2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyar jövőhöz a Szent István-i örökség továbbvitele szükséges

  • 2013-08-20 16:21:19

  • MTI

Erdélyben csak a Szent István-i örökség továbbvitelével, összefogással és megújulni tudással lehet magyar jövőt építeni.

Erdélyben csak a Szent István-i örökség továbbvitelével, összefogással és megújulni tudással lehet magyar jövőt építeni – hangsúlyozta kedden Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke Szásznagyvesszősön, ahol részt vett a Fehér megyei RMDSZ-szervezet hagyományos Szent István-napi szórványzarándoklatán.

A politikus rámutatott: a magyar nemzet államalapító szent királya cselekvő, előretekintő döntéseinek köszönheti, hogy ezer éven át, a csodával határos módon megmaradt egy szláv és latin tenger közepén, és jogot formálhatott a történelmi létre.

„A mi döntéseinktől függ, hogy lesz-e a Kárpát-medencében újabb 33 nemzedék múlva magyar szó, magyar ének, magyar család, magyar közösség, magyar tánc” – figyelmeztetett az RMDSZ elnöke. Hozzátette: Szent István össze tudta fogni a magyarságot, ugyanígy a Kárpát-medencei, az erdélyi magyarság is képes kell legyen az egyetértésre, mikor alapvető érdekeiről van szó.

Kelemen Hunor kifejtette: azért akart a szórványmagyarsággal együtt ünnepelni, mert az RMDSZ számára minden egyes család, minden kisközösség számít.

Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a megyében élő szórványmagyarság körében egy évtizede hagyománnyá vált, hogy Szent István napján elzarándokolnak egy-egy olyan faluba, ahol már csak néhány magyar él. Az idei ünnep helyszínéül választott Szásznagyvesszős református gyülekezete alig 38 lelket számlál. A közösség élni akarását és magyarságához való ragaszkodását azonban az is jelzi, hogy a szórványgyülekezet a kommunizmus idején, 1968-ban kezdett templomépítésbe, amelyet idén újítottak fel, és házait piros-fehér-zöld festéssel díszíti.

A Szent István-napi ünnepségen több száz magyar népesítette be a dombtetőn álló kis templomot és környékét. Fehér megye tucatnyi településéről buszokkal és kisautókkal érkeztek az ünneplők, de a kalotaszegi Magyarlóna református kórusa is együtt ünnepelt a szásznagyvesszősiekkel.

A nyolcvanadik évéhez közeledő szásznagyvesszősi Szilágyi Ágnes elmondta: nem emlékszik arra, volt-e valaha ekkora magyar ünnep a faluban.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató