2019. december 14., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jó lesz vigyázni!

A Maros Megyei Rendőrség Lakásbiztonságból 10-es! jelszóval kampányt kezdeményezett az iskolakezdést követően. Ebben felhívják a figyelmet arra, hogy miként hagyhatjuk lakásunkat biztonságban arra az időszakra, amikor – leginkább délelőtt – nincsen senki otthon, vagy magukra maradnak a gyerekek. 

Az otthon maradt kicsiknek néhány alapszabályt kell betartaniuk. Először is, ahogy az iskolából hazatérnek, azonnal zárják be az ajtót, és ezután ismeretleneknek ne nyissák ki. Ha a tömbházbejárati kaputelefonon csenget be bárki, ne válaszoljanak, főként ne nyissák ki az ajtót, még akkor se, ha bármilyen indokot (reklámanyagot szór, takarító, postás stb.) hoz fel a bekérező. Ne osszák meg idegenekkel a saját, de főként szüleik programjáról szóló információkat (hol dolgoznak, hányig vannak munkában), bárki is érdeklődik. A kisebbeknek a szülők akár a mesékből vett példákkal (Három kismalac) magyarázhatják meg azt, hogy mi történhet, ha túlságosan megbíznak az idegenekben és beengedik őket a tömbházba, vagy akár a lakásba. 

Ha ezeket a minimális szabályokat betartják a kisdiákok, akkor közbiztonságból tízest kapnak a rendőröktől – áll többek között a Népújsághoz küldött közleményben.