Legyetek üdvözölve

„És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: legyetek üdvözölve! Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte.” Mt. 28,9.

Az unitárius vallás megközelítése alapján húsvét a legtöbbet vitatott és egyben a maga egyszerűségében – a szó igaz és jelképes értelmében – a legvilágosabb evangéliumot hirdető ünnep. Jeles teológusaink vallottak húsvéti hitükről, és ezek a vallomások lehettek egymásnak ellentmondóak is, vagy éppen egymással teljesen megegyezőek is. A feltámadás (vagy inkább az Isten általi feltámasztás) testi, lelki vagy szellemi kérdésének a megvallásától akár ezek tagadásáig terjednek ezek a teológiai írások. Ezekben a szellemi termékekben nemcsak az a közös, hogy unitáriusok írták – az egymásnak akár ellentmondó teológiai fejtegetéseiket –, de elsősorban az, hogy minden ilyen írást áthatott az Istenbe vetett hit és bizalom. 

Ezt a gondolatot legszebben Borbély István néhai unitárius teológiai tanár fogalmazta meg: „Ha megkérdezzük, mit tanítnak az evangéliumok a halál utáni életről, ezek két szóban fogalmazzák meg a választ: titok és bizalom”. Az isteni titkok iránti hitbeli bizalom az a világosság, amely a szűk, de életre vezető ösvényen húsvéti örömüzenettel szólítja meg a keresztény embert. Húsvét „leszólítja” a szédületes hatalmi magasságaiból – mint Zakeust a fügefáról – a mai embert is. Ha szükséges, akkor „felszólítja”, ha gyászba vagy magányba zuhanna alá. Ha kell, akkor faarcú közömbösségétől vagy elfásult iszapbirkózásaitól is „elszólítja”, hogy éljen mint üdvözölt jézusi tanítvány. „Beszólítja” a templomba a húsvéti megelevenítő Ige azt is, aki különben máskor kevésbé hallja az Üdvözítő üdvözletét. Húsvét – jézusi megszólítás: légy üdvözölve, ember, legyen bátorságod és erőd tovább járni életutadon! Légy üdvözölve: minden sötétség, kiábrándulás vagy az emberi örök érvényű értékek melletti elvakultságod ellenére is – találj rá arra a hitbeli alázatra, amelyben a pilátusi hatalmak pompája mellett szellemi-lelki vakságodat fel- és megismered önmagadban és társaidban is a Jézus-arcú embert! Öleld át azt, ki üdvözöl téged, ember, ragadd meg azt, ki szembejön veled, aki nem hátulról közelít feléd, ki nem oldalról, félvállról szól hozzád, aki nem felülről telepszik rád, vagy alulról csimpaszkodik fel rád, ragadd meg, ne engedd el Jézust, ragadd meg lábát, mint gyermek a felnőttnek, hogy maradjon még melletted, amíg lába nem viszi távol tőled. Húsvét nélkül igen távol kerülne az ember az embertől és az ember az Istentől. 

Húsvét után maradjon meg bennünk a harangszó, az Üdvözítő üdvözlése, az emberi és isteni értékek előtti leborulásunk megtartó és követésre megerősödött hite. Az elhunytakra való emlékezés után maradjon meg mindaz, ahogy és amikor és amire megszólítottak valamikor minket, kiknek lába nyoma talán mára kihűlt. Hogyan és mikor lesz életté bennünk a jézusi megszólítás? Mindig is velünk volt, van és marad ezután is az Isten!

Sándor Szilárd unitárius lelkész, Jobbágyfalva–Nyárádszereda