Láncok az időben

Csata Éva új, Láncok az időben című kötetének bemutatójára kerül sor február 11-én, kedden 18 órakor a marosvásárhelyi várban lévő üvegkupolában. A marosvásárhelyi szerző, a fogyatékkal élőkkel foglalkozó HIFA Romania helyi szervezetének ügyvezető igazgatója a következőképpen szól az eseményről: „Szeretettel várlak benneteket egy újabb könyvem bemutatójára. A Láncok az időben egy olyan regény, melyet szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt írtam le. Hiszen a történetet – befejezetlenül – hosszú évek óta magamban tartottam. Szívemből remélem, hogy azok, akik ezt olvasni fogják, képesek lesznek megérteni, elfogadni és szeretni a mellettük lévő embert, aki ezekkel a démonokkal küzd,és nem mindig, minden esetben nyer.

A helyszín a megszokott. Ugyanis fontos számomra, hogy fizikai fogyatékkal élő barátaimat is vendégül tudjam látni ezeken a számomra jelentős eseményeken. A moderátor szintén a már jól ismert Szőcs Blanka, aki soha nem hagy hátradőlni, megpihenni, hiszen pontosan tudja, hogy a csövön ennél sokkal több is simán kifér.

A meghívott dr. Lukács-Márton Réka. Hiszen egy olyan szakembert szerettem volna szóra bírni, akiben kellő humor van az Élet kezelésére. Mert pontosan tudom, vannak olyan dolgok, amiket hahotázás nélkül egyszerűen képtelenség elviselni.

A könyvem csodaszéppé való varázslásában Simon Judit barátom segített. Akivel csodálatosan kiegészítjük egymást hosszú évek óta – barátokként, kollégákként és abban a tagadhatatlan tényben, hogy én hajlamos vagyok a nagyolásra. Míg Jutka kenyere az aprólékosság. Így lett csodaszép ez a kiadvány is.

És természetesen a kiadó: Bookman. Mátyás Levente, kedves neje, Olga és Dénesi Ildikó biztatása és támogatása nélkül nem lenne apropója ennek a találkozásnak. A bemutatóra szeretettel várom a gyerekeket is. Továbbra sem zavar a szék nyöszörgése, a szomszédjával való hangos suttogás, majszolás, kuncogás. Engem ezek a hangok tesznek teljessé.”

A kötetről pedig a továbbiak szerint írt. „Hosszan tartó folyamat eredménye, hogy sikerült rászánnom magam az írással való hivatalos kapcsolatom felvállalására. Mindig írtam. Rendszerint valakinek valamit. Vagy álnéven. Vagy csak úgy mellesleg. Amikor felnőttem a feladathoz, hogy felvállaljam szavaim súlyát – megismertem azt a legrettenetesebb életérzést, amikor az embert saját véleménye miatt savazzák. Egyszerűen csak abból az okból kifolyólagosan, mert valósága nem egyezik a máséval.

Írni veszélyes. Tele van buktatókkal. Ahogyan az sem sokkal kellemesebb, hogy az ember itthon soha nem lesz próféta. Csak simán – az az izé, tudod, na... aki naponta írogatja a hülyeségeit, hogy csak idegesíti vele az embert...

Ez a könyv a megélések könyve. Egy olyan állapotról írok, amiben éltem. Hatalmas különbség van az olyan regények között, amit a szerző képzeletben él át, illetve azok között, amihez személyes tapasztalat fűzi. Bízom benne, hogy sikerült vele olyan lelki harangokat megszólaltatni, amelyek egyénenként elvezetnek a megoldáshoz.

Nem az általam már megírt legjobb könyvek egyike. Nem vagyok készen. Próbálkozom. Fejlődőben vagyok. Lesz ennél sokkal jobb is. De mivel érték, egy misét mindenképpen megér.

Hiszem és vallom, hogy amiről beszélni merünk, ahhoz előbb-utóbb a kulcsaink is meglesznek, amelyek elvezetnek a megoldáshoz. Nekem sikerült. De visszaeső vagyok, tehát igyekszem csínján bánni a szavakkal. 

Főleg, hogy tudom – az írás nem erény, hanem kegyelem, nem tehetség, hanem üzenet. Amit ha sikerül átadnom, megtettem mindent, ami tőlem tellett. A többi már az olvasó dolga.”  (Knb.)