2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Felejthetetlen élményekkel indultak vakációzni a körtvélyfáji iskolások. Szepessy Ibolya testnevelő tanár egész napos kosárlabda-mérkőzést szervezett december 18-án.  


Felejthetetlen élményekkel indultak vakációzni a körtvélyfáji iskolások. Szepessy Ibolya testnevelő tanár egész napos kosárlabda-mérkőzést szervezett december 18-án. Összesen 13 csapat mérte össze erejét a szurkolók fülsüketítő drukkolása közepette. Mindenki nyerni akart, s minden erejét bevetette. Igazuk volt, itt senki sem maradt vesztes, még akkor sem, ha nem az ő csapata jutott tovább.

Mennyi mindent megtanulhatnak így a gyermekek! Fegyelmezetten bemelegíteni, sportszerűen végigjátszani a félidőket, még akkor is, ha kisebb sérülést szenvedett a játékos. Elviselni a vereséget s a győzelmet egyaránt. Igen, mert kézfogással kezdődik és végződik a meccs, s a szép játékot, mindkét csapat gólját megtapsolta a közönség.

A játékok alatt senki sem unatkozott. Voltak nyertes leány- és fiúcsapatok, gólkirályok – Szabó Csongor és Szabó József –, sűrű diplomaosztás, a mosolygó gyermekeknek pedig édesség, kitüntetett vendégjátékos – Bene Emőke –, aki több meccsen is helytállt, besegített egy hiányos csapatnak, s ugyanolyan hévvel vetette magát a játékba, mintha saját csapata lett volna.

Kitűnő munkát végzett Szepessy Ibolya, hiszen a felső tagozat minden diákja játszott, senkit sem mellőztek. A szabályokat pontosan ismerik a gyermekek, ami a gyakorlatban sok munkára utal. Itt helyzetek vannak és csapatjáték, ezt csak sok verítékkel lehet elérni. Jó volt, jó volt, jó volt! – hangzott majdnem száz torokból.

A következő napon szintén boldog, jókedvű tanulók vonultak a karácsonyi vásárra Körtvélyfáján. A református nőszövetség szervezte vásáron szép kézimunkák, kézművestermékek ékeskedtek.

Az első, második, harmadik, negyedik és ötödik osztályok szívesen szerepeltek, sokáig készülődtek a téli ünnepre. Valódi Mikulás osztotta az értékes csomagokat a Gernyeszegi Polgármesteri Hivatal jóvoltából.

Mindenkinek köszönet jár azért, hogy ezt a két év végi napot különlegessé tette a gyermekek számára.

Custurov Ildikó tanár 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató