos szívesen hajlandó találkozni újra meg újra Rózsa Sándorral, Angyal Bandival, Sobri Jóskával, Bogár Imrével és társaikkal, akik jellegzetes pózban, korhű öltözékben és fegyverzetben néznek szembe vele. A kártyához mellékelt leporelló számos tudnivalót közöl róluk.

Az a magyar kártya, amelyet eddig ismertünk, tulajdonképp német–magyar, a felsőkön, alsókon díszelgő és meg is nevezett figurák, Tell Vilmos, Geszler Herman, Rudenz Ulrich, Stüszi vadász meg a többiek Schiller 1804-ben született és Kolozsváron már 1827-ben bemutatott híres drámájának, a Tell Vilmosnak a szereplői. Őket emelte át kártyájára Schneider József pesti kártyafestő mester 1835-ben. Aztán kártyaalakként szervesültek a köztudatba. Vargyas Ildikó úgy gondolta, ideje lenne legendává vált, de egykor hús-vér egyéniségekként nevet szerzett magyar népi hősökkel felváltani őket. Az ő kártyáján tehát a királyfigurák alföldi lovas betyárok, a felsők bakonyi duhajok, az alsók somogyi, nógrádi és felvidéki népi „igazságtevők”. A már említettek mellett Zöld Marci, Milfajt Ferkó, Savanyó Jóska, Oroszlán Pali, Vidróczki Marci, Mészáros Pali, Jáger Jóska, Sisa Pista szólítja meg a játékosokat. Érdemes minél többet megtudni róluk, számtalan érdekes történet fűződik hozzájuk. Kultúrtörténeti kuriózumokra is bőséggel bukkanhatunk, ha beleolvasunk a rájuk vonatkozó irodalomba. Az ász lapok Vargyasnál is évszak-allegóriák, de a magyaros népi jelleg itt is nyilvánvaló. A tavaszt egy torockói ünnepi viseletű lány, az őszt egy kalotaszegi szépség jelképezi. A nyár paraszti világát egy alföldi aratóember, a télét egy pipázó csikós és lova testesíti meg. A számozott lapokon népdalok, mondák elevenednek meg, illetve faragott motívumok nyújtanak hangulatos látványt. A kártya leírása kedvcsináló dalszöveggel is megörvendezteti a játékost. Idézzük az első szakaszt: „Sobri Jóska a pincében,/ Kalamáris a kezében./ Csak azt írja levelében, /Porkolábné az ölében.” A folytatást ki lehet találni, de ami biztos, biztos, jobb, ha a pakliból értesül a továbbiakról, kedves olvasó.