A jelenleg a médiában intenzíven mediatizált előzetes kényszerintézkedések közül az őrizetbe vétel (reţinere) és előzetes letartóztatás (arest preventiv) intézménye szép lassan annyira megszokottá válik, hogy az átlagember azt hihetné, a teljes büntetőeljárás ezekre korlátozódik, annak ellenére, hogy ezek az intézkedések az esetek egy kis százalékára jellemzőek, illetve a tulajdonképpen,űi érdemi tárgyalás szempontjából, valamint az igazság kiderítése szempontjából nem bírnak akkora jelentőséggel, mint amekkora az ezek által generált figyelem. Sajnos a köztudatban a letartóztatott személyt automatikusan a bűnös fogalmával mossák össze, megfeledkezve a büntetőjogban egyik legfontosabb alapelvként alkalmazott elvről, az ártatlanság vélelméről (prezumţia de nevinovăţie), melynek értelmében az ellenkező bizonyításáig mindenkit ártatlannak kell vélelmezni, illetve a vád képviselői kell a bűnösséget, illetve a vád megalapozottságát bizonyítsák, az ártatlanságot nem kell bizonyítani. Ez az elv amúgy a keresztyén és általában a vallási rendszerekből átvett, a jogban ugyancsak általánosan alkalmazandó alapelvnek, a jóhiszeműség vélelmének (prezumţia de bună credinţă) büntetőjogi manifesztációja.
Ezen elvek és vélelmek ellenére, hogyan lehet mégis elvileg ártatlan személyeket egyik legalapvetőbb jogukban, a szabad mozgáshoz való jogukban korlátozni? A magyarázat az, hogy bizonyos, általában sürgős, törvényesen tételesen leírt esetekben (pl. új bűncselekmény elkövetésének megakadályozása) a büntetőeljárás és a közérdek érdekében az ártatlanság vélelmének méltányos és szükséges korlátozása mellett bizonyos szabadságjogok korlátozhatóak. Ebben az esetben egy nagyon érzékeny és képlékeny egyensúlyt kell megtartani a büntetőeljárás célja, illetve a közérdek, valamint a szabad mozgáshoz való jog között, amelyet a méltányosság és szükségszerűség elvei hoznak létre, és amelyet mindig egy bíró kell elemezzen vagy felülvizsgáljon. Az előzetes kényszerintézkedések megértéséhez elemezni fogjuk a két legfontosabb, a címben említett kényszerintézkedést: az őrizetbe vételt (reţinere) és az előzetes letartóztatást (arest preventiv).
Az őrizetbe vételt akkor lehet elrendelni, ha a következő feltételek mindegyike teljesül: bizonyítékok vagy megalapozott gyanú méltányosan valószínűsíti, hogy a terhelt bűncselekményt követett el, ellene büntetőeljárás van folyamatban, a szabadságelvonás szükséges a büntetőeljárás lefolytatása érdekében, a terhelt megszökését megelőzendő, vagy új bűncselekmény elkövetésének megakadályozása miatt. Ugyanakkor ne létezzen valamilyen, az eljárást megakadályozó vagy megszüntető ok (pl. kegyelem), az őrizetbe vétel intézkedése legyen arányos a vád (a bűntett) súlyosságával, és alkalmazása szükséges legyen a kényszerintézkedés elrendelésének célja elérésében, a terheltet pedig kötelező előzetesen ügyvéd jelenlétében kihallgatni. Kiskorút csak kivételes esetben lehet letartóztatni, és csak akkor, ha a szabadságkorlátozás hatásai a kiskorú személyiségfejlődésében nem aránytalanok az intézkedés foganatosításának célja szempontjából. Amennyiben a bűncselekménnyel kapcsolatosan bírósági tárgyaláson kerültek elő bizonyítékok, és a tettes beazonosítható, maga a bíró értesíti az ügyészt bírói végzéssel erről, aki dönthet a nyomozás elindításáról és a tettes őrizetbe vételéről. Az őrizetbe vételt nem szabad összetéveszteni más, szintén szabadságkorlátozó intézkedésekkel: így például nem beszélünk őrizetbe vételről akkor, amikor a 2002. évi 212. számú, a Román Rendőrségről szóló törvény alapján egy személyt, amennyiben annak személyazonosságát meg kell állapítani és ő erre nem hajlandó, vagy az nem állapítható meg, a rendőrségre vezetnek azonosítás céljából; tettenérés esetén, amikor is a tettest a rendőrségre szállítják, a tettes elővezetése esetén elővezetési parancs alapján (például nem hajlandó idézés ellenére sem megjelenni a nyomozó hatóság vagy a bíróság előtt). Az őrizetbe vétel előtt az illető személyt annak behívása vagy behozatala után azonosítják, majd elkészítik az ügyészi vagy nyomozó hatósági rendelvényt (ordonanţă), amivel őrizetbe veszik. Ezt azonnal az illető személy tudomására kell hozni írásban, illetve azon a nyelven, amelyet megért! Ugyanakkor közölni kell vele a védelemhez való jogot, a sürgősségi orvosi ellátáshoz való jogot, a rendelkezés maximális határidejét, valamint a rendelkezés elleni panasztételhez való jogát. Az őrizetbe vett személynek joga van személyesen vagy a nyomozó hatóság által értesíteni egy családtagot vagy más személyt az őrizetbe vétel céljáról, valamint annak helyéről. Amennyiben kiskorúról van szó, értesíteni kell a szülőt vagy a törvényes képviselőt, gyámot. Amennyiben külföldi állampolgárt vettek őrizetbe, értesíteni kell a megfelelő diplomáciai képviseletet, vagy – amennyiben az illető személy ezt nem kívánja –, egy nemzetközi emberjogi szervezetet. Ezeket az értesítéseket azonnal meg kell tenni, vagy indokolt esetben maximum 4 órát lehet ezeket halasztani. Amennyiben az illető személy visszautasítja ezeknek az értesítéseknek a megtételét, erről jegyzőkönyvet kell felvenni. Az őrizetbe vétel ideje nem haladhatja meg a 24 órát. Amennyiben az őrizetbe vételt a nyomozó hatóság – rendőrség – rendeli el, erről azonnal, bármilyen módon értesíteni kell az ügyészt. Tehát az őrizetbe vételt vagy a rendőrség, vagy az ügyész rendeli el. A fent említett 24 órába nem számítódik bele az illető személynek a nyomozó hatóság székházába történő elővezetéshez szükséges idő. Amennyiben az elővezetés elővezetési parancs (mandat de aducere) alapján történt, az elővezetési parancs alatti szabadságkorlátozás idejét sem számítják be az őrizetbe vételi 24 órába. A törvényes rendelkezések alapján egy személy személyes szabadságát elővezetési parancs alapján maximum 8 óráig lehet korlátozni, de mint mondtuk, ez egy adminisztratív intézkedés, nem azonos a büntetőeljárás által szabályozott őrizetbe vétellel.
(Folytatjuk)
Gogolák H. Csongor ügyvéd
office@gogolak.ro
