2022. december 6., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Idén szeptember 15-én Sáromberkén, az Agroprest farmon kukoricanapot tartottak. Akárcsak a korábbi években, ezúttal is nagyszámú résztvevőt vonzott az esemény, amelyen az érdeklődők különböző hibrid kukoricafajtákat ismerhettek meg, mezőgazdasági vegyszereket, növényvédő szereket, illetve tápanyag-utánpótlási termékeket forgalmazó cégek legújabb ajánlataikat mutatták be. Az eseményen 16 szakcég képviseltette magát.


Fotó: Antalfi Imola



Amint Máté Barna, az Agroprest Kft. ügyvezetője elmondta, a koronavírus-járvány miatti két év kihagyás után ismét sikerült megszervezni ezt az elsősorban gazdáknak, szakcégeknek szánt rendezvényt. Mintegy 500-an látogattak ki az Agroprest farmjára, ahol termékbemutatókat tartottak, a szervezők, a forgalmazók részletesen ismertették a különféle hibridkukorica-fajtákat, a terméshozam növelésére használt legújabb növényvédő szereket, vegyszereket. 

– Jó alkalom ez a tapasztalatcserére gazdák és szakemberek között egyaránt – mondta az Agroprest ügyvezetője, akit arról is megkérdeztünk, hogy az általa vezetett cég által megdolgozott földterületeken milyen terméshozamra lehet számítani az idén a kukoricából, mennyire súlyosak az aszálykárok? Máté Barna elmondta, a szárazság miatt mintegy húsz százalékkal kevesebb lesz a hozam, mint amire számítottak. A helyzet nem annyira súlyos, mert tíz év tapasztalat áll mögöttük, a megfelelően vegykezelt és tápanyag-utánpótlást kapott területek jó termést adnak. Az első években elhanyagoltak voltak a földterületek, épphogy kihozták a befektetést. Idén a hektáronkénti kukoricatermést 8 és 10 tonna közöttire becsülik. Ez kukoricában nagyon jónak számít. Ha nem lett volna a hosszan tartó aszály, akkor meghaladták volna a 10 tonnát is. Erre a korábbi években már volt példa. 

Az Agroprest által bérbe vett földterületek Nagyernye községben nem csökkentek, ellenben a cég lemondott olyan, a Mezőségen levő területekről, amelyek termőképessége alacsony. A földeket bérbe adó gazdák kifizetése már szeptember 24-én megkezdődött, ekkor kezdték kiosztani a búzát és az árpát azoknak, akik terményben kérik a nekik járó részt. Tavaly emelték 600 kg-ra az egy hektár után járó gabonamennyiséget, legyen az búza, kukorica, árpa stb. 

– Van, aki csak búzát vagy csak kukoricát kér, van, aki vegyesen kéri a gabonát. A búza és az árpa után novemberben kiosztjuk a kukoricát, és annak, aki november végéig nem veszi ki a gabonát, december 25-26-ig a számlájára vagy postán utaljuk a pénzt. A szárazság ellenére mindenki meg fogja kapni a járandóságát, hiszen szerződésünk van, és ehhez tartjuk magunkat – tette hozzá Máté Barna. 

Az Agroprest idei legjelentősebb beruházása egy nagy kapacitású gabonaszárító megvásárlása volt, ami lehetővé teszi, hogy a magasabb nedvességtartalmú gabonát is be tudják takarítani, és hamar el tudják érni a tárolási nedvességet. Nem megy tönkre a termés, és nem muszáj aprópénzért eladják, tudják tárolni. Nagy előny a környező falvak termelőinek is az, hogy a gabonaszárítót igénybe vehetik.

Idén a raktár kapacitását is növelték, és tartalékolnak gabonát. Jövőben megújuló energiába szeretnének fektetni, hiszen a magas energiaárakat csak így lehet ellensúlyozni. Földgáz helyett biomasszával való fűtésre térnének át, illetve napelemparkot létesítenének, hogy saját részre megtermeljék az áramot.