Van neked egy kedves ismeretlen ismerősöd. A nevét is elárulhatnám, de ezzel nagy titkot fednék fel, azonkívül megsértenem személyiségét és az azzal járó természetellenes jogait.
Van neked egy kedves ismeretlen ismerősöd. A nevét is elárulhatnám, de ezzel nagy titkot fednék fel, azonkívül megsértenem személyiségét és az azzal járó természetellenes jogait. Így tehát nem szándékom sértegetni, elég sérülést okozott neki az élet. Frusztráltfalván született, Kisdepresszióban járt iskolába, az Impulzív-expulzív főiskola növendéke volt, pesszimista költőket olvas, csakis hibát lát abban, ami más közönséges ember számára éppenséggel hibátlannak tetszik. Kákán csomózza az értelmet, és érzelmei viharában elfelejt önmaga ellen esernyőt hordani.
Ezeket mesélte Róla nekem a barátom, aki régről ismeri. Mondja, nagy hátizsákot cipel, amely tömve van öreg sérelmekkel, véltekkel és véletlenekkel, külön rekeszben viseli a kibabrálásokat és a kicseszéseket, másutt viseli az el nem csattant pofonokat és azokat, melyeket érdemtelenül kapott, van egy zsákja otthon a reggbe súgásokkal és kirúgásokkal, felültetésekkel tapétázva szobája osztálytársai gúnyos kacajával. Azt hallgatja öndühítésül.
Mondom a barátomnak, ne bosszantson, ne állítson róla ilyen szörnyű dolgokat, hiszen bizonyára nagyban közrejátszott élete alakulásában, hogy frusztráltfalvi felmenői voltak, és lelkileg elnyomott utódokat szülhetett volna. Inkább fordítsa orvoshoz. A barátom a markába nevetett, és azt mondta, te könnyen beszélsz, de nem tudod, hogy ő a leghűségesebb olvasód. Nekem?! – csodálkoztam. Hiszen addig nem is hallottam róla, míg a barátom nem ecsetkezelte a leányzó bús anamnézisét.
Bezony, húzta el a száját. Mindent elolvasott tőled, mesélte nekem egyszer egy unalmas orvosi várószobában, ahol a dilidokira vártunk. Minden sorodat kijegyzeteli, preparálja, szeminarizálja, megkeresi a lélektani motívumaidat és a mögöttes tudattartalmakat, a tudatalattidban úszik, úgy lubickol az elmédben és lelkedben, mint más a Medve-tóban tojásfőzés közben.
Kíváncsivá tett. Legalább csinos? – kérdeztem tőle némi remény fejében. Ízlés dolga, erről nem nyilatkozom, hiszen te nős vagy, és túl a hetvenen, mit akarsz te egy olvasó intellektuális borzongásokkal teli, téged olvasó gyöngéd gyűlölködőtől?
Lehiggadtam. De azért feltettem neki a kérdést. Miért is mesélted el mindezt, barátom? Lehet, hogy egyáltalán nem is érdekel.
Azért, barátocskám, mert amikor csak teheti, tollat ragad, és lendületes betűkkel, gyöngyírással hatvan-hetven sűrű sorban feljelent a hatóságoknál. Minden hatóságnál. Levelei tele vannak áskálódó stílusfordulatokkal, méregbe mártott jelzőkkel és ármánykodó igékkel. Beír az újságoknak, a szakmai szövetségeknek, a megyei és állami szerveknek, titkosrendőrségnek és erkölcsrendészetnek, közlekedési főhivatalnak, a folyamőrségnek, belső elválasztású mirigyeknek, feljelentett a lvovi rabbiképző szemnináriumnál, a székely fakutyafaragóknál, diszkriminációellenes nádirigóknál. Legutóbb az ENSZ-hez fordult, mert azt tartja, hogy afgán tálib-milicicákkal cicázol hajnalig.
Most éjszakánként retteghetek, mikor tűnnek fel a kék sisakos katonák az ágyikóm mellett, és azzal az ürüggyel, hogy ágyneműm színe megegyezik Bin Laden magánlobogójának színeivel, a hágai nemzetközi bíróság elé állítanak.
Állítja, hogy fel vagyok szarvazva, pedig akárhogy tapogatom a fejemet, nézem magamat a tükörben, egy árva afgancsom sincsen.
