2021. április 11., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elsők „az összmagyar kulturális játszótéren”

Nem kis büszkeséggel töltött el, amikor hallottam, hogy a Koronkán élő Székely család nyerte a (H)azám! Kárpát-medencei Nagy Családi Vetélkedőt, amelyet az összetartozás évének jegyében a Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) szervezett. A versenyen, melynek az volt a célja, hogy „az összmagyar kulturális játszótéren” egyesítse a magyarországi és a határon túli résztvevőket, 250 család vett részt. A kis és nagyobb családok tagjainak a magyar történelemmel, kultúrtörténettel, tudománnyal, a határon túli területek kultúrájával kapcsolatosan megfogalmazott kérdésekre kellett válaszolniuk. 


A Székely lányok



Az első két internetes fordulót 2020 tavaszán tartották, amelyek nyomán Magyarországból, Erdélyből, Délvidékről, Felvidékről egy-egy, Kárpátaljáról pedig két győztes család jutott tovább az élőnek tervezett döntőbe, amelynek helyszíne a múlt év nyarán Budapest lett volna. Bár azt gondolhatnánk, hogy a világjárvány fölülírta a szervezők elképzelését, nos, ez csak részben igaz, hiszen a küzdelmet senki sem adta fel, és a döntőt 2021. február 20-án digitálisan mégis megtartották a 12 felnőttből és 18 gyermekből álló csapatok részvételével. 

„A játék örömforrás, kicsinek és nagynak egyaránt, egy »hely«, ahol szabadon, vidáman, közösségben lehetünk, teljesen önmagunkat adhatjuk, félelem és szorongás nélkül. Gyógyít, feltölt, erőt ad a játékon kívüli időkre is. Úgy gondolom, hogy ma, a hosszú ideje tartó bezártság, állandó bizonytalanság idején erre van a legnagyobb szükségünk” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a versenyzőket Márton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) elnöke.

A sok izgalommal, de a győztesek számára annál több elégtétellel járó vetélkedő döntőjének az első helyezettje a Koronkán élő Székely család lett, a második helyen a délvidéki Tímár család végzett, őket követte a Török család Kárpátaljáról, az Egyed-Hatos család Magyarországról, az Iváncsai család Felvidékről és a Tóth család ugyancsak Kárpátaljáról. 

A Székely család teljesítményét nagyra értékelve, előzetes megbeszélés alapján koronkai otthonukban kerestem fel őket. Bár rám sötétedett már, amíg a település szélén az erdő alatti családi házat megtaláltam, ott olyan légkör fogadott, amelyben természetesnek éreztem, hogy az elsők lettek. Minden kis részletében a hagyományainkból és a természetből ihletődött lakásuk úgy korszerű, hogy a belépőnek kétsége sincs afelől, hogy egy erdélyi család otthonában jár. A nappali ablakából kézzelfogható közelségben látható az erdő, mondják, hogy az ablak alá odatéved néha egy őz is. Bent a fő helyet a búbos kemencékre emlékeztető, életfás csempékkel díszített kandallón kívül a könyvek foglalják el. A vendégnek is egy könyvekből épített kényelmes ülőalkalmatosságot kínálnak, amelynek háttámláját egy puhára töltött kenderzsák képezi. Az egyik falat festett életfa tölti be, ágain emlékezetes pillanatokat őrző családi képekkel, előtte fából készült ló a mesebeli táltost juttatja eszembe. 


Nehéz teher, vagy mégsem?



Miközben beszélgetünk a szülőkkel és a három lánnyal, Ibolya, az édesanya elmondja, hogy a Marosvásárhelyi Rádióban hallották a felhívást a (H)azám! témával meghirdetett versenyre. Már a karantén ideje volt, ezért nagyon megtetszett, hogy együtt játszhat a család, amit az anya és lányai kezdeményeztek, az apa megjegyzése szerint ő csak belecsöppent. Rákerestek a neten a családos vetélkedő oldalára, és 2020 tavaszán részt vettek az első fordulón. A második után dőlt el, hogy bejutottak a hat család közé a döntőbe, amit végül idén február 20-án tartottak meg.

– Milyen kérdésekre kellett válaszolni a vetélkedő során? – kíváncsiskodtam.

– Az első fordulóban a földrajz, történelem, irodalom, tudományok, sport területéről szóltak a kérdések, a másodikban a néphagyományokról, a magyar kultúráról, képzőművészetről kellett a négy felelet közül egy percen belül a helyest kiválasztani. A kérdéseknek körülbelül a felére tudtunk egyből válaszolni, a többire az interneten kellett rákeresni. Volt annyira nehéz kérdés is, hogy helytörténésznek kellett volna lenni ahhoz, hogy egyből felelhessünk rá. A családban felosztottuk, hogy a négy alpont közül ki melyikre keresi a választ, és amikor megtalálta, írtuk is be a neten. Nagyon jó volt köztünk az együttműködés, részben ennek köszönhetjük a sikert. A verseny mindhárom részében a tárgyi tudást felmérő kérdések mellett alkotó jellegű feladatokat is kaptunk: családi fotókból kollázst kellett készítenünk, amelyben végigkísérjük családunk történetét gyökereinktől napjainkig, le kellett írni egy számunkra kedves családi anekdotánkat, illetve alkotnunk kellett egy tárgyi kompozíciót az elődeinktől örökölt tárgyakból. A döntő két órát tartott, ez idő alatt 40 kérdésre várták a választ. Előzetes feladatként meg kellett ismerkednünk egy másik családdal, és közös címert rajzolni úgy, hogy csak a felét készíti el mindkét fél, majd a döntőn összeillesztjük. A címeren azt tüntettük fel, ami mindkét családban közös volt: a segítő szakmában dolgozunk, szeretjük a néptáncot, és szívesen olvasunk – számol be Ibolya, akitől tovább érdeklődöm. 

– Gondolom, hogy megérte a fáradságot.

– Az eredeti nyeremények családi kirándulások lettek volna, ezt nagyon vonzónak éreztük, de a jutalom a járványhelyzet miatt pénzösszegre változott. Nem a nyereményt tartottuk a legfontosabbnak, hanem az együtt játszás örömét. A vetélkedő emellett pozitív megerősítés is volt számunkra nemzeti identitásunk megélésében, egy jó lehetőség arra, hogy magyarságismeretünk gyarapodjon. Ezt a versenyt évente megszervezik. Bátorítani szeretnénk mindenkit, hogy vegyen részt benne, hiszen egy tartalmas közös élmény lehet az egész család számára.


Az élet könyve



Kérésemre sorra bemutatkoznak a lányok. Szépek, intelligensek, választékosan beszélnek, érződik, hogy sokat olvasnak, és az is, hogy fontos számukra az otthon, a család mellett a szűkebb és a tágabb haza is. Anna Flóra, aki a legnagyobb közülük, a Bolyai Farkas középiskola tizedik osztályos diákja, tervei között az orvosi egyetem vagy valamilyen mezőgazdasági képzés szerepel, ugyanis egy biofarmot szeretne létesíteni. Legkedveltebb tantárgyai a magyar és a történelem. Édesanyja hozzáteszi, hogy kiskorától orvosnak készült, de az utóbbi időben más lehetőséget is kezd latolgatni. Katalin Virág hetedikes a Romulus Guga Általános Iskolában, ő is a nővérét szeretné követni a Bolyai Farkas középiskola természettudományok – intenzív angol szakos osztályában. Gyermekorvosként képzeli el a jövőjét, kedvenc tantárgyai a biológia, a magyar, az angol, és szereti a zenét, egészíti ki a felsorolást. Noémi, a legkisebbik lány negyedikbe jár szintén a Romulus Guga iskolában, és a magyar mellett a testnevelést kedveli. Elmondják, hogy a család korábban a Tudor negyed forgalmas útkereszteződésében lakott, onnan költöztek ki az erdő csendjébe. A két lány viszont maradt abban az iskolában, ahol kezdte, és amelynek a színvonalával elégedettek a szülők. Az anyuka pedig vállalta, hogy hozza-viszi őket.

– Hogyan tartjátok a kapcsolatot az osztálytársakkal, barátnőkkel, hiszen bár szép, de autó nélkül nehezen megközelíthető helyen laktok? – kérdezem a lányoktól.

– Tudunk találkozni, sőt, amióta online rendszerben tanulunk, még gyakrabban, amikor anyukám bevisz a városba. Ha eljönnek hozzánk, kirándulunk a határba, és visszük magunkkal a kutyánkat is – válaszolja Anna.

Érdeklődésemre az édesanya elmondja, hogy Kolozsváron szociális munkás szakot végzett, mert úgy érezte, hogy nagyon sok embernek szüksége van a segítségre. Amíg a gyermekek megszülettek, a Caritas Teréz Anya Nappali Foglalkoztató Központjában dolgozott, de hamar rájött, hogy az anyaság teljes embert kíván, aminek a munkahely mellett nem lehet tökéletesen eleget tenni. Bár a lányok már nagyok, bőven van munka a ház körül, amit néha estig sem sikerül befejezni. Ezért gondolja úgy, hogy egy többgyermekes családnak jobb, ha az anya a gyermeknevelés mellett dönt.

A családfő végzettsége szerint állatorvos, de már évek óta nem a szakmájában tevékenykedik, hanem eladásban dolgozik egy magáncégnél. 

– Ahogy szétnézek a lakásban, minden jel arra utal, hogy szeretik a könyveket. Gondolom, nem tévedek.

– A napot azzal fejezzük be, hogy mindenikünk olvas. Régen, amikor kicsik voltak a lányok, az volt a fénypont, amikor este összebújtunk, és olvastam nekik, most már ők veszik a kezükbe a könyvet. Noémi elmondja, hogy kedvenc könyve a Rumini sorozat, Anna Jókai Mór és Wass Albert könyveit olvassa szívesen, kedvenc könyve A funtineli boszorkány, a Kard és kasza, és nagy hatást tett rá Lám Béla A körön kívül című műve is. Bár mostanában a kortárs írók könyvét kérik házi olvasmányként, nővére hatására kezdte el a klasszikusokat olvasni, mint például Jókait, akinél ráérzett az igazi magyar irodalom szépségére – mondja Kata. Anna hozzáteszi, hogy a mai írók közül Dragomán György Fehér király című könyve is a kedvencei közé tartozik. 

A lányoktól megtudom, hogy  részt vettek több hasonló versenyen is, ahol a magyarsággal kapcsolatos ismeretekre volt szükség. A családdal közösen oldották a Határtalanul nyelvi vetélkedő kérdéseit, rajzot küldtek be a Magyarok a Kárpát-medencében témájú versenyre, részt vettek egy hungarikumokról szóló vetélkedőn is – sorolják az elmúlt időszak tapasztalatait, majd elbeszélgetünk a tanulásról is. 





– Van olyan nap, amikor már reggel hétkor kezdődnek az órák, és délután háromig tartanak. Bár a platform sokszor nem működik rendesen, sajnos a tanárok nem hiszik el, és folyamatosan a kamerába kell nézni. Tudom, hogy számukra is nagyon fárasztó az online oktatás, ahogy nekünk is nehéz volt hozzászokni, de rosszul esik a gyanúsítgatás, és úgy gondolom, hogy együttérzőbbnek kellene lenniük az ellenséges hangulat helyett – mondja a legnagyobbik az online oktatásról. 

A negyedikes Noémi iskolába jár, amit kicsit kényelmetlennek tart ahhoz képest, hogy a digitális oktatás során tíztől kezdve napi három órájuk volt, most pedig öt van. Az viszont jó érzés, hogy kimozdulhat otthonról, és együtt van az osztály – teszi hozzá. 

– Sokszor este kilenc óráig tanulok, ha másnap felmérőt írunk, még tovább is – mondja Anna. Szó esik még a tankönyvekről vagy azok hiányáról, a Katára váró bonyolult és hosszú képességvizsga-tételekről. 

A beszélgetés során kiderül, hogy a Székely családnak nincs tévékészüléke, a tudatosan kiválasztott filmeket szokták együtt megnézni a hordozható számítógépről, és a házigazda téli estéken sokáig el tudja nézni a kandallóban ropogó tüzet, ami megnyugtató érzés számára.

Aztán visszatérünk a versenyre, a győzelem ízére, amikor bevallják, a döntő felénél azért drukkoltak: legyen mielőbb vége, hogy az élen maradjanak. Amit nagyon megérdemelnek, hiszen a Székely családban anyanyelvünk, kultúránk, történelmünk ismeretére és szeretetére nevelik a lányokat, ahogy azt a szervezők a (H)azám vetélkedő céljaként megfogalmazták.