Lorca Vérnásza – csűrszínháziasan

Új dimenziót adott a Csűrszínháznak Federico García Lorca népszerű spanyol költő, drámaíró Vérnász című színművével. Igaz, ehhez kellett egy különleges helyszín, ötletes rendezés, eredeti zene, tánc és egy lelkes csapat, amely három hét alatt, amolyan nyári szüneti ujjgyakorlatként vitte színre a darabot.

Új dimenziót adott a Csűrszínháznak Federico García Lorca népszerű spanyol költő, drámaíró Vérnász című színművével. Igaz, ehhez kellett egy különleges helyszín, ötletes rendezés (Török Viola), eredeti zene és tánc (Könczei Árpád) és egy lelkes csapat (Anya: Szélyes Andrea, Vőlegény: Kónya Ütő Bence, Menyasszony: Kiss Bora, Leonardo: Pál Hunor, Feleség: Kiss Andrea, Szomszédasszony, Anyós, Halál: Csíki Hajnal, Apa: Szélyes Ferenc, Násznép: Bekecs néptáncegyüttes), amely három hét alatt, amolyan nyári szüneti ujjgyakorlatként vitte színre a darabot.

Nem kellett sokat gondolkodni a nézőnek, a rendező adaptációjaként miként transzponálódik Lorca világa a Nyárádmentére. A lecsupaszított, de eredeti díszlet, az (élet)fonal, a bölcső elég volt ahhoz, hogy ne a granadai dombok között érezzük magunkat, hanem itthon, akár a Nyárádmentén, ahol mondjuk egy évszázaddal ezelőtt is a gazdáknak az volt a legnagyobb gondjuk, hogy jó legyen a termés, a jóléthez pedig nyugodt családi élet, a rend szerinti jövő megalapozása kell. Csak hát az évszázados hagyományokat felrúgják az érzelmek, a szerelem, az igen furcsa fordulatokat vevő emberi kapcsolatokat nem lehet ellenőrizni, miként egy gépet. Már az első jelenetnél kiderül, az előre eltervezett házasság mögött ott van valaki más, aki áthúz minden emberi számítást. A feketébe öltözött Anyós/Halál (Csíki Hajnal) kígyószerű mozgásával a paradicsombeli kísértést kiváltó lényt idézően intő jelként sejteti: ember tervez… sors végez. Az időhiány miatt is egyórásra rövidített háromfelvonásos színmű hamar kiélezi a feszültséget. A kés, amely Damoklész kardjaként láthatatlanul ott lóg a levegőben, néha felvillan, s egyre inkább bizonytalanná teszi mindazt, amit biztosra vesznek a Menyasszony szülei. A nász sem az igazi: groteszk, keserű ízű ünnep, ahol a Menyasszony az érzések csapdájában önmagával küszködik. Könczei Árpád találó, erre az alkalomra írt zenéje és koreográfiája, a Bekecs táncegyüttes szereplése kiválóan érzékeltette azt a vívódó érzésvilágot, amely a szerelmi háromszögbe keveredett fiatalok lelkében viharzik. Érdemes odafigyelni, miként fokozza a zene, a tánc, a bábszerűvé átalakult mozgás mindazt, ami a balladaszerű műben, a rendező kiváló ötletének köszönhetően, eredeti jelenetben csúcsosodik. Az érzelmek diktálta parancsra a szabadságot választó Menyasszony a lakodalom éjjelén megszökik. De nem akárhogy. Egyszer csak megnyílik a Csűrszínház színpadának hátoldala, látjuk, ahogy lóháton érkezik a házasságtörő Leonardo, akivel együtt az éjszakában eltűnik a lány. A történet törökviolásan mikházi lesz.

Ami azután történik, az már csak sejtetés. Nem tudjuk, de elhangzik, hogy a kés megoldotta a helyzetet, hogy miként, arra nem kapunk választ. Nem is ez a lényeg, a közakarat újabb egyéni áldozatot termett. A végén mindenre meseszerű lepel borul – s ki-ki a maga fantáziája szerint gondolkodjon el azon, életfonalunk (mely központi eleme a darabnak) kinek a kezében van, merre gurul el a gomolyag, s a dráma miként és hol ismétlődhet meg.

Az előadás végén Török Viola rendező elmondta, ezt a színművet így csak Mikházán, a Csűrszínházban lehet eljátszani. Az idő kényszere miatt a helyszín varázslatában, háromheti kitartó, kemény munkával állt össze a darab. A nyilvános főpróba utáni tapsviharból ítélve megérte.