2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 Idén harmadik alkalommal rendeztek levendulaszürettel egybekötött kulturális, gyerekbarát ünnepet a kendi Lavanderland farmon. Mivel az elmúlt két évihez hasonló levendulafesztivált idén a korlátozások miatt nem lehetett megszervezni, egy, a már megszokottól eltérő rendezvényen vehettek részt a látogatók.

Mintegy kétezren látogattak ki a hét végén a levendulamezőre
 Fotó: Aszalos Emese


Koncertek szervezésére nem nyílott még lehetőség, ezért a betervezett tizenkét fellépőnek vissza kellett mondani a meghívást, pedig egy kulturális zenei fesztivált szerettek volna idén tartani – mondta el lapunknak a rendezvény házigazdája, Rózsa Csaba. Ez teljesen átírta a terveket, de a rendezvényről nem mondtak le sem a járvány, sem az utóbbi csapadékosabb időszak ellenére sem. 

 Szombaton napsütés fogadta az érkezőket, de pénteken és vasárnap esett, így a felázott talaj kissé kellemetlenné tette a helyszínt, ennek ellenére sok „bátor ember” érkezett az időjárásnak megfelelően, gumicsizmával felszerelkezve, így aki ide elutazott, az jól érezte magát – vonta le a következtetést a szervező. A látogatók száma nyilván elmaradt a tavalyitól, a három nap alatt mintegy kétezren fordultak meg a helyszínen, ahol nemcsak levendulacsokrot vághattak maguknak, hanem a programokba is bekapcsolódhattak. A gyerekeket a korondi Székely Sasok gyermekdobcsoport előadásai és a műsorszámok között bemutatott János vitéz bábelőadás kötötte le pénteken, majd szombaton és vasárnap a Székelyföldi Legendárium meséit vetítették számukra. A vasárnapra tervezett régiautó-kiállítás az eső miatt Marosvásárhelyen rekedt, de egy eredeti bogárhátú autót mindenképp meg lehetett csodálni, azzal és a rendezvény jelképévé lett lila kerékpárral fényképet is lehetett készíteni. Ezenkívül volt előadás a levenduláról és feldolgozásáról, valamint szakácskönyv-bemutató is. A vendégek nem távoztak üres hassal, volt sátoros lacikonyha, kávézó, a gyerekeknek pedig lángos, mézes- és kürtőskalács, fagyizó. Arcfestő és egy kis kézművesvásár is volt a helyszínen.

 A levendula szépen nyílik, most a legideálisabb csokornak szüretelni, mert amikor teljesen lilában pompázik, már fennáll annak a lehetősége, hogy száradás után virágai elhullanak – magyarázta Rózsa Csaba, ezért a látogatókat még az elkövetkező két-három héten is várják a családi farmra, szeretnének még egy nyílt napot szervezni. Ami a látogatókat illeti, megtudtuk: nemcsak a vidékről érkeztek, hanem távolabbról, Csíkszeredából, Sepsiszentgyörgyről is, míg Erdővidékről nagyobb szervezett csoport jött előzetes bejelentkezés után. 

A körülményeket leszámítva, a rendezvény elérte a célját, a karantén után sok embert, aki a szabadba vágyott, kimozdított az otthonából, és a visszajelzések is jók voltak.

Hasonlóan vélekedett a szentháromsági Aszalos Lóránt Árpád, aki első alkalommal látogatott ide. Örvendetesnek találta, hogy ilyen sokan érkeztek, a fényképezkedési lehetőséget is, és meglepte a kedves fogadtatás, az útbaigazítás, illetve mindaz, amit megtudott a levenduláról és a belőle készült termékekről. Így már nem is érdekelte a sár, kellemes órákat töltöttek itt, jól érezték magukat, és jövőre is visszatérnének – mondta el benyomásait lapunknak a látogató.

Gyerekek és felnőttek számára egyaránt akadt program és virágcsokor a farmon  Fotó: Lavanderland




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató