Legközelebb meséskönyvet viszek ajándékba

Az idén a közbirtokossági erdőben végzett éves gyérítési nagytakarításból begyűjtött fából én is igényeltem pár métert köszvényesi kis portámon végzendő ilyen-olyan munkálatokhoz. A fa kitermeléséhez és beszállításához kerestem embert. Épp a kertem mellett a Nyárádra futó kis utcába irányítottak valakihez. A ház kapuja, ahová mentem, nyílott is a kilincselésre, viszont az udvar belsejéből kutyaugatás hallatszott. Nem mertem tovább menni. Már jártam meg úgy, pár évvel ezelőtt, hogy Ibi unokatestvérem kutyája nemcsak szörnyű csaholásával akart távol tartani a háztól, de be is váltotta fenyegetőzését: jól a lábszáramba harapott, szerencsére nadrág volt rajtam, így fogai csak felszínesen hatoltak a húsba. Azóta inkább félek, mint megijedek, különösen a kis testű, harcias kutyáktól.

A kutya ugatására kidugta a fejét a házból egy kisgyerek, utána rögtön, meg sem várva kérdésemet a kutya harapósságára vonatkozóan, érkezett bentről egy vékony gyerekhang, jöhetek, mert a kutya meg van kötve. A hang után nyomban megjelent egy három-négy éves, szőke, göndör hajú csöppség, megismételte csilingelő hangján újból, hogy ne féljek, a kutya meg van kötve.

Amíg bennebb mentem az udvarba, a gyerekek édesanyja is előkerült a házból. Az apuka munkában volt valahol. Míg az anyuka ceruza után keresgélt a lakásban, hogy feljegyezze a telefonszámom, a kicsi szőkeség megjelent egy vaskos, a valamikori nagy telefonkönyvekre emlékeztető könyvvel. Leült vele azon nyomban az ajtó küszöbére, és elkezdte kérdezgetni tőlem, a képekre mutatva: „ezt ismered, de ezt tudod?” Hogy jobban szemügyre tudjam venni, le-lehajoltam a gyerek fölé, ő meg csak lapozott nagy gyorsasággal, közben kérdezett, ujjaival egy-egy képre bökve, hogy felismerem-e a különböző tárgyakat? Úgy láttam, egy szuszra szerette volna végigmutogatni a könyvet, talán nem akarta, hogy elmenjek, amíg ki nem tanulmányozzuk kettesben annak minden lapját. Volt, amelyiket tudtam, másat csak gyanítottam, ekként adtam a válaszokat is, persze mindig hozzátéve, ezt csak gondolom, meg hogy véleményem szerint… Belejöttünk a játékba, szinte minden másról meg is feledkeztünk azokban a pillanatokban. Csak kérdeztük egymást, most már felváltva, hát ez mi, vajon ez mi? Sok mindennek bizony ismerte a nevét.  Tündérkisasszonyok helyett szerszámosládák, festékesdobozok meg zsákok voltak a képeken, talán valami építkezéssel foglalkozó cég reklámanyaga lehetett. Elnyűtt volt nagyon a könyv, sokszor, nagyon sokszor végiglapozhatta a csöppség. 

Dolgom végeztével aztán továbbálltam. A látvány a kisgyerekkel hazáig kísért. Másnap reggel megkérdeztem a férjemet, látott-e a környezetünkből legalább egy gyereket, akinek a tablett vagy laptop mellett könyv is lett volna a kezében? Miért kérdezem, volt a kérdés kérdésemre. Elmeséltem a tegnapi történetet, aztán elmentem egy könyvesboltba és egy szép képes meséskönyvet vettem. Legközelebb, mikor Köszvényesre megyek, kiviszem a kisgyereknek…

Fogarasiné Bereczki Irma