Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Mikor már földig ér a délután,
A magány akkor száll reám.
Hívatlanul a vállamra ül,
S lám, már nem vagyok egyedül.
És nálam marad egész este,
Gondolataim keresve.
Elküldeném, de nem lehet,
Ő veszi át a helyemet.
S az így született gondolat
Felnagyítja a gondokat.
Már nem siet, sétál az idő,
Kinn hosszú szakállú eső.
Nem gondolok már semmi jót,
Hát beveszem az altatót.
S a bódító enyhülést várva,
Belezuhanok az éjszakába.
2018