2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Virágzó gesztenyefák alatt vezet a járda a Pataky–Ágotha Iskola bejáratához. 

Fotó: Nagy Tibor


Virágzó gesztenyefák alatt vezet a járda a Pataky–Ágotha Iskola bejáratához. Kellemes környezetben, tágas udvarú impozáns, a régi patinát őrző, szépen felújított iskolában tanulnak a mezőmadarasi gyermekek, amelyen nemcsak a szabványfeliratok találhatók, hanem kőbe vésett régi táblák is hirdetik, hogy az épületet Sárospataki Pataky Miklós nejével 1861-ben építette. Az iskola igazgatója Kovács László matematikatanár, aki 2001-től tanít az iskolában. Ő számolt be az iskolai életről.
– Iskolánkban 174 gyerek tanul. Ebből román tagozaton 27-en az elemi osztályokban és 21-en az V-VIII. osztályban. A magyar tagozaton 126 gyermek van. Az első és harmadik osztály összevontan működik, míg második osztály egyáltalán nincs. Az előkészítőbe viszont 12 gyerek jár. Ez az osztály az új óvoda épületében kapott helyet. Ha a jelenlegi gyermeklétszám megmarad, akkor nem fenyegeti veszély az iskola megmaradását. 
Az intézmény 20 tanerős, valamennyi tanár szakképzett, 11 címzetes, 9-en helyettesítők, nagyobb részük ingázik. Az ingázásért járó pótlékot ebben a tanévben nem folyósították. Az iskola felújítását 2009 januárjában fejezték be, azóta nagyon jó körülmények között folyik az oktatás: könyvtár, informatikalabor, élelmiszertároló, tíz osztályterem, tanári, igazgatói szoba áll rendelkezésünkre.
A gyerekek nagy része tovább tanul, a marosvásárhelyi Református Kollégiumba, a Bolyaiba, az Unireába, a Pedagógiai Líceumba jutnak be. A lányok az elméleti líceumokba, a fiúk inkább szakiskolákba mennek, mesterséget tanulnak. A nyolcadikosoknak hamarosan itt a képességvizsga, amelyre június 23., 24. és 25-én kerül sor. Konzultációkat tartunk románból és matematikából. Idén a végleges átlagot a vizsgán szerzett jegyek 75 százaléka és a négy év átlagának 25 százaléka teszi ki. Ezért fontos, hogy a vizsgán mindenki a legjobban szerepeljen – mondta Kovács László igazgató. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató