Látszik már a 22-es csapdája!

Demény Péter

Fekete-piros

Feleki Kamill, a nagyszerű táncos-komikus úgy állt tréfás bosszút azon, aki felbosszantotta, hogy megszüntette. Rászólt például Kellér Dezsőre, a szintoly nagyszerű konferansziéra: „Dezsőke, egy évre meg van szüntetve!” És egy teljes esztendőn át nem köszönt neki. Amikor pedig Kellér Dezső a lejárat napján ott vihorászott valakivel a színház mellett, tudván, hogy ma véget ér a játékos embargó, Feleki Kamill odament, és azt mondta: „Dezsőke, még egy évig meg vagy szüntetve!” És ismét levegőnek nézte teljes egy éven át.

Velocipéd urat azóta izgatta ez az anekdota, mióta először olvasta. Mi lenne, ha lenne egy univerzális eszközünk, amely megszabadítana a kellemetlen alakoktól?! Nem ilyen szellemi szerszám, hiszen azt annyi év alatt számtalanszor megtapasztalta, hogy van, aki nem ilyen elegáns a „megszüntetést” illetően, és képes köszönni az embernek, sőt, szóba állni vele!!! Itt van például a szomszéd Végvári bácsi az elkeserítően gyönyörű nevével, melynek történetét Velocipéd úr minden egyes alkalommal kénytelen végighallgatni, aztán pedig – ó, borzalom! – Balassi Egy katonaénekét végigszenvedni Végvári bácsinak a szándék szerint Kovács Györgyöt idéző előadásában! 

Egy alkalommal, amikor Végvári bácsi túllépett minden határt, és Velocipéd úrnak kétszer is végig kellett hallgatnia Balassi Györgyöt, elszántan lement a pincébe, és az ott lévő laboratóriuma segítségével létrehozott egy pisztolyt két golyóval. A fekete golyó arra való volt, hogy megszüntesse a kellemetlen illetőket, a piros pedig arra, hogy feltámassza őket, elvégre Velocipéd úr mégiscsak keresztény volt, a gyilkosság meg – fájdalom! – bűnnek számított.

Ahogy elkészült a bűvös pisztollyal, kiosont a lépcsőház elé. Nem kellett fájdalmas meglepetésektől tartania, Végvári bácsi ugyanis a nap minden szakában ott settenkedett a sétányon, hogy az arra járó szerencsétleneknek előadja neve történetét és Balassi iszonyú költeményét. Ez volt az első alkalom, hogy a szomszédok arca egyszerre ragyogott fel: Végvári bácsi már tátotta is a száját az etimologizálásra, Velocipéd úr viszont meghúzta a ravaszt, s a pisztoly kilőtte a fekete golyót. A lövedék a szíve fölött találta el Végvári bácsit, aki annak rendje és módja szerint el is terült az aszfalton – csakhogy tovább mondta az eredetet, és máris Kovács György hangján szavalt! Velocipéd úr előbb nem hitt a fülének, később azonban kénytelen volt hinni, mert Végvári bácsi már ott tartott, hogy „ők mindent hátra hadnak.” Ekkor a feltaláló őrjöngeni kezdett, mint egy férfiba ojtott Lammermoori Lucia, elhajította a pisztolyt, és elrohant valami csupán előtte ismert cél felé.

Az Aleea 43. lakói azóta is gyakran emlegetik Velocipéd urat, ezt a rendkívül rendes embert, aki mindig olyan jókat beszélgetett Végvári bácsival, a másik rendkívül rendes emberrel, aki bár nem dicsekedhetett azzal, hogy tudós, de „megvolt a magához való esze”. Azt is mondják, hogy időnként, különösen forró nyári éjszakákon, a nap pisztoly formát ír le, amikor lemegy, és feketén-pirosan villog, míg végül teljesen le nem hull a láthatár mögött. 

Kitűnő karikaturista. A legjobbak közé sorolható. Nem csak Vajdaságban, ahol él és dolgozik fáradhatatlanul. Kárpát-medencei, nemzetközi viszonylatban is. A záruló év az Aranytoll életműdíjat is elhozta neki. Egy különleges kötet is megjelent a közelmúltban, amelyben Léphaft Pál művészete, következetes újságírói attitűdje és csípős humora szokatlan módon domborodik ki: tíz ország 52 magyar újságírója szól hozzá a kolléga ugyanannyi karikatúrájához. A Gúnyhatár – Léphaft karikatúrák körülírva című album a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének a kiadványa. Összeállításunkba abból ragadunk ki egypár grafikát. A kötet hátsó borítóján a szerző így vall magáról: 

„Léphaft vagyok. A gyermekeim is Léphaftok. A feleségem félig az. Újvidéken 49 éve vagyok itthon, korábban Nagybecskereken voltam otthon. Bak vagyok. Gyermek- és ifjúkoromat fivérként szerencsésen átvészeltem. Ministráltam és atletizáltam. Vasasként bölcselkedtem, bölcsészként meg rajzoltam. Kiállítottam itthon, otthon és külföldön. Könyveket illusztráltam, díszletet terveztem és betonoztam. Szemüveget, bajuszt és 42-es cipőt viselek. Illúzióim elvesztek, a becsületes megtalálót kérem, a következő címre juttassa el őket: Újvidék, Szerbia, Balkán. Világvége.”

Cseke P. Péter

Modern mese

Remegő kezét a homlokához emelte, nyelt egy nagyot, majd meghúzta a ravaszt. Végtelennek tűnő idő után halk sípszó hallatszott, leolvasta az eredményt, 36,4…, tehát nincs láza, de melege van, és a keze remeg. Akkor a vérnyomás lesz, a pisztoly típusú lázmérőt visszatette a bal hóna alá csatolt pisztolylázmérőtokba, micsoda befektetés volt, és a kabátja jobb oldalsó zsebéből kiemelt egy vérnyomásmérőt, ráerősítette a bal csuklójára, megnyomta a gombot, és várt. Végtelennek tűnő idő után halk sípszó… Száznegyven per kilencven… olvasta a képernyőről. Magasnak tűnhet, de neki ez normális. Kérte az orvos, hogy növelje a gyógyszeradagot, de hallani sem akart róla. Annyiféle gyógyszerrel kísérleteznek már rajta, és csak a csúnya mellékhatások… végre egy gyógyszer, amit már hónapja szed, és semmi plusz, de a vérnyomás ezen az értéken stagnál, jó, hogy van mivel mérni, micsoda befektetés volt. A keze csak remeg, és a homlokán gyöngyözik az izzadság. Biztosan cukor! Bal kabátzsebéből kis tárcát varázsol elő, kibontja, a golyóstollszerű műszert nekinyomja a gyűrűs ujja begyének, egy kis tűszúrás, és a sötétbordó pötty meg is jelenik, a papírcsíkot lapátként használva a vércsepp alá nyomja, majd az egészet be a gépbe… Végtelennek tűnő idő… Sípszó… az eredmény 130, kicsit magas, de az orvos adott pár tippet, hogyan lehet kordában tartani. Inzulinmérő vissza a helyére, …micsoda befektetés volt. Mese nincs, a véroxigénszinttel lehet baj, benyúl a bal nadrágzsebbe… nincs, akkor a jobba… ott sincs, farzseb… egyik kabátzseb… a másik… belső zseb… A másik… ingzseb… sehol… Te jó ég, hol lehet? És akkor eszébe jutott… Hiszen a tegnap kölcsönkérte a felesége, és ezek szerint nem adta vissza…

Ha az oxigéntelítettség-mérő nála lett volna, az én mesém is tovább tartott volna…

*A szerző frissen megjelent Emberkert című kötetéből

Tapasztalataim alapján, meglátásom, véleményem, elképzelésem, álláspontom, nézőpontom szerint úgy látom: szignifikánsan megbolondult a média.

Eszkalálódik a műtrágyaügy, fogalmazott a miniszter. A vírus ellen csak az oltás segít, fogalmazott a miniszterelnök. Erdéllyel kapcsolataban úgy fogalmazott az államfő, hogy ők nem loptak el senkitől semmit. A világ fejvesztve rohan a klímakatasztrófa irányába, fogalma-

zott az ENSZ főtitkára. Isten nem keresi az erőt és hatalmat, gyengédséget kér, és lélekben a kicsiket szólítja, fogalmazott a pápa. Immár megprodukáltam a világot, most relaxálok egyet, aztán kinyírom Luciferkót, fogalmazott a Mindenható.

Arany-sznobor-díjra ácsingozó szupertrendi segédfogalmazó celebek lepték el a sajtót, és sziszifuszi elszántsággal nyomorgatják soha nem látott csúcsra a nyelvet. A sajtóceleb alanya nem kimond, nem nyilatkozik, nem közöl, nem nem kinyilvánít, nem kinyilatkoztat, nem kijelent, nem szól, nem szövegel; nem manifesztál, nem állít, nem hangoztat, még csak nem is hablatyol vagy dumál, vagy szövegel, vagy fecseg, vagy magyaráz, vagy lotyog vagy karattyol, vagy locsog, vagy jártatja a száját, vagy csacsog, vagy csicsereg, vagy löki a sódert, vagy nyomja a rizsát, vagy mondja a magáét, vagy trécsel, vagy smúzol, vagy löki a vakert, vagy csak cseveg, duruzsol, diskurál, kommunikál, hadovál, dumcsizik, vakerál, társalog –, nem!

A sajtóceleb alanya csúcs-divatosan, bingó-natúrban: csak fogalmaz. Amikor illusztris alanya éppen utál, iszonyodik, irtózik, undorodik, ki nem állhat, megvet, gyűlöl, viszolyog, pokolba kíván – egyértelműen fontos, nélkülözhetetlen, lényeges, elemi, esszenciális, elengedhetetlen, releváns, hogy semmi egyebet nem tesz, és ez máskülönben mellesleg, amúgy, különben, egyébiránt: elementárisan totál kardinális, vagyis sarkalatos, lényegi, súlyponti, mérvadóan fundamentális, hogy voltaképpen magasröptűen fogalmaz!

Fogalmaz az egész univerzum. A mindenmingedelem. De főként akiket a stílus bűvészei, a sajtórapp büszke riporterei meginterjúvolnak. A mikrofon előtt tetszelgő dumabubus akkor is fogalmaz, ha gyűlésezik, hegyi túrán vesz részt, tengerparton üdül, a parlamentben nyaral, lagziban mulat, tüntetésen kapcsolódik ki, kiküldetésben lazít, házasságot köt, vagy gyermeket nemz.

Úgy fogalmaz, hogy munkálkodnak a bébin. 

A fősodor annyira releváns, hogy több mint ezer taggal létrehozták a Nyelvrühellők Társaságát. Tagja lehet minden előkelősködő, urizálós, laikus, amatőr, nem szakképzett, kezdő, kispályás, kontár, szakmakergető individuum. Demokratikus jellegét mi sem mutatja szebben, hogy minden tag egyszersmind elnöke is lehet az illusztris tömörülésnek.

Egyik önjelölt elnökét megkérdezte irigy tagtársa:

– És mi a Nyelvrühellők Társaságának a célja, terve, munkaprogramja?

– Segédfogalmam sincs! – fogalmazott a kérdezett.