Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Január 23-27-e között a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum Erasmus+ projektje keretében, amelyet a katolikus iskola felszámolása után a Bolyai Farkas Elméleti Líceum vett át, a spanyolországi, litvániai és magyarországi partneriskolák küldöttségeit látták vendégül az iskola diákjai és tanárai. A házigazdák kitettek magukért, így az angol nyelven zajló rendezvényt mindkét fél hasznosnak és kellemesnek tartotta. A zárónapon bemutatott kisfilmek, a jelenlévők jó hangulata is meggyőzött arról, hogy sikeres tevékenység zajlott az elmúlt hét során. Dr. Tamási Zsolt aligazgatót arra kértem, hogy foglalja össze a programban való részvételük történetét és a Marosvásárhelyen megtartott rendezvényeket.
– Az Erasmus-projekt 2019-ben kezdődött számunkra. Akkor vettük át a Magyar Örökség díjat Budapesten a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Líceum nevében, és ott velünk együtt kapták a díjat azok a magyarországi katolikus iskolák, amelyek a kommunista rendszer idején is működhettek. Közöttük például a Pannonhalmi Bencés Apátság vagy a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont, amelynek főigazgatója, Rubovszky Rita javasolta, hogy viharos történetű iskolánkat is vegyék be egy nemzetközi projektbe, és így kerüljünk ki a nagyvilág elé. Ők már résztvevői voltak ennek a tevékenységnek, amelynek ötletgazdája a spanyol partneriskola, és sikerült bennünket is beemelniük a nemzetközi Erasmus-projektbe. A múlt év januárjában volt az első alkalom, amikor a négy iskola diákjai Budapesten találkozhattak. Mivel a további mobilitásokat a járványhelyzet megakadályozta, a késő tavaszra tervezett litvániai találkozó az ukrajnai háború kitörése okozta bizonytalan hangulat miatt áttevődött idén áprilisra.
A vásárhelyi rendezvény időpontját idén januárra terveztük, ugyanis sokan abban reménykedtek, hogy lesz hó és szánkózás, de hóból csak ma (január 27-én) esett egy kevés. Az utolsó találkozás, a záróesemény helyszíne június első hetében Spanyolország lesz, amivel lezárul a projekt.
A cél lényegében az egészségesek érzékenyítése a különböző fogyatékkal élő személyek helyzete iránt, ezért minden helyszínen kicsit eltérő, de alapötletében azonos tevékenységek zajlanak. Minden alkalommal bemutatkoznak az iskolák, és bemutatnak néhány alapvető információt a régióról, az országról, így tettünk mi is. A városnézés során meglátogattuk a Kultúrpalotát, a Teleki Tékát, a megyei tanács (a régi városháza) gyűléstermét és tornyát, valamint az állatkertet.
Ezenkívül nagyon fontos, hogy az adott országban élő fogyatékosok helyzetével ismerkedjenek meg a résztvevők. A Caritas, az Ügyes Kezek Alapítvány és a HIFA részéről érkezett meghívottaink elmondták, hogy fogyatékkal élő személyekkel foglalkozva milyen pozitív és negatív tapasztalataik vannak. Ami azért hasznos, mert egymás helyzetét megismerve tájékozódni lehet arról, hogy miképpen tehető még hatékonyabbá az odafigyelés.
Mindenik találkozás központi témája az volt, hogy az adott országban élő fogyatékos személynek a sport terén elért sikertörténetét pozitív példaként mutassák be. Erről szólt vásárhelyi csapatunk első interjúja, amelyben Novák Károly Eduárd ifjúsági és sportminiszter, paralimpiai, világ- és Európa-bajnok kerékpározó számolt be a világbajnoki cím elnyeréséig megtett útjáról. A másik feladat egy fogyatékkal élő diák életútjának a bemutatása volt a hétköznapokban tapasztalt nehézségekkel és lehetőségekkel együtt. Iskolánk csapata a kilencedik osztályos Máté Dalmát szólaltatta meg, aki személyesen vett részt a tevékenységen, és számolt be a helyi rádióban való szereplésig megtett útról.
A sport terén egészséges személyeknek kellett kipróbálniuk a fogyatékkal élők szerepkörét, mint például a vakfoci, a tolókocsis kosárlabda, gyorsasági akadályverseny tolókocsival, tollaslabdázás tolókocsiból, amit az iskola sporttermében szerveztünk diákok és tanárok részvételével.
Az a hasznos ebben a projektben, hogy minden résztvevő egyszer házigazda, bemutathatja a jó tapasztalatait, és szócsövévé válik a társadalmi érzékenyítésnek iskolatársai körében is. Ezért örülök, hogy a budapesti gimnázium ebbe a projektbe beemelt minket, s bár a kezdéskor még rákóczisok voltunk, és most bolyaisok vagyunk, annak is örülök, hogy az országos és az uniós ügynökséggel való egyeztetés nyomán sikerült áttenni a programot, hiszen még nálunk sem gyakori, az unióban még annyira sem, hogy tanév közben felszámolnak egy iskolát. Májustól augusztusig tartott, amíg Vincze Loránt képviselő segítségével megtaláltuk azokat a jogi lehetőségeket, hogy csapatunk a projektben részt vevő tanárok és diákok további szereplésével egy másik intézmény hatáskörébe kerüljön. Örülök annak, hogy sikerült, és annak is, hogy itt, Marosvásárhelyen messzemenő támogatást kaptunk minden intézménytől, hogy meg tudjuk mutatni a város nevezetességeit anélkül, hogy fizetni kellett volna, és egy hangversenyen is részt vehettek a vendégek. Ezáltal beleláthattak abba, hogyan élünk, ami azért volt fontos számunkra, mert a budapesti találkozáson szembesültünk azzal, hogy a litván és spanyol partnerek nem igazán értik a helyzetünket. Itt járva megtapasztalhatták, hogy mit jelent Erdély sokszínűsége. Erre teremtett lehetőséget pénteken este a Maros Művészegyüttes székhelyén szervezett táncház, amelyben a magyar, a román, a szász és a cigány népviseletből és népi táncokból kaptak ízelítőt a vendégek. Megtanultak egy népdalt, majd a népi együttes táncosai segítségével élő zene mellett a tánclépéseket is kipróbálhatták, megtapasztalva a különböző kultúrák együttélésének sokszínűségét, azt, hogy a másság nem kell elválassza az embereket, hanem összekösse – nyilatkozta Tamási Zsolt.
– A budapesti Patrona Hungariae Gimnáziumból jöttünk, főigazgatónk, Rubovszky Rita ismerte Tamási Zsoltot, és megkért, hogy próbáljam a katolikus iskolát bevenni ebbe a projektbe. A spanyolok nagyon örültek, hogy a régióból egy újabb európai országot tudnak beemelni. A járványhelyzet, a háború miatt a program nagyon elhúzódott, ezért a mobilitásokat (találkozókat) összesűrítettük egy kicsit. Május végén Spanyolországban zárul a projekt, ahol egy kisebb méretű mozgássérült-sportvetélkedőn fognak segédkezni a diákok – válaszolta érdeklődésünkre Constantin Zita budapesti tanárnő.
A kérdésre, hogy a diákok hogyan tudtak azonosulni a témával, elmondta:
– Amint ezúttal is kiderült, nem is fogjuk fel, hogy a fogyatékkal élők milyen nehézségekbe ütköznek, és a fiatalok többsége nem tudja, hogyan viszonyuljon hozzájuk. Ez a projekt egy kis segítséget nyújt abban, hogy felvegyék a kapcsolatot ezekkel a személyekkel, ne féljenek megkérdezni, hogyan segíthetnek, és vállalkozzanak arra, hogy fogyatékkal élő fiatalokkal közös tevékenységeket szervezzenek.
Bár a Határtalanul program keretében jártunk már Erdélyben, a vásárhelyi tartózkodás a budapesti diákok számára többletet jelent. A diákok nemcsak gyakorolják az angol nyelv használatát, másképpen, mélyebben ismerik meg egymás kultúráját, és egy közös cél érdekében tudnak együttműködni. Úgy gondolom, az Európai Unió szándéka is az, hogy a fiatalok számára olyan témákat találjunk, amin közösen tudnak együtt dolgozni a politikán túl is. Azzal, hogy sok mindent megismernek, egészségesebben válnak toleránsabbá, nem kell kívülről rájuk erőszakolni. Ilyen szempontból ez az Erasmus+ projekt csodálatos lehetőség volt. A marosvásárhelyi diákok és tanárok pedig szívvel-lélekkel vettek részt benne, ami nekünk is egy pluszt adott – mondta elismeréssel a vendégtanárnő.
– Milyen élményt viszel magaddal? – kérdeztem Sasvári Cintiát, a budapesti Patrona Hungariae Iskolaközpont tizenegyedikes diákját.
– Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy részt vehetek ebben a programban, mivel szeretek új embereket megismerni. A korábbi diákcsereprogramokon arra jöttem rá, hogy a külföldi diákok is nagyon szeretetre méltóak, és jó volt Erdély szívébe ellátogatni, mert tudom, hogy testvéreink laknak itt, akik szeretettel fogadnak bennünket. Nagyon tetszett Marosvásárhely, „beleadóak” voltak a diákok, a tanárok, a litvánok és spanyolok is nagyon barátságosak. Nem könnyű összeszokni, de összefogó erő volt az angol nyelv, az érdeklődés és a szeretet egymás iránt. Ezt a várost is úgy fogjuk magunk mögött hagyni, hogy ide még visszatérünk. A falak ledöntése a testi és szellemi fogyatékosok és az egészséges emberek között nagyon hasznos, mert erről nem tanulunk az iskolában, holott ezek a személyek is a társadalom értékes tagjai. Mindenki a maga módján különleges, és Isten úgy teremtett bennünket, hogy elérjük a célunkat, mert mindenkinek van egy saját küldetése, amit más nem tud betölteni. Fontosnak tartom, hogy minden embernek segíteni tudjunk, hogy megvalósíthassák az álmaikat, annak ellenére, hogy akadályokba ütköznek, mert sohasem lehet tudni, hogy mit kapunk tőlük, ami minket is továbblendíthet a nehézségeken.
Marcos Munoz Velasco Spanyolországból azt nyilatkozta, hogy legfőképpen azért vesz részt ebben a programban, hogy tanuljon arról, hogy más országokban hogyan történnek dolgok, amit másnak lát a spanyolországi helyzethez képest. Nagyon örvend, hogy sok embert, sokféle kultúrát megismert, és a fogyatékosságról is sok ismeretet szerzett. Történelmi szempontból sokat tanult a városnézés során, nagyon tetszett a Kultúrpalota, a vallások sokfélesége, a projekt témájával kapcsolatosan pedig a konferencia, amely során a fogyatékkal élő emberek meséltek élményeikről, mindennapjaikról.
Gustas Sadauskas, aki Litvániából érkezett, nem nagyon tudott semmit Erdélyről, rákeresett az interneten, és onnan tájékozódott. Itt Marosvásárhelyen nagyon örült a kellemes időjárásnak, a napsütésnek, mert Litvániában egész télen havazik. Szerette az embereket, akik segítőkészek és kedvesek. Számára különleges élmény a projekt témája, hiszen az ő nagyapja is fogyatékkal élő volt. Látta, hogy milyen nehezek voltak a mindennapjai, hogy el tudja látni magát. Örül, hogy mások is megtapasztalhatták. A programot hasonlónak érezte a magyarországihoz, de Marosvásárhelyen más impulzusok érték. Az a tanulság erősödött meg benne, hogy a fogyatékkal élők segítségre szorulnak, és semmiképpen sem szabad lenézni őket.
Végül Máté Dalma, a vendéglátó tanintézmény kilencedik osztályos diákja, aki érintettként főszereplője volt a rendezvénynek:
– Úgy érzem, hogy ez a projekt az iskolánknak sok színt és újdonságot hozott, már csak azért is, mert a mottó jegyében, hogy bontsuk le a falakat, hogy érzékenyítsünk, a történtek fontos tapasztalatot jelentettek mindenki számára. Ami engem illet, ez a nagyon pozitív tapasztalat erőt adott, hogy mozgássérültként megmutathattam magam, és egy kicsit középpontja lehettem ennek a pályázatnak. Nagyon jó volt olyan szempontból is, hogy az angol nyelvet gyakorolhattam. Az érzékenyítés pedig érzésem szerint elérte a célját, hiszen azzal a sok diákkal, akikkel összebarátkoztam, megtaláltuk a közös hangot. Bár a litvániai programról lekéstem, egy tanár, akivel megismerkedtem, és egy spanyol tanár is meghívott, hogy menjek el hozzájuk.