Volt már szó arról, hogy uniós szintű összevetésekben országunk gyatrán teljesít a válságkezelő intézkedések terén, de mint frissen kiderült, világszintű összehasonlításokban sem állunk jobban. A világjárvány kitörése óta a Nemzetközi Valutaalap rendszeresen tesz közzé erre vonatkozó, 191 tagállamára kiterjedő jelentéseket.
A szervezet az országoknak a bruttó nemzeti össztermékükkel (GDP) arányosan a válságkezelésre fordított költségvetési ráfordításait elemzi. A szeptemberi helyzetet mutató adatok alapján országunk a 112. helyen állt ezen a listán, a legfrissebb, napokban közzétett új rangsorban már sikerült visszacsúszni a 124. helyre, olyan illusztris nemzetgazdaságok társaságába, mint a Kongói Demokratikus Köztársaságé vagy Hondurasé. Mindezt úgy, hogy a tavaly év végi választások előtt még kisebbségben kormányzó liberálisok tudtak arra hivatkozni, hogy rossz gazdasági helyzetet örököltek a szocdem elődkormánytól, és nincs erejük azon változtatni, viszont azóta hatalmi helyzetben vannak.
Meg kell hagyni, a GDP-arányos adatok is tudnak csaló képet mutatni. Például az európai mezőnyt nézve ráfordítási arány szerint megelőzzük a dánokat. Azonban, ha ehhez azt is számításba vesszük, hogy ők negyedakkora lakosság mellett rendelkeznek a miénknél magasabb értékű GDP-vel, gyorsan kiderül, hogy a mögött a GDP-arányban számolt kisebb támogatás mögött konkrétan magasabb anyagi ráfordítás rejtőzik.
Az arányok viszont kifejezően beszélnek arról, hogy az adott országok kormányzatai mennyire tartják fontosnak a gazdaság támogatását a válsághelyzetben. És azt látjuk, hogy miközben világszintű összevetésben is csúszunk vissza, a környező volt szocialista országoktól is, de különösen a nyugatiaktól klasszisokkal vagyunk lemaradva. Egyes elemzők szerint a kormány ha akart volna sem tudott volna sokkal többet költeni gazdaságmentésre. De azt látva, hogy a költségvetés összeállításakor spórlás címén le tudtak vágni olyan, nem túl jelentős tételeket, mint a diákok vonatjegye vagy a közszféra vakációs utalványa – amiből még folyt némi pénz a magánszférának is –, viszont az állami alkalmazottak tízmilliárdos nagyságrendű bérpótlékaihoz és a speciális nyugdíjakhoz nem nyúltak, mert azok politikailag kényes tételek, akkor tiszta, hogy érdemben nem is akartak ennél többet. Beérték látszatintézkedésekkel. Ennek az árát is majd életszínvonalban fizetjük meg hosszú távon, mert a válságkezelésnek betudhatóan csak tovább növekszik a szép hazánk és a környező országok közti gazdasági szakadék. Hozzánk viszonyítva a volt barakktársak lassan már Nyugaton vannak, mi meg egyre távolabb kerülünk onnan.
