Azt mondják, esős nyarunk lesz. De lehet, hogy ez a nyár nem is a miénk, hanem azoké, akik meg tudják becsülni, el nem isszák, pancsolják.
Azt mondják, esős nyarunk lesz. De lehet, hogy ez a nyár nem is a miénk, hanem azoké, akik meg tudják becsülni, el nem isszák, pancsolják. Az ellenségeinké, akik reánk küldték az esőket, záporokat, zivatarokat, árvízi veszedelmeket a legszebb strandidő helyett. Ha ez régebben történik meg, az országlakosok egységesen a pártra hárítják a felelősséget, egész pontosan Csoszi elnök és Ilona néne bölcs, mérsékelt és költségkímélő gazdasági politikájára, amely nem volt hajlandó áldozni arra, hogy Nyugatról vagy a Közel-Keletről, a kapitalista délről (észak kizárt) megvásárolják, elhozzák nekünk a nyarat minden áldásával együtt. Ugyanis nem lett volna mivel ellentételezni külkereskedelmileg. Az elvtárs pirosba burkolt beszédgyűjteménye még a szomszédos országokban működő úttörőszervezetek számára kiírt papírgyűjtő versengés résztvevőinek sem kellett volna.
Na de ma?!! Ma aztán zűrzavar uralg minden szektorában a nyárnak. Ha kimész a piacra, nem tudhatod, hogy az a zöldség, amit a Nyárádmente tősgyökeres murokországi lakói saját termesztésű áruként akarnak rád sózni borsozottabb áron, az náluk termett a kiskertben EU-agrártámogatással vagy Görögországban, esetleg a nepáli esőerdőkben. Az üzletekben több a külföldi áru, mint a hazai, ugyanis ott még/már/mindig füstölnek az ipari üzemek, míg nálunk a kiürített-bezárt-lenullázott gyárak, ha le nem rombolták őket, ideális helyszínt kínálnak mindenfajta és -féle nagy mennyiségben közvetített bűnügyi(fogyott) nyomozós, magánháborús, leszámolós, vérbosszút esküvő filmek számára.
És ellenségeink műve lehet az is, hogy a nem európai csapatok elbúcsúztak az oroszországi vébétől, hazamentek Ronáldóstól, Nejmárostól jó Messire Moszkvától. (Ázsájev világhírű regényére asszociálok azonnal, a Távol Moszkvától címűre, melyet, anyám szerint, Csoszi elnök folytatott azonos címen, amikor elszántan elszakadni igyekezett keleti szomszédjától és régebbi ideáljától, J. V. Sztálin elvtárstól.
Azt is írták a magazinok, hogy az orosz karatébajnok és nyugállományú kémfőnök meghívta az építőipari főtarajost Amerikából, hogy együtt nézzék meg a VIP-páholyból az orosz–brazil/argentin/francia/-angol/dán összecsapást. Ha a nagy szájtépő elmegy Moszkvába – a döntő még egy hétre sincsen –, akkor az jót tesz a világbékének, mondta egy bölcselő magánpolitikus a sarki korcsma pultjánál, de ha elmegy, tette hozzá az utcán fényes nappal hebegő koldusgyerek, akkor kiderül, hogy az orosz bácsik-nénik hekkelték győzelemre tarajkirályt. Elég csiki-csuki tehát a helyzet, nem is szólva arról, hogy az oroszok már csak nézőként vehetnek részt a további küzdelmekben. Azt senki sem hitte, hogy a végső győzelemig fognak menetelni (az udvarias spanyolok révén), ui. az orosz válogatott nem a Vörös Hadsereg, a világbajnoki cím pedig nem Berlin. A nagy trófeát ezúttal már a németek sem kapták el. Valami történik a világfutballal, amit elegánsan úgy fejeznek ki a kommentátorok, hogy kiegyenlítődtek a viszonyok, állapotok, csapatok. Csak a nagyon futballnemzetek, gazdagok engedhetik meg maguknak, hogy csupa otthon játszó játékosból állítsák össze a nemzeti válogatottat. A többiek mind külföldön rúgják a labdát, mindenki másutt, Kínától Amerikáig, Európáról nem is szólva. Idegenlégiósokkal vannak tele a válogatottak. Óriási összegek röpködnek. Úgy tűnik, a legjövedelmezőbb üzlet a csapatépítés, a klubok feltöltése világklasszisokkal és presztízsfigurákkal.
Ennél csak egy jobb üzlet van. A stadionépítés. Most nem Rá gondolok, akiről az ellenzék olyan sokat szokott locsogni, nem is a nemzet gázszerelőjére, hanem azokra az oroszországi stadionépítőkre, korrupt vállalkozókra, akik megkaparintották a nagy üzletet, akik lenyúlhatták az állami pénzeket az arénák építése címén. Biztos, hogy nem szakad le a nézők alatt, mert valószínűleg nem sajnálták ki a cementet, vasat az építményből. De hogy a minap épültek, az is zicc, ugyanis korábban szovjetuniósan aligha rendelkezhettek ilyen sportstadionokkal, amelyek még a FIFA igényeinek is megfelelnek.
Van még érdekessége a vébének. Beengedték a külföldieket a megszállt kelet-poroszországi Königsbergbe. Immanuel Kant egyetemi városába. És a nagy filozófus nemcsak a sok külföldiül és oroszul beszélőn ámulna el, de lemondana a kategorikus imperatívuszról is, ha meglátná a város névtábláját, és azt kérdezné németül, kicsoda az a Kalinyin, és milyen grádja van a cár seregében?
