Második alkalommal tartották meg az elmúlt hét végén a Fenyő Szálló szépen felújított Margaréta termében a szovátai pedagógustalálkozót, amelyre a településen működő tanintézmények minden egykori és jelenlegi pedagógusát meghívták.
Második alkalommal tartották meg az elmúlt hét végén a Fenyő Szálló szépen felújított Margaréta termében a szovátai pedagógustalálkozót, amelyre a településen működő tanintézmények minden egykori és jelenlegi pedagógusát meghívták. „Naponta húzom fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, csigát, kacskaringót, kéket, sárgát, hajnalt, alkonyt, a régi szelet és a régi színeket” – Latinovits Zoltán mottójával küldték szét a meghívókat, s a toborzóra sokan válaszoltak az idén is. A köszöntőbeszédekben az idős pedagógusnemzedék iránti tisztelet hangja szólt, felvetették az oktatás legégetőbb gondjait, majd a fiatal, helybeli katolikus lelkész fogalmazta meg, hogy a tanítói, tanári pályát küldetésnek kell tekinteni. Az egymást követő nemzedékek Szovátán valóban annak tekintették, s olyan pezsgő élet folyt a rendszerváltás előtti nehéz időkben is – természetesen az adott korszak lehetőségeit kihasználva –, ami kezdő fiatal pedagógusként a sorok íróját is mélyen megérintette, s ahhoz foghatóval hosszú vándorlása alatt sehol sem találkozott. Szovátán befogadták, segítették, szerették, saját példájukkal tanították a fiatalokat, s ez a hozzáállás, ez a hangulat termi ma is a gyümölcseit. Egy olyan időszakban, amikor nagyon sok munkahelyen igyekeznek megszabadulni az idősektől, lenézik, kinézik, kigúnyolják őket a magukat mindentudónak tekintő ifjabb nemzedékek tagjai, a fürdővárosban második alkalommal hívták meg, köszöntötték virággal, ajándékkal, hallgatták meg tisztelettel őket, s nem esett nehezükre együtt szórakozni velük. A Teleki Oktatási Központ igazgatója szerint az idős, nyugalmazott kollégák mind szakmailag, mind emberileg megérdemlik a tiszteletet. Ezt vallják a természeti népek is, mesélte a Marosvásárhelyen több évig önkéntes idősgondozóként működő amerikai férfi, aki hiába ment a legnagyobb afrikai nyomorba, nem akadt munkája, mivel ott ma is nagy tiszteletben tartják az időseket. Itt nálunk viszont reggeltől estig járta a várost. Mai társadalmunkban ugyanis aktuálissá vált a sokat idézett régi francia középkori történet, amelyben a fiú, akire az apa minden vagyonát rátestálta, felségének unszolására az utcára készült kilökni az idős embert. A fia térítette észhez, aki kettévágta a nagyapának szánt egyetlen útravalót, az istállóból előkerült lópokrócot, azzal a megjegyzéssel, hogy a pokróc másik felével majd az apját fogja hasonló módon kitessékelni a házából. Meggyőződésem, hogy a július 18-i találkozót szervező szovátai pedagógusok nem fognak a középkori francia tanmesében szereplő apa sorsára jutni, s az ünnepség hangulatából ítélve minden esélyük megvan arra, hogy a nemzedékek közötti kölcsönös tisztelet és megbecsülés tovább öröklődjön.
