2020. november 30., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Második mandátumért indul a decemberi parlamenti választásokon Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt politikusa, aki az RMDSZ és a Magyar Polgári Szövetség közötti megállapodás nyomán, a magyar–magyar összefogás eredményeként került az RMDSZ Maros megyei képviselői listája harmadik helyére.

Kérdésünkre, hogy milyen tervekkel indul, azt válaszolta, hogy szeretné folytatni a munkát, amit négy évvel ezelőtt elkezdett.

– Azt gondolom, érdemes folytatni, a nemzeti ügyeket képviselni, mert ha nem is volt látványos eredmény, az ügy előremozdult. Természetesen elsősorban az autonómia ügyét említeném, de van emellett sok más is: a szimbólumok használata, a nyelvhasználat. És még számos kényes kérdés van. Itt  Erdélyben sokszor érezzük úgy, hogy másodrangú állampolgároknak tekintenek minket. De vannak ennél súlyosabb ügyek is, gondolok itt a Beke- és Szőcs-ügyre, ami velük történik, az több mint felháborító. 

A továbbiakban elmondta, hogy azért is szeretné a négy éve elkezdett munkát folytatni, mert most már jobban átlátja a dolgok lényegét, és úgy gondolja, hogy Zakariás Zoltánnal, aki Hargita megyében indul, illetve az RMDSZ-frakcióval közösen eredményesek lehetnek.


„Itt közös fellépésről van szó, csak akkor lesz eredmény”

– Mennyire sikerült a közös fellépést megvalósítani az első mandátumban, és mit vár a következő négy évtől?

– Azt gondolom, hogy sikerült, mert ha egy ügynek egyedül, esetleg ketten voltunk kezdeményezői, a teljes magyar frakció felvállalta az ügyet, és kiállt mellette. Mert itt nem egyik vagy másik képviselőről van szó, hanem a közös ügyről. Nem az a lényeges, hogy egy törvénytervezetet hányan írnak alá, hanem az, hogy hányan állnak ki mellette, és hányan szavazzák meg. Azt gondolom, hogy az RMDSZ-frakcióban sikerült egy jó munkaviszonyt kialakítani ennek kapcsán. 

Többen megjegyezték, hogy most Maros megyei listán vagyok. Erre azt mondhatom, hogy éppúgy fogom képviselni a háromszékieket vagy a más székieket, és az egész erdélyi magyarságot. Teljesen mindegy, hogy milyen listán jutok be a parlamentbe. Ez volt az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt között az egyezség. Két helyben egyeztek meg, így kerültem én a Maros megyei listára. 

Kulcsár-Terza József  

Forrás: polgaripart.ro