2021. október 27., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hajdanán, a mai anorexiásokra emlékeztető sovány ifjú leány koromban gyakran hallottam a rokonságban: „Olyan sovány, mint egy agár, pedig eszik.”


Hajdanán, a mai anorexiásokra emlékeztető sovány ifjú leány koromban gyakran hallottam a rokonságban: „Olyan sovány, mint egy agár, pedig eszik.” Akkoriban még éltek agarak vidéken vagy legalábbis az emberek emlékezetében, és a vadászat még szokásban volt, amíg aztán a Ceauşescu-rendszerben egy szép napon begyűjtötték a vadászfegyvereket. Emlékszem, Székely János és Sütő András hobbija volt a vadászat, nagyon bántotta mindkettőjüket ez a félelem szülte intézkedés. No, nem saját kutyákkal, hanem hajtókkal, és nem medvére, hanem őzre meg apróvadra jártak leginkább. A medve egy ember kiváltsága volt. Lehet, azért szaporodtak el a drágák. Agarakkal való vadászatról már csak versekben, mesékben és regényekben olvastam. Számtalan festményen örökítették meg az európai festészet nagy alakjai, spanyolok, hollandok, itáliaiak. Nincs olyan valamirevaló képtár Európában, amelyben ne találna a látogató ilyen tárgyú festményt.

Az agarászat úri passzió volt, minden előkelő nemesi házban tartottak valamilyen agarat, angolt, oroszt, afgánt vagy éppen magyart, és nagy becsben. Egy jó agár kinevelése, tenyésztése kihívás volt a főuraknak, és versengtek is. Nagyon népszerű volt a nemesség körében, ugyanakkor nemesi kiváltságot is jelentett. Az agarászat lassan sportjelleget öltött, és sajátos nyelvezetével a feudális Európa kedvenc szórakozásává vált. Ma már nem vadászatra, hanem agárversenyekre tenyésztik őket.

Az agár a legősibb típusú vadászkutya, az ókori ábrázolások, különösen az egyiptomiak is ezt bizonyítják. Vadászképességei sok évezred alatt alakultak ki, és igen mélyen rögzültek. Az évezredek változatlan vadászati módjai rendkívül önálló, nagy mozgásigényű típust alakítottak ki, amely képes volt utolérni és megfogni a menekülő vadat. Sokféle vadra használták, nyúlra, rókára, antilopra, szarvasra, farkasra. Szaglása nem fejlődött ki, nem volt rá szüksége, hiszen orrát a nagy sebesség miatt úgysem használhatta, meg aztán a szimatolás inkább akadályozta volna munkájában. Látása annál kitűnőbb, ezért szemre dolgozik, gyorsasága meg helyettesítette az akkor még nem létező lőfegyvereket. Ezeket a sebes kutyákat a vadászok lóháton követték.

A magyar agár küllemét tekintve kilóg a sorból, erőteljes testalkatú, izmos, jellegzetesen vágtázó felépítésű, míg a többi vékony. Eredete az erdélyi kopóéhoz hasonlóan a távoli időkbe nyúlik vissza.

A magyarok agarászatának nyomai a Kazár Birodalomig nyúlnak vissza. A Kárpát-medence növényföldrajzi viszonyai a honfoglalás idejében nem kedveztek az agarászatnak, csak az alföld erdeinek fokozatos csökkenésével kezdett feléledni az agárral való vadászati mód. Első írásos emlékeink Szent István idejéből valók. Az Árpád-korban a sólymok, kopók, agarak rangja emelkedett, az Anjouk alatt ez folytatódott. Mátyás király is szenvedélyesen szerette az agarakkal való vadászatot. Janus Pannonius és Balassi Bálint műveiben találunk olyan utalásokat, amelyek agarakról, ill. a velük folytatott vadászatokról szólnak.

A török hódoltság idején számos keleti jellegű agár került Magyarországra, így az arab agár, a szlouki, genetikai átütő erejét, sivatagi sárga színét a magyar vadászkutyák is megőrizték.

Magyarországon és Erdélyben az agarászat aranykora a XVIII. és XIX. század volt, mert óriási volt a vadbőség. Ez az időszak a XX. század elejéig tartott. A magyar agarat az angollal ekkoriban kezdték keresztezni, olyannyira, hogy a XX. század végére rendkívüli módon megcsappant a fajtatiszta magyar agárállomány. Átalakult ugyan, de azért megőrizte magyar őseinek kiváló belső tulajdonságait, ellenálló képességét. Igaz, hogy egy kicsit gyengébb és fáradékonyabb, sőt sérülékenyebb lett, a vadászatban kevésbé hatásos, de hát a vadászat már megritkult, viszont az agárversenyeken nagyon fontos volt megnövekedett fordulékonysága meg gyorsasága, így a versenypályán is növekedtek esélyei.

A II. világháború a magyar agárállományt is megtizedelte. Egészen 1963-ig a fajtát eltűntként kezelték, amikor is a Károlyi-uradalomból származó Nagyecseden felbukkant néhány eredeti példány, velük indult meg újra a tenyésztés. 1966-ban önálló fajtaként fogadták el hivatalosan is a magyar agarat. Azóta számos nemzetközi sikert ért el a fajta, Európa több országában kedvelik és tenyésztik.