2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hatodik alkalommal szervezték meg az Égjen a láng zenefesztivált, amelyen keresztény együttesek lépnek fel. 


Hatodik alkalommal szervezték meg az Égjen a láng zenefesztivált, amelyen keresztény együttesek lépnek fel. Szombaton négy, vasárnap délután és este – lapzártakor – szintén négy együttes örvendeztette meg a Kultúrpalotát zsúfolásig megtöltő közönséget. Első és legfontosabb pozitívum, hogy nagyon sokan, a vártnál is többen fogadták el a szervezők meghívását és mentek el keresztény hitből fakadó, reményt erősítő, Istent dicsőítő, fiatalos lendületet sugárzó, modern hangvételű, színvonalas zenét hallgatni, és miért ne, jól szórakozni. A rendezvény főtámogatója a marosvásárhelyi református egyházközségek kuratóriuma volt, de számos egyházközség, vállalkozó, intézmény és magánszemély is a rendezvény mellé állt. 
 
Nyolc zenekar, felemelő muzsika
Az Égjen a láng zenefesztivál kinőtte a gyermekcipőt, a szervezők, az előadók profi szintre emelték a koncerteket. Lehet, hogy éppen a fesztivál, a fellépés lehetősége sarkallta arra a zenészeket, zenekarok vezetőit, muzsikusokat és énekeseket, hogy nívós zenei felkészültséggel álljanak közönség elé. Aki részese volt az előző kiadásoknak, lemérheti a különbséget. Évről évre jobb, frappánsabb és pergőbb volt a műsor, összehangoltabb a szervezés, kevesebb az üresjárat és annál több a mélyenszántó üzenet. Szombaton fellépett a kolozsvári egyetemistákból álló Új FIKE-band, a marosvásárhelyi Szabadság utcai gyülekezet, a Dénes Előd lelkipásztor által vezetett Gordonka együttes, a felsővárosi gyülekezet Kis-Korál együttese és a cserealji After 5, vasárnap pedig a marosfelfalusi Mieink, a Balogh Károly csittszentiváni lelkész és Béres Csaba meggyesfalvi kántor által vezetett IMM-PRO együttes, a szászrégeni Sófár és a GRAAL együttes.
Örömöt, reményt hirdetnek
– Nagy dolog, hogy ez a fesztivál megvalósult, mert olyan világban élünk, ami szétszór bennünket, elszigetelődünk, elmagányosodunk, vagy túl kényelmesek vagyunk ahhoz, hogy az egymás felé vezetőt utat megjárjuk. Olyan jó, hogy buzdítani tud bennünket az Úristen, jó, hogy szívünkbe ültette ezt a vágyakozást, hogy részt vegyünk ezen a fesztiválon, és együtt legyünk. Nagy dolog a létszám is, a szervezők mondták el, hogy a Facebook-on – ami a fiatalok egyik fontos kommunikációs eszköze – 900-an jelezték, hogy itt lesznek a rendezvényen. Ma nagyon nehéz többségükben fiatal embereket összegyűjteni egy helyre. Hogy ilyen sokan jöttek el, azt jelenti, hogy már az előző években megtapasztalták, jó volt a fesztivál, másfelől pedig ez alkalommal is öröm számukra a részvétel... Fontos, hogy azokat a kincseket, amelyeket az Úristentől kapunk, osszuk szét e világnak, s felmutassuk, mit jelent az Isten szerinti élet. Vannak olyanok, akik úgy jöttek el ide, hogy szívükben, életükön sebeket hordoznak, veszteség, fájdalom, kudarc érte őket. Olyan jó, hogy miközben itt vannak, addig gyógyulnak, zenét hallgatnak, találkoznak emberekkel, elbeszélgetnek, gyógyírt nyernek a sebeikre. Jó lenne egymást megbecsülni, egymást tisztelni, nem csak itt, hanem általában a mindennapokban is. Ennek számtalan módja van, apró gesztusokban is éreztetni kell, hogy fontos nekem a másik ember. Ezt az érzést az együttesek tolmácsolják, a felüdülést pedig az ének, a zene adja számunkra. Hiszen a zenészek azt akarják átadni, amit a zenén keresztül szívükben megtapasztaltak. Felüdítő együttlét ez azért is, mert a fiatalokon kívül itt vannak az idősebb generáció képviselői is. Meg kell nyitni a szívünket, hogy az itt kapott áldást magunkkal vigyük – mondta bevezető áhítatában Papp Béni, a Cserealji Református Egyházközség lelkipásztora. Ennek szellemiségében muzsikáltak az együttesek, amit a közönség meg is hálált, hiszen nem egy alkalommal ráadást is kértek. 
Zengik az Úr szavát!
Magyari Örs, az After 5 gitárosa a szervezők nevében elmondta, örül annak, hogy ennyien megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt, hogy a kezdeti kudarcok, gáncsoskodások ellenére vállalták a munkát, és nem adták fel. Hogy telt ház van, igazolja, jó úton járnak és igény van erre a fesztiválra.
Méghozzá mekkora, tesszük hozzá mi, hiszen itt derül ki, mennyi tehetséges és szép fiatal van közöttünk, akik reményt adnak, hogy Istent kereső nemzedékünk és nemzetünk mégsem tévesztett irányt.
– Az Úr csodásan működik! Úgy gondolom, hogy nagy csodát tett akkor, amikor ilyen énekhanggal ajándékozta meg ezeket a fiatalokat. Használjátok ezt a csodát és zengjétek továbbra is az Úr szavát! – buzdította a fiatalokat Peti András alpolgármester.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató