2022. május 25., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Botrány a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban

Hetek óta suttogják Marosvásárhelyen, hogy Soós Zoltán polgármester tanácsadói közül valakik törvénytelenséget követhettek el. Kedden a recorder.ro román tényfeltáró portál közzétett egy videóriportot, amelyből kiderül, hogy Marius Libeg és Ionela Ciotlăuş tanácsadók szociáldemokrata politikus magas tisztségbe való alkalmazását egyengették. 


Fotó: Karácsonyi Zsigmond



A félórás riport készítőinek lejárató szándéka jól tetten érhető a közzétett anyagon, és az is sok kérdést vett fel, hogy belső ember vagy akár a titkosszolgálatok készítették és adták át az illegálisan (?) rögzített lehallgatási felvételeket a Recorder munkatársainak. Ugyanakkor a vád annyira súlyos, hogy nem lehet szőnyeg alá seperni. Ezért a riport megjelenése után Soós Zoltán polgármester a közösségi oldalán bejelentette, hogy megválik az érintett két munkatársától: „Elfogadhatatlannak tartom a Recorder ma megjelent oknyomozó riportjában látottakat és elhangzottakat. A törvényt mindenkinek be kell tartania, ezért azonnali hatállyal elfogadtam Marius Libeg felmondását, és kérvényezni fogom az éppen szabadságon tartózkodó Ionela Ciotlăuş munkaviszonyának megszüntetését is” – közölte a polgármester. 


Soós Zoltán Forrás: Soós Zoltán Facebook-oldala



A két bizalmi munkatárs menesztése közel sem oldja meg a hitelvesztési válságot. Kampányban a függetlenként induló jelenlegi városvezető azt ígérte, hogy leszámol a Florea–Maior-korszak korrupciós gyakorlatával, és átláthatóan, csoport- és pártérdekeken felülkerekedve, a lakosok érdekeinek alárendelve irányítja a Bernády-örökséget. Ezért közel egy éve meghirdette a polgármesteri hivatal átszervezését, hatékonyabbá tételét. Kevesebb alkalmazottal, jobb munkát ígért. Voltak kisebb eredmények, de a most közzétett felvételek bizonyították, hogy létezhetett kísérlet a versenyvizsga-kiírásoknak a preferált jelöltre való szabására. 

A Recorder munkatársa szembesítette az érintetteket a hangfelvételekkel; előbb tagadták, hogy politikai megrendelésre intézkedtek, majd azzal védekeztek, hogy csak „fejvadászatot” (headhunting) végeztek. 

A közösségi médiában megszólalók az eset kapcsán csalódottságuknak adtak hangot. Legmarkánsabban az RMDSZ-es egészségügyi államtitkár, dr. Vass Levente fogalmazott: „Itt az idő, hogy a megyei vezetés és a homályban lévő, de vezető tisztségekben regnáló helyi politikustársaim a tetemek tetejére hágjanak, részt követeljenek, és „felháborodva, mélyen az emberek szemébe nézve” vérbe mártsák kezeiket.” Ismerve a belső ellenzék szerepében tetszelgő szakpolitikus néha túl érdes megszólalásait és azt, hogy az utóbbi években a helyi pártpolitikában peremre szorult, talán abban mégis igaza van, hogy a Soós Zoltánt támogató magyar érdekképviselet felelőssége is a helyzet tisztázása és a választópolgárok hiteles tájékoztatása.