2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Borsos Miklós: Napóra


A magyar irodalommal, a fordítástámogatási rendszerrel, kiadókkal, szerzőkkel és fordítókkal ismerkedhettek meg nemzetközi könyvkiadók képviselői a Balassi Intézet és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) – Fordítástámogatási Iroda által szervezett Fellowship elnevezésű négynapos programon, amelynek zárónapját hétfőn este tartották Budapesten.
A Balassi Intézet Publishing Hungary programja és a PIM – Fordítástámogatási Iroda 2014-ben rendezte meg először a Fellowship Programot kanadai, holland, ausztrál, tajvani, kínai, amerikai, francia, svéd és török kiadók részvételével – idézte fel Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója az MTI-nek adott interjújában.Elmondta: idén kilenc szervezet képviselője vett részt a programon, köztük Franciaország legnagyobb kiadója, az Éditions Feuilles, Németországból a Carl Hanser Verlag, de svéd, holland, brit, norvég, orosz és román kiadók képviselői is meghívást kaptak az eseményre. 
„Idén a cél az volt, hogy a kisebb kiadók mellett meggyőzzük a jelentősebb kiadókat is arról, hogy érdemes magyar irodalmat publikálni” – hangsúlyozta Hammerstein Judit.
A programok között Török András szerző művelődéstörténeti vezetést tartott a kiadók képviselőinek Budapest turisztikai helyszínein, Nádas Ádám a magyar nyelvről tartott előadást, a kulturális programok keretében pedig a résztvevők meglátogathatták a Magyar Nemzeti Galéria El Kazovszkij, valamint a Capa Központ Jelentés című kiállításait. Mindezeken felül a négy nap során a kisebb kiadók, mint az Európa, a Kalligram, az Orpheusz, a Széphalom Könyvműhely, a Scolar vagy a Magyar Napló is bemutatkozhatott a nemzetközi közönségnek.
A hétfői zárónapon olyan nagyobb kiadókat kerestek fel a résztvevők, mint a Kossuth vagy a Libri, a Magvetőnél pedig a kiadó tevékenysége mellett Totth Benedek Margó-díjas szerzővel, Tóth Krisztinával, Babiczky Tiborral és Horváth Viktorral is megismerkedhettek a látogatók.
„Azt reméljük, hogy ennek a programnak a nyomán további magyar irodalmi művek kiadási jogát sikerül értékesíteni külföldön” – hangsúlyozta a főigazgató. Hammerstein Judit felhívta a figyelmet arra is, hogy az intézet Publishing Hungary programja a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával immár negyedik éve működik, célja, hogy a magyar szép- és tényirodalmat elsősorban a nemzetközi könyvvásárokon való részvételen keresztül népszerűsítse. 
A Publishing Hungary alprogramja a tavaly indult Fellowship Program, amely arra szolgál, hogy a külföldi kiadók képviselői személyes tapasztalataik és élményeik révén helyben ismerjék meg a magyar irodalmat, a magyar kiadói világot, a fordítástámogatási rendszert, valamint a magyar kultúrát és a fővárost is.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató